Gyerekkorom legszebb emlékeit hozzák vissza a kazetták és ha esetleg valakinek akadnának otthon eladó ilyesmijei, akkor várom üzenetét privátban, mert vevő vagyok rá!;) Természetesen nem Bangó Margit kazettákra gondolok itt, mert az úgy finoman fogalmazva sem az én stílusom…:D:D
Mielőtt bárki lehurrogna milyen maradi vagyok, még kazettákat veszek, elárulom a CD gyűjteményem ezres rendekben számolható és mind eredeti, mert nem szeretem a zenei illegális letöltést sem, ugyanis a zenészek munkáját, művészetét meg kell becsülni. Bár a lejátszással voltak gondjaim, ugyanis a régi hifimet szétrongyolta a vellám, de úgy istenessen, ez az új meg ugyan lejátszik kazit, de ide oda kell forgatni… Sebaj, ezek a kincsek megérnek ennyit…:)
Bár egyre nagyobb a gyanúm, hogy a nyári villámcsapás elérte a hajszárítómat is, mert keményen mesterséges intelligenciája lett neki, szinte szó szerint önműködő! Elindul, mint a régi Zsiguli, szívatót kell neki adni, néhány perc után elindul rendesen, akkor lehet vele hajat szárítani, majd mint a Zsigulikon a megszakító problémakor előfordult, a hajszárító is leáll, mivel úgy gondolta én végeztem a hajszárítással… Na de 5 perc után? Ne bazz… Utána pedig hiába szeretném újra elindítani, várni kell vele, mint a régi ruszki centrifugákkal… Annyi a különbség, hogy ott nem a géppel kellett várni, mert ő lazán egész nap elsétálgatott a lakásba, nekünk kellett leülni pihenni egyet, mivel a centrifuga lefogása közben enyhe agyrázkódást lehetett szenvedni… Ugye régi barátaim, emlékeztek még azokra az időkre?:D:D Persze nem volt kötelező fogni a kis gépet, de akkor számítani lehetett arra, hogy rommá veri a lakást, ártatlan sétálgatásával, ami néha már átcsapott rohangálásba is, főleg ha lejtett a fürdőszoba…:D:D Ejj-ejj, azért a modern technika mennyivel megkönnyíti az életünket… Viszont a hajszárítómmal nem tudok mit kezdeni, ilyen eset még a felhasználói kis kézikönyvben sincs leírva…:) Vagyis gondolom ééén, mert kínaiul van csak benn az útmutató, abból a nyelvből meg elég szerény az ismeretem, megmaradtam a köszönésnél, ami miatt rendre megkergettek a kínai piacon, lehet nem kínai pornókból kellene tanulnom?:D:D Elgondolkodtató…
Na, de amúgy én meg közben rohanok, mert van négy beadandó dolgozatom december 10-es határidővel és ahhoz el kéne olvasnom még néhány könyvet… Ha valakinek van esetleg egy 8 oldalas dolgozata ‘Az újságírás szerepének változása az újabb technikai eszközökkel." témakörben, akkor sürgősen írjon PM-et, mert koncentrálhatnék a Kvantitatív Módszertan-ra, ami őszinte leszek fogalmam sincs miről szól, pedig tavaly volt valami Kvalitatív Módszertan is, de a vizsgás élményeimet inkább nem mondom el…:D:D A lényeg, hogy ha levelezős vagy és azt mondod, éjjeles műszakban dolgoztál előző este és azért hiányosak az ismereteid, általában megadják a kettest!;) Nálam eddig mindig bejött!:D:D Csak előtte nem szabad energiaitalozni és megmosni a buksidat, majd vizsga után…:D:D
Na, de tényleg rohanok tovább, köszi, hogy végigolvastad a hülyeségeimet, éljenek a mesterséges intelligenciával ellátott hajszárítók, éljenek az energiaitalok, éljenek az élők, éljenek a barátnőm, éljenek beadandó dolgozatok, éljenek a virágföld zabálok, éljetek ti is, de ne dobáljátok kavicsokkal a repülőket, mert az hülyeség, én 2 év után rájöttem, na…:D Szép napot és jó olvasgatást az oldalon… Maniac voltam, a galád tanuló energiaitalfogyasztó szemét állat…:D:D:D
marco
17 éve, 1 hónapja és 3 heteEgyre pihentebb vagy, Maniac! 😄 A kis R2D2 nekünk is mindig ugrált, de viszont hatalmas előnye, hogy olyan marha szárazak tőle a ruhák, hogy alig kell utána teregetni. A régi jó kis dolgok. Manapság meg mi van? Mosógép, centri, szárító egyben. Nameg gyűrött ruha.
maniac
17 éve, 1 hónapja és 3 heteNameg az olyan vasalók, amik nem égetik oda a ruhát!😄😄😄 Nem, hogy pihentebb, egyre fáradtabb vagyok, ez a sok médiatörténeti könyv kikészít…😄 Pedig tele vagyok kiváló regényekkel, amiket szívesebben olvasnék… Nem baj, játékra marad időm mindig, az a lényeg…😄 Meg olvasás közben lehet pusztítani a legjobban az energiaitalt, meg a cigit… Wáháhá😄😄
blindman
17 éve, 1 hónapja és 3 heteAz amcsik elmehetnek a búsba a rodeóversenyeikkel,meg a „kiaf@szagyerek mentalitásukkal!!
Egy megbokrosodott ruszki automata mosógépet legalább annyira kemény dolog megülni,mint egy begőzölt bikát! Én mondom nem gyerekjáték! Higyjétek el,nem a levegőbe beszélek,van ilyenirányú tapasztalatom bőven!!😄😄 Ehh a mai fiatalok honnan tudnák ezt…🙂
maniac
17 éve, 1 hónapja és 3 heteNekem egyszer még a kezemet is bekapta egy igazi ruszki ugráló centrifuga…😄😄 Felejthetetlen élmény volt, és tényleg nehéz megülni, wáháhá…😄😄
tibit
17 éve, 1 hónapja és 3 hetehehhe, élvezet olvasni a blogodat maniac! már a címéről rögtön tudtam, hogy te vagy az!
maniac
17 éve, 1 hónapja és 3 heteÖrülök, hogy valaki értékeli…😉
lac
17 éve, 1 hónapja és 3 heteBár még csak most száradt le a tojáshéj a hátsómról, nekem is voltak ilyen centrifugás élményeim^^ Ja, miután kiselejteztük, megalkottam belőle R2D2-t (kezdve azzal, hogy feketére festettemXD). Jó volt am, csak egyből leestek a biciklis pótkerekek stb. Akkor még csak barkácsolós padavan voltam^^
tibit
17 éve, 1 hónapja és 3 heteR2D2??? 😄
engem egyszer egy morzsoló kapott el, haláli élmény volt ahogy a fogaskerekek ott csikorogtak a fejem mellett, csak egy vékony fadarab választott el tőle! 😕🙂
Végül apám mentett meg, kihúzta az arámot, de kb. még így is 1percet küzdöttem a ruhámért, hogy ne darabokban kapjam vissza!
😉
raiden
17 éve, 1 hónapja és 1 heteNekem a ruszki centrifugával volt élményem kb 20 éve..Elhatároztam hogy kiképzek egy macskát űrhajósnak olvastam valahol hogy megy ez,nosza fogtam a „kadétot” és..a többit a fantáziátokra bízom(rossz az aki rosszra gondol😄😄)