Na de a Risen kicsit más vizekre evez, szinte szó szerint, hiszen főhősünk hajókázásai során egyszer csak hajótörést szenved és egy kis szigetre sodorja a sors. Mit ad isten itt éppen vulkán-kitörés volt és a földből előkerült egy ősi templom, amiből mindenféle csúnyaság mászik majd elő. Így a keserves harc a túlélésért ezen a szigeten fog folyni, illetve majd valószínűleg a templomba is be kell merészkednünk, hogy megnézzük honnan is ez a sok szörnyike. A fejlesztők szerint az általuk megismert eddigi fejlődési rendszer eléggé át lesz szabva és a sztoriban is lesz néhány szokatlan dolog, főleg, hogy most egy szigetre kerülünk, ami hatalmas méreteket fog ölteni és megtalálhatunk rajta szinte minden környezeti illetve éghajlati viszonyt.
A játék elején azonban még nem lesz bejárható a teljes terület. Ahogy teljesítjük a küldetéseket, úgy fog megnyílni előttünk a sziget. Ez már ismerős lehet a Gothic sorozatokból is. Természetesen lesz lehetőségünk mágiával illetve fegyverekkel küzdeni majd, bár ezekről még konkrétabbat nem tudunk, mint ahogyan a megjelenési dátumról sem. Kis kedvcsinálónak beteszek nektek egy pár napos videót, ez nem annyira friss, csak érdekesség képen, hogy el tudjátok képzelni a játékot.
richie8
12 éve, 5 hónapja és 2 heteA legeslegjobb offline RPG-nek tartják számon a Gothic részek mellett. Imádtad a Risen-t, 3 nap alatt pörgettem végig, de megérte a beleölt idő. A Gothic 4-et csúnyán elbaltázták, de látszik, hogy ebbe sok munkát fektettek 🙂