Már a party kezdetekor lehetett tudni, hogy ez nagyot fog ütni. Szinte megsaccolni is lehetetlen feladat, mennyien is jöttek el az éjszakai bulira, de én mégis megpróbálom. A Game Channel jelenlévő csapata olyan kétezer ember körülire saccolta a tömeget, ezt a feltételezést ma reggel a szervezők is megerősítették rögtönzött telefonos interjúnkban. Helmével kattogtattunk is mindketten rendesen, a fotókat bújd át Te is, ez a látvány önamgáért beszél!
A CDProjekt nem vállalta alul magát, 2400 doboz Wrath Of The Lich King kiegészítő várta a Media Marktban, hogy a fanatikusok már éjjel alakítani kezdhessék a virtuális világ legfrissebb és már most borítékolhatóan legütősebb online történetét. Érkezésünkkor a bolt előtt nagyjából száz fős sor ácsorgott és vitatta meg, melyik karakter mit fog tudni az új expanzióban. Időnként vissza-vissza tértünk ehhez a sorhoz és egyszer elértünk arra a pontra, hogy a szájtátás és fotózás miatt még a jelmezversenyről is lemaradtunk. Ekkorra olyan méretűvé duzzadt ugyanis az elején normális méretű waiting line, hogy a nyitásra várók egymás mellett négy-hat sorban kiértek egészen a nyitott parkolóig és az akkor már szemerkélő esőben várták az éjfélt.
Megdöbbentő látvány volt, magyar launch partyn ennyien még nem álltak sorba egyetlen játékért sem, ez tényként borítékolható. Rajongói tábor tehát nálunk is van rendesen, ezt eddig is tudtuk, de azt hogy mennyi jelmezes lesz, senki nem sejtette előre. Sajnos magáról a jelmezversenyről mi a fent említett okok miatt lemaradtunk, de azért néhány fotó készült a legjobbakról így is. Volt kislány, nagyfiú, fiatal, idősebb, bonyolultabb és egyszerűbb karakter. A nyertes a Frostmourne replikát szószerint cipelte, ugyanis a vaskos kard megvolt jónéhány kiló.
A szervezett színpadi show elemek egyébként kifejezetten jók voltak, még akkor is, ha a CDProjekt "Rock & Rule" bandájára ráférne némi gyakorlás valamelyik jól hangszigetelt mélygarázsban! Mindenesetre a szöveg megért egy kisebb röhögőgörcsöt és a jelmezbe öltözött rockbanda sem volt utolsó látvány! Aranyosi Péter a Showder Klub-ból pedig egyszer és mindenkorra rendberakta a rekeszizmokat, megalapozta az egyébként sem lapos hangulat fokozott állapotba kapcsolását.
Az éjféli startnál természetesen vártuk az első vásárló kasszázását, ami nem volt sikeres, a srácnak át kellett rohannia egy másik kasszához, mert amelyikhez odaállt, ott felmondta a rendszer a szolgálatot az első pillanatban – a bankkártyás fizetést azonnal kihúzhattuk a sorból. Így a tipikus "első vásárló" effektus elmaradt, mert ekkor már nem lehetett tudni, az öt kasszából honnan kezdett el rohanni pc-je felé az első delikvens. Természetesen mi követtük a magas urat, aki az első volt a sorban, és le is kaptuk a boldog pillanatot, de megkérdezni az élményről már nem sikerült, mert gyakorlatilag egy sprintelőt megszégyenítő sebességgel hagyta el a bevásárlóközpontot. Az utóbbi olimpiai szereplésünkkön biztos arannyal tért volna haza.
A legfanatikusabb játékosok egyébként minden korosztállyal képviseltették magukat, sikerült beszélnünk 12 és 57 éves aktív WoWossal is, mindegyikük szent napként írná be a történelemkönyvekbe november 13.-át. Láthattunk olyat, hogy valaki négy játékkal a hóna alatt távozott, de olyat is, hogy könny csordult kia szemekből a játék átvételekor. iába na, a rajongás nem ismer határokat. Az első száz legrégebben várakozó (ezáltal első száz vásárló) egy Wrath of the Lich King cinematic DVD-vel is gazdagabb lett, ezt ajándékba kapták kitartásukért, és mindenkit megilletett egy poszter is.
A kiszolgálás a vártakkal ellentétben szerencsére normálisan zajlott le, az első berohanó emberek után egyesével engedték be a biztonságiak a soron következőket, így az öt működő kassza gyakorlatilag egy bő óra alatt, negyed kettő körül be tudta fejezni a több, mint ezer játékra éhes vásárló aktuális vágyának kielégítését.
Összességében egy nagyon jó launch party volt az éjszakai WoW: Wrath Of The Lich King magyar premierje. Jól szervezett, minden rajongó igényét kielégítő nyílt buli volt, fennakadások nélkül. A vásárlási kedv magáért beszél, a játék robbani fog hamarosan, a tesztet pedig nálunk is olvashatjátok bő egy hét múlva – addigra kivesézzük a legújabb MMORPG-t alaposan.
vendeg
17 éve, 2 hónapja és 6 napjaElmentem, de végül nem álltam be a sorba, tényleg kegyetlenül hosszú volt. Mondjuk, ha tudtam volna, hogy ezt egy óra alatt lezavarják… 😕 Most már mindegy, hétvégén csatlakozom a wow táborhoz.🙂
hanyi
17 éve, 2 hónapja és 6 napjaJézusom. De jó, hogy én 4 hónap után abbahagytam. Ha akkor nem döntök így, biztos, hogy én is ott álltam volna a sorban. 😄
tibit
17 éve, 2 hónapja és 6 napjaJól tetted, hogy abbahagytad! Most a bankszámlád is rövidebb lenne jó pár ezer forinttal!🙂
vendeg
17 éve, 2 hónapja és 5 napjaÉn is ott voltam, de nem vettem meg. Csak a hype miatt mentem. Megérte, nagyon jó kis program volt.
vendeg
17 éve, 2 hónapja és 5 napjaÉn sajnos nem voltam de megvenni is csak akkor fogom amikor már bankkártyán lehet mert úgy 3/4-be kerül az eredeti árnak eleve meg nem kell vele annyit vesződni vele… Amúgy szerintem a legjobb játék ami az elmúlt 10 évben megjelent… ha nekiülsz magával ragad…
UI.:Tényleg nem tudja valaki hogy akkor most mennyibe van egy? mert valami olyat halottam hogy a gazdasági „válság” miatt drágul.
cyb
17 éve, 2 hónapja és 5 napjaAz egyik legjobb játék az tuti
alphadog20
17 éve, 2 hónapja és 5 napjaEl mentem volna één is de rohat messze van 😛
Meg venni meg csak akkor fogom ha majd 5-4ezer forint lesz😄
cyb
17 éve, 2 hónapja és 5 napjaHát mondjuk az igaz ujításokól most mintha kevesebb lenne az előzőekhez képest… de hát ki hogy van vele.meg még Tele van bugokkal legalább is volt szerencsém bétázni vele 😄
alphadog20
17 éve, 2 hónapja és 4 napja1-2 és szerintem a bugok is ki fognak kerün de addigra érkezik hozzá egy rakat újjitás
cyb
17 éve, 2 hónapja és 3 napjaJa, az a vicc hogy majd a javitó patchekkel ígérik a különböző kimaradt részeket…
Akkor most miért nem adták ki később tuti hogy akkor is megvette volna legalább 5.000.000 ember az első nap.Ennyire félt volna a blizz a gazdasági válságtól…ugyanmááár.
andras40
17 éve, 2 hónapja és 3 napjaEz nagyon jo jatek mindenkinek ajallani tudom😄
vendeg
17 éve, 2 hónapja és 1 napjaSzerintem is piszok jó a legjobb a mikrofonon át beszélgetés ez kellet egy online-játékba a baj csak az hogy most mindenki death knight lett nekem is bejön de maradok a réginél.😮
alphadog20
17 éve, 2 hónapja és 1 napjaDK csak egy hirtelen felángolás az embereknek de figyeld meg 1-2 és lecseng
helme
17 éve, 2 hónapja és 18 órájaJó volt a buli elvoltunk 🙂
Am 10 ezer forint a sima és 25 ezer a díszdobozos
WoW az bajos játék gyorsan beszippant téged úgy, hogy többé ki sem tudsz onnan jönni o.O
alphadog20
17 éve, 2 hónapja és 17 órájaCE csak 20ezer🙂
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 1 napjaszerintem tökk jó a wow😄:
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 1 napjanem??
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 1 hetede
vendeg
15 éve, 6 hónapja és 1 heteWow a király!!!!😄