Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Farm Mania nevet viselő casual játékról (akkor még All About Farming néven futott) még nyáron adtunk hírt, amikor is egymás után vagy 4-5 ehhez hasonló alkotást sikerült bemutatni. A múlt megkísért, a napokban megjelenő teljes verzióhoz most itt a demonstrációs anyag, így semmi sem választ el minket attól, hogy belecsapjunk a gazdálkodás rejtelmeibe. Hogy ez kinek okoz örömet és kinek nem, az egy másodlagos kérdés, nyilván elsősorban a gyerekeknek készült az alkotás vagy azoknak, akik szeretnének kevés szabadidejükben egy leheletnyit játszani és kikapcsolódni.
A Farm Mania tulajdonképpen egy farm-menedzselős program lebutított változata is lehetne. Termelhetünk zöldségeket, tenyészthetünk állatokat, majd ezeket eladhatjuk és a sok tejciből vehetünk magunknak egyre jobb kocsit, amivel egyre többet szállíthatunk eladásra és így szépen lassan gyűjthetjük a pénzt, hogy minél nagyobb gazdaságunk legyen és végül mi legyünk Jockey Ewing, a Dallas istenkirálya. Akinek ez alapján megtetszett, az ne habozzon a kemény 24 MB-os demó letöltésével! Old MacDonald had a farm, ijá ijá óóó!:)
vendeg
17 éve, 2 hónapja és 2 heteSzerintem egy elég jó játék.Én bírom az ilyen farmos játékokat. Bár egy idő után unalmassá tud válni.😉
vendeg
17 éve, 1 hónapja és 2 heteiGAZAD VAN
vendeg
17 éve, 1 hónapja és 1 heteszeintem is jó aki szereti a farmos játékokat akkor probálja meg a farm frenzy-t😎😎😎
vendeg
17 éve, 1 hónapja és 4 napjaszupi ez a jatek😉😄😕😎🙂🙁😮😛
vendeg
17 éve, 3 hete és 6 napjasztem jó😄
vendeg
17 éve, 2 hete és 8 órájaSztem is tök jó🙂
vendeg
17 éve, 1 hete és 6 napjanem tudjatok hogy miert csinalja azt hogyha lekered egy jatszas utan elromlik a jatek????vagy csak az enyem??plz irjatok pusy mindenkinek 😛😛😛😛😛
vendeg
16 éve, 10 hónapja és 3 hetenekem is elromlott egy játék után
nagyon rossz
🙁🙁
vendeg
16 éve, 10 hónapja és 3 napjanagyon,nagyon jó
vendeg
16 éve, 9 hónapja és 3 hetenagyon jó a játék😄😎
vendeg
16 éve, 9 hónapja és 2 heteMég ha be is jönne !!!i😕😕Mer tén imádom a farmos játékokat!!
vendeg
16 éve, 9 hónapja és 2 heteÉn is szeretem a farmos játékokat , de ki tudj a miért nem jön be mert olyan pancser vagy! 😎😎😎😎😄😄😄😄😄vagy csak h…e?!!á nem b….d!!!
vendeg
16 éve, 9 hónapja és 2 heteSzeintem is!!😄😄😄😄😄😎😎😎😎Kiály!!!!!!!!!!!!!!!!Az se baj hogy demós !!!Mert akkor is jó!!!😄😄😄😎😎😎
vendeg
16 éve, 8 hónapja és 3 hetenem jó!!!!!!
Csak vicc volt naon jó!
😉😉😉
tibit
16 éve, 8 hónapja és 2 hetehahah, qrva jó humorod van ember, mondták már?!😛
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 3 hetehaha
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 3 heteSzerintem is tök jóó..😄
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 3 hete😄 nagyon szar
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 2 hetebarmi jo játék nekem tetszik el lehet rajta kattogni egész nep
imádom😄😄😄😄😄😄😄😄😄😄😄😄😄😄😄😄😄😄😄😄😄😄😉😉😉😉😉
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 4 hete😄😎😎király
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 3 hetejó lenne ha bejönne hogy kell behozni???😕😕
marco
16 éve, 5 hónapja és 3 heteA cikkben a link…
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 2 heteje nagyonjo 😄😄 :d
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 2 hetehogy lehet látni nekem csak a komik jötek be hát ez igy szar igy nem lehet véleményt írni ha nem is jön be😕
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 1 heteAz Ovinap.hu oldalán (Ovinap . hu ) meg tudjátok venni a teljes verziót is!😄
vendeg
16 éve, 3 hónapja és 3 hetetök jó ez a játék😄
vendeg
16 éve, 3 hónapja és 3 heteez a világ legjob játéka 😎😎😄😄😎😎😉😉😄😄😎
vendeg
16 éve, 2 hónapja és 3 hetesztem is jó
😎😛😉
vendeg
16 éve, 2 hónapja és 3 hete😕zui9😎
vendeg
16 éve, 2 hónapja és 2 heteletöltöttem a játékot de miután egyszer kikapcsoltam nem lehetett ujra bekapcsolni. nem tudjátok mi az oka?😕😕😕
vendeg
16 éve, 2 hónapja és 1 heteletezik a farm mania 2 is?😛😉🙂🙁😮😎😄😕
vendeg
16 éve, 2 hónapja és 1 hetelétezik farm mania 2 is
🙂🙂🙂🙂🙂🙂🙂🙂🙂🙂
vendeg
16 éve, 1 hónapja és 3 hetenem tudom
🙁
vendeg
16 éve, 3 hete és 6 napjahol lehet megvenni a Farm Maniat ??😄
vendeg
16 éve, 3 hete és 2 napjaa farm mania 2 még jobb 😄😛
kisandris
16 éve, 3 hete és 2 napjaKedves vendégek ! Ha értékeltétek a játékot !Akkor bizonyára játszottatok is !!A Kérdés az, hogy sikrült ami nekem sehogy sem jön bee!!Valaki segitsen mit tegyek!!! Nem tudom elindítani mindenhol csak a képeket adja .Nem értem!!!
vendeg
16 éve, 3 napja és 1 órájaA farm mania2 a legjobb. 😄😎😛😛😉
vendeg
15 éve, 11 hónapja és 4 heteimádom ezt a játékot
vendeg
15 éve, 11 hónapja és 2 hetenagyon franko csak az a baj hogy nem lehet ingyen lehuzni az egesz verziot.
vendeg
15 éve, 10 hónapja és 3 heteVendég!
A beload.hu-n fent van a full verzió.😛
vendeg
15 éve, 10 hónapja és 3 heteAz Ovinap.hu Webáruházban lehet megvenni