A Nintendo Wii áprilisban robbantott a legnagyobbat kontinensünkön, hiszen ebben a hónapban közel 180 ezer darab masina talált gazdára, míg a másik két konzolból 90-90 ezer darab kelt el összesen. Persze a kiotóiak nem csak az asztali konzolok frontján egyeduralkodik, a hordozható masinájuk szintén magasan a riválisa fölé emelkedett.
A Nintendo DS júliusban fejelte meg a felső lécet a közel 225 ezer darabos fogyásával, míg a Sony handheld-je csupán alig magasabb, mint 50 ezres nagyságrendet volt képes felmutatni, ugyanezen periódus alatt. A Nintendo tehát sikeresen bevette Európát is, pedig korábban meglehetősen mostohán kezelték a PAL-os régiókat, most kénytelenek beismerni, hogy hatalmas felvevőpiacuk vagyunk.
Ezt alátámasztandó elég csak rálesni a heti brit szoftverfogyásokra, amelynek elit tizesfogata valóságos átjáróház, ám hosszú hónapok óta száműzhetetlenek a Nintendo first party címei, mint például a Wii Fit, a Wii Play, vagy a Mario Kart Wii.