Egészen pontosan kilencvenhatezer felett van valamivel, ezek nézettsége pedig meghaladja a 10.7 milliót. Összességében pedig közel százhatvanezer tartalom egységet toltak a rendszerbe, képek és egyéb matériák formájában.

A britek zenei ízlését egy a letöltések után összeállított lista tükrözi, élen Leona Lewis, Run című dalával, amely az elmúlt időszak abszolút slágere volt a SingStore-on. A SingStar franchise még PlayStation 2-n indult el a világot jelentő deszkákon, majd a generációváltást követően, 2007-ben megérkezett az első PlayStation 3-as felvonás, kibővült lehetőségekkel, idén pedig végre a mikrofonok is elhagyták olykor zavaró kábeleiket, vezeték nélküli modellek vásárolhatók a népszerű karaoke alkotáshoz.

Dave Ranyard, a sorozatért felelő fejes elárulta, hogy a London Studio várhatóan újabb játékelemeket dob, fed fel majd a játék mellé hamarosan (még idén), szintén lesz hangvezérlés, hogy ezzel is kiteljesedjen a kép, a SingStar Vol. 4 képében, illetve egy ingyenesen tölthető update csomaggal kivitelezve azt. A britek aktuális kedvencei következnek…

1. Leona Lewis – "Run"
2. Queen – "Bohemian Rhapsody"
3. The Ting Tings – "That’s Not My Name"
4. Dizzee Rascal feat. Calvin Harris – "Dance Wiv Me"
5. Vanilla Ice – "Ice Ice Baby" [seriously? – Ed]
6. Billy Joel – "Tell Her About It"
7. Phyllis Nelson – "Move Closer"
8. Outkast – "Roses"
9. Elvis Presley – "Suspicious Minds"
10. P!nk – "Just Like A Pill"