A stílus most is RTS lesz és egészen az amerikai polgárháborúba fogunk csöppenni. Ez alapjaiban nem lenne túl érdekes, azonban itt jön a realizmus a képbe és egy történelmi személy, John Singleton Mosby képében. Az ő nevéből adott ugye a játék címe is. Az emberke neve nekem sem mondott túl sokat, azonban egy kis művelődés után kiderült, hogy egy elég egyéni harcmodorral küldte melegebb éghajlatokra az ellenséges csapatokat az amerikai polgárháborúban. Amolyan ősi finn hadviselés módira, lesből támadott az ellenségre, szedett-vedett sereggel mindig a gyenge pontra fókuszálva. Ez a kis malőr meghatározó pontja lesz a játéknak, tulajdonképpen erre is kell majd alapoznunk.

Bár a játék még nem tudjuk, hogy fog kinézni, a belbecsre már kaptunk támpontokat. Így tudjuk, valós idejű harc és taktikai rendszer lesz, természetesen az említett stratégiára kiélezve, de akad majd fejlődési illetve fejlesztési rendszer is, amiben kezdetben szakadár seregünkből komoly és tapasztalt hadsereget kovácsolhatunk. Építhetünk majd saját táborokat vagy már meglévő városokat alakíthatunk át a mi ízlésünknek és elvárásainknak megfelelően, ami biztos támpont lesz a csaták hevében is.

Első nekifutásra nem hangzik rosszul, az biztos, hogy az egész elsődlegesen a taktikára lesz kiélezve. Egy tökéletes alkotás is születhet belőle, mivel a sztorija adott és ötletek is vannak a háttérben, kíváncsian várjuk mit hoz a jövő a Mosby’S Confederacy számára, szerintem még hallani fogunk róla!