Egyre többen vallják, hogy ha egy új MMO fizetős lesz, az alapból halálra van ítélve. A Mytheon egyenlőre nem tudni melyik kategóriába fog tartozni, de egy kis kibővítéssel úgy gondolom félig-meddig egyet lehet érteni a fenti mondattal. Az biztos, hogy a fejlesztő srácoknak nagy terveik vannak a Mytheon-nal, ahol szeretnének erős hardcore RPG elemeket keverni, komoly akció dús játékelemekkel, mindezt pedig átitatni a görög mitológia minden szépségével. Elsőre elragadónak hangzik, de lássuk mi lesz a kis plusz…
Hát kis plusz, az nem lesz. Sajnos. Tehát egyenlőre semmi olyat nem mondtak a fejlesztők a játékról, ami valamivel is többet nyújtana a versenytársak mellett. A játékban előforduló minionok (az Overlordban láttunk ilyet) amik talán pluszt adhatnak a játékhoz, értem ezalatt azt, hogy fogadhatunk kis lényeket magunk mellé, tömeges számban, amivel a csatározások könnyebben fognak lezajlani. Ez mellett a szokásos PvP, illetve tömeges csaták, amik majd megjelennek a játékban, de ez természetes is egy MMORPG-nél. Várható megjelenés 2009 őszén, addig reméljük több apróságot is megmutatnak róla, valamint nem lesznek lusták néhány extra dologgal feldobni a játékot, mert a hangulata és a világa adott. Egy kis eszességgel pedig nagyon jó játékot lehetne készíteni belőle…