Miért is? A válasz egyszerű: bemutatkozik az egyik speckó vezethető jármű, a sárkányrepülő. Főhősünk ráakad egy példányra egy magaslati helyen, és ha már így történt, rögtön ki is próbálja, mit tud a kicsike. Persze nem csak erről szól a videó több, mint 4 perce. Egy fejlesztő kommentálását hallhatjuk végig, miközben bemutatja a már említett közlekedésre alkalmas objektumot, elmeséli, hogy milyen állatokkal (szó szerint) találkozhatunk kalandjaink során, és még arra is kitér, hogy milyen nehéz volt megfelelő intelligenciát programozni nekik, hogy úgy viselkedjenek, mint a való életbeli társaik.
A felvétel kamerás, tehát ne várjatok tőle csúcsszuper látványt, de a lényeges részek szépen kivehetőek. A mozgókép alant, a játék pedig a boltokban 2008. októberében (bár az ilyen dátumokat illik feltételekkel kezelni) PC, X360 és PS3 platformokra.
vendeg
15 éve, 2 hónapja és 4 napjatiszta jo ez a jatek