Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Blizzard sikersztorijának egyik mérföldköve a Starcraft első része, ez vitathatatlan. A folytatástól minimum egy újabb mérföldkövet várunk, még akkor is, ha a World Of Warcraft-nak értelemszerűen sokkal nagyobb a rajongói köre, bár úgy gondolom azon kívül, hogy a Blizzard áll mindkét projekt mögött, egy lapon nem is említhető a kettő. A játékról folyamatosan érkeznek illetve érkeztek a pletykák, viszont a híres-neves fejlesztőcsapat csak pókerarccal bámulta az eseményeket, hiszen egyenlőre semmi hivatalos és pontos nem érkezett a megjelenéssel kapcsolatban.
Az említett pletykák pedig, mint mondtam folyamatosan kóstolgatják a játékot, ugyanis ma ismét egy olyan hír kapott szárnyra, ami biztos forrásokból tudni véli, hogy a Starcraft II, bizony 2009-ben biztosan meg fog jelenni. Bár nem tudom a Blizzard milyen üzletstratégiát folytat, egyre erősebb a gyanúja mindenkinek, hogy az új Diablo és az új Starcraft rész megjelenése közel egy időpontra tehető, bár a jelen állás szerint a Starcraft II sokkal előbb érkezhet. Mivel valóban rengeteg pletyka kering az univerzumban, örülnénk ha lassan a Blizz is kommentálná őket, hiszen lassan megőrülünk azért, hogy ismét a Starcraft univerzumban romboljunk.
hayabusagsxr
17 éve, 1 hónapja és 1 heteMár vagyon várom!
És jolene már nyomulni vele az 1 is jo volt de ez KIRÁLY!!!!!!!!!4