A nagy bemutatásra a Computex 08 rendezvényen került sor. A jelenlévő szerencsések láthatták, hogy létezik a dolog, és bónuszként még működik is. A G92b, nevéből is adódóan, nem egy teljesen új fejlesztésű chip, hanem a népszerű G92-es architektúra összetömörítve 55nm-re. Akik így nem tudnák betájolni, hogy mi, merre, hány lépés, azoknak egy kis segítség: erre épült a 8800GT és a 9800-as széria is.

Meg nem erősített információk szerint az első G92b alapú videokártya, amely kigördül a gyártósorokról a Geforce 9800GT lesz. Az 55nm-es technológiának köszönhetően lehetővé válik, hogy kicsivel magasabb órajeleken fusson, és kevesebbet fogyasszon, mint az elődei.

Az Nvidiánál is felvirradt egy "új korszak hajnala", kíváncsian várjuk, hogy sikerül-e a tetemes piaci előnyüket továbbra is fenntartani a riválissal szemben.