Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Érdekes dolgok derültek ki az AMD "útitervéből", amelyet nemrég juttatott el a médiának. Ez a kis anyag azokról a kitűzött célokról, leendő fejlesztésekről számol be - gyakran csak pár szó erejéig - amelyeket az AMD a következő években fog megvalósítani. Többek között kiderül, hogy 2010-re időzíti az újabb processzor foglalat bevezetését, amely a G34-es kódnevet viseli büszkén. A socket több, mint 1900 lábbal fog rendelkezni. Értelemszerűen már a DDR3-os memóriákat fogja preferálni, emellett engedélyez 4 Hypertransport 3 összeköttetést, és quad DDR3-os csatornákat.
A foglalatot a cég 8 és 12 magos processzorai számára készítik. A 8 magos fejlesztés San Paulo név alatt fut jelenleg. A 8 magot két 4 magos processzor összekapcsolásával érik el. A San Paulo 12MB L3 és magonként 512KB L2 gyorsítótárral fog rendelkezni.
A 12 magos megoldás egyelőre a Magny-Cours névre hallgat. Erről semmi információt nem közöltek, így jelenleg megtippelni sem lehet, hogy hogyan fogják felépíteni a 12 magos architektúrát, két 6 magos egységből, vagy natívan 12 magos lesz.
Pár évvel ezelőtt még a 2 magos processzorokra is csodaként tekintettünk, manapság meg már 12 magosokról beszélnek a híradások. Fejlődünk rendesen.
vendeg
17 éve, 6 hónapja és 4 napja12 mag??? Ez nagyon szépen hangzik, kíváncsian várom, mi sül ki ebből valójában…
vendeg
17 éve, 5 hónapja és 3 heteA villanyszámlát ki fogja kifizetni helyettünk. 12 mag kér ám cuflát is majd. De gondolom aki ilyen prockót vesz , annak nem akadály egy nagyobb volumenű villanyszámla kifizetése sem. Nem szóltem.😄
vendeg
17 éve, 1 hónapja és 2 heteSzerintem amire eddig eljutnak, már teljesen átalakul az egész számítástechnika. Max elterjed a pc-k körében is a 8magos, utána nem hiszem hogy ezen az elven mennének tovább.
vendeg
16 éve, 3 hónapja és 2 napjahát ez nagyon komoly lesz
😄😄😄😄😄😄
vendeg
16 éve, 3 hónapja és 1 napjaMár megint cserélhetem az alaplapom… 😕
vendeg
16 éve, 2 hónapja és 1 heteA 8magost még el is hiszem hogy ki jön jövöre de a 12magosal szerintem átcsusznak 2011re bár ne legyen igazam😛
vendeg
16 éve, 1 hónapja és 1 napjaKészülök az alaplap-cserére, de azért a 8 magos AMD procit megvárom. Jujjjj de jóóóó lesz!!!😉
vendeg
15 éve, 10 hónapja és 1 heteja meg mire kösszegyűjtitek rá a pénzt…hülyegyerekek
vendeg
15 éve, 10 hónapja és 1 hete+ még az alaplapnak is lesz ára
nemtom hogy ti hova gondoltok…
vendeg
15 éve, 9 hónapja és 2 hetemost készülök bele tenni a gépbe 4 magost meg 1 videokártyát várom a 12magost de szerintem annak az árát is meglehet nézni 12 magosnál alaplap csere is lesz sajnos
vendeg
15 éve, 8 hónapja és 4 heteén egy éve vettem a mostani 2 magosomat, és nemsokára akarom a 4 magosat 😄
a 12-es már durva
most se nagyon van olyan játék, ami nem futna el jól egy 4 magoson, minek megháromszorozni 😄
vendeg
15 éve, 8 hónapja és 5 órájaMinek megháromszorozni???
Hát azért, hogy a játékfejlesztők nyugodtan tudjanak csinálni szép grafikájú játékokat még rossz optimálásnál(vagy mi)is, mert a 12 map így is úgy is elviszi.