Nem hiszem, hogy bárkit is meglepetésként érnének a fejlemények, hiszen minden eddig megjelent Sony konzol átesett egy alapos fogyókúrán, lásd PlayStation, PlayStation One, PlayStation 2, PlayStation Two és PlayStation Portable, PlayStation Portable Slim & Lite. Az összezsugorodott hardverek nem csak, hogy kisebb helyet foglalnak, hanem kevesebbet is fogyasztanak, illetve jóval alacsonyabb áron állíthatók elő, ez egy szelídebb fogyasztói árat is eredményez egyben.
Az első generációs PlayStation 3 konzolok hűtő bordázata 700 grammot nyomott a mérlegen, míg a tovább finomított második generációs hűtő bordák már csak 500 grammot mutatnak a mérlegelésnél, a jelenleg fejlesztés, gyártás alatt lévő pedig nem több mint 350 grammos súllyal büszkélkedik. A Sony egyelőre nem reagált a kiszivárgott információkra, de azt hiszem, hogy nem kell nagy tálentumnak lennünk ahhoz, hogy kiszagoljuk, mi folyik a színfalak mögött, csendben, titokban. Alant megtekinthető az üzem összehasonlító táblázata, lessetek rá hamar.
Hivatalos bejelentés nélkül jelenleg pletyka szintű a dolog és nem több mint puszta feltételezés, de úgy vélem, hogy nem járunk rossz nyomon.
richie8
12 éve, 5 hónapja és 2 heteNagyon jól néz ki, kár hogy nem ilyen lett. Vagy épp jobb is?
A hűtő része igen vékonyka, lehet a hatékonysága is kicsi lett volna.