Hideo maestro ötletel, komponál, de őszintén reméli, hogy nem azok közül választanak ki egyet a végén, hiszen akkor ismét elkerülhetetlenül belefolyna a fejlesztésbe, amit érezhetően nem szeretne. Sokkal inkább abban bízik, hogy a csapat, szintén kiváló elgondolásai közül kerül ki majd a végső koncepció. Most vagyunk tehát azon a ponton, ahol eldőlhet, hogy Hideo Kojima ismét visszaül-e a székébe és elkészíti az ötödik epizódot is, a saját szájíze szerint, vagy inkább a csapatra bízzák azt.
Utóbbi volna számára kényelmesebb és nem kizárt, hogy nekünk is célszerű volna "elengednünk" őt, hiszen ha olyan feladattal bízzák meg, amelyet már nem képes teljes szívvel véghez vinni, azzal mi sem járnánk feltétlenül jól. Lehet érte izgulni, lehet megérteni az álláspontját, de útjait kifürkészni semmiképp. Kiderül, hogy mit hoz a ködös jövő. Sokan szorítanak érte és visszavárják az őt illető pozícióba. Kojima-san már egy igazán új dologba szeretne kezdeni, amiről szintén nem árult el részleteket. Várjuk a fejleményeket.
vendeg
17 éve, 3 hónapja és 3 heteMikor már Kojima a halálos ágyán fekszik, a rajongók még akkor is, Metal Gear-t fognak követelni tőle.😄😄
futuretro
17 éve, 3 hónapja és 3 heteEz így igaz, sosem szabadul, bárhová is bújik, azok megtalálják őt és MGS 6-ot, 7-et és vég nélküli folytatásokat fognak követelni.
vendeg
17 éve, 3 hónapja és 3 hetekiráj