Egyébként a sztorira a film után nem is nagyon emlékszünk, csupán a táncokra. Mert azok bizony vannak. Dögivel. Nem hipp-hoppos, inkább breakes elemekkel teli; olyan mutatványokkal, hogy láttukra a sok éven át tisztes jógázó inkább elvonul még pár évtizedre nyújtani, lazulni.
Az első ‘csapatból’ csupán Aaron Zigmant hagyták meg, aki a zenéért felel. Persze azért az első rész rendezője Anne Fletcher sem hagyta ki a folytatást, de immár producerként van jelen. A rendezést Jon Chu-ra bízták, akinek ez az első ‘nagy filme’. Majdhogynem elmondható, hogy ezt a produkciót szinte ‘kezdők’ vagy alig gyakorlott szakemberek rakták össze, ennek ellenére, vagy éppen ezért, egészen nézhető. Nagyon jó választás volt például a táncos Briana Evigan-t választani a főszerepre, aki most színészi képességeit is megmutathatta. Nem kellett túl bonyis karaktert eljátszania, de legalább azt jól megformálta. Nos, aki szereti a táncokat, a mozgást, az akrobatikus elemeket az nagyon jól fog szórakozni a filmen.
Aki látta az első részt, jogosan várhatja annak a folytatását. Megjelenik ugyan egy tánc erejéig Tyler (az első rész főszereplője), de ennyi. Itt most egy egészen új sztorit találtak ki; Egy habkönnyű kis romantikus vígjátékszerű a Streetdance. Bár a szerzők romantikus drámának titulálták, én semmi drámaiságot nem találtam benne. Hacsak azt nem, hogy főhősünk egy elhagyatott, nehéz sorsú bandázó leány, aki imádja az utcai táncokat. Persze a szülei nagyon vigyáztak rá, csakhogy édesanyja korunk nagy betegségében idejekorán elhunyt. És itt kezdődik a történet.
Andie (Briana Evigan) Baltimore nem éppen elit negyedében lakik édesanyja barátnőjénél. A lázadó kamasz, aki elvesztette családját, új otthonra lel az utcai táncosok között. Bandázik, de mellette szóljon, a bandák között is van különbség. Ezek a tagok nem törnek, zúznak, csupán táncolnak. Kicsit illegálisan, mivel be akarnak kerülni az Utcai Bajnokságba, amit minden évben megrendeznek, ám nem tudják mikor és hol lesz. Ezekről az adatokról csupán a bajnokság napján kapnak egy sms -t. Egyszóval örökké készen kell állniuk, ezért gyakorlásból áll az egész napjuk, és ebbe nem fér bele holmi suli, vagy egyéb más elfoglaltság. Persze a benevezés sem egyszerű. Találj valami meghökkentőt, valami izgalmasat, add elő ott a koreográfiát, és tedd fel a youtubra, lehetőleg legyen az egész kicsit törvénytelen, és az sem baj ha bekerülsz a híradóba. Csak ne ismerjenek fel. Innentől kezdve egyenes az út a bajnokságra.
Andie a 410-esek tagja. Tipikus csellengő, lógós fiatal, akinek egy célja van az életben, hogy elismert, és tisztelt legyen a streetdance-ben. Gyámja ezt nem nézi jó szemmel. Számára a bandázás, és a suli kihagyás egyenlő a fertővel, így el akarja küldeni Andiet Texasba egyetlen vérrokonához. Mikor egy veszekedést követően Andie (Briana Evigan) lemegy a helyi disco félébe, hogy lealázzon néhány táncost, összetalálkozik Tyler-el (no itt van a visszautalás az első részre), aki kihívja egy párbajra. Ha győz, akkor a makacs lány eljár a marylandi művészeti iskolába, ha veszít, akkor Andie azt csinál amit akar. Íme egy jó kis táncos jelenet. Nem gondoltam volna, hogy tudják még fokozni ezeket az akrobatikus elemeket, de még mindig tudnak újat mutatni. Szerencsére nem énekelnek, és ez nagy pozitívuma a filmnek. (Meg kell hagyni jó kis muzsikára ropják.) Mint ahogy lenni szokott hősnőnk kissé alulmarad a harcban, így irány a művészeti suli.
Mivel az élet nem egyszerű – legalábbis az írók szerint- oda még be kell jutni. (Kicsit az volt az érzésem, mintha beleszőttek volna némi My Fair Lady elemet a történetbe.) Aki csupán az utcai táncokat ismeri, hogyan is adhatna elő balerinás figurákat? A tanárok többségének nem tetszik ugyan, és mélyen elítélik az ‘ilyenfajta’ táncikálást, de van valaki aki nagyon is vonzódik ehhez az életformához. Ő nem más mint, Chase (Robert Hoffman), az aranykalitkába zárt tehetség. Chase szülei alapították a sulit, és miután látja Andie produkcióját, ráveszi bátyját Blaket (Will Kempe) – aki mellesleg a suli igazgatója – , hogy ha már tett egy olyan nagyképű kijelentést, hogy bárkiből jó táncost lehet faragni, akkor nosza, itt a lehetőség.
A drámai percek után mindenki fellélegezhet, és végre Andie is elkezdheti beilleszkedését a suliba. Nem megy könnyen, mivel ide az elit világból érkeznek a diákok, és jócskán kitűnik a technikai tudatlanságával, a rágójával, és melegítőszerű ruhájával. Öröm az ürömben, hogy barátságot köt Moose-al (Adam G. Sevani), aki ugyan szeret és tud táncolni – ezt egy későbbi jelenetben a nézők is észreveszik – de különcsége miatt más szakra kell járnia. Ahogy elnéztem Moose táncolását, nagyon Michael Jacksonra hajazott.. Hősnőnknek nehéz dolga van, hiszen órák után rohannia kell(ene) a 410-ekhez gyakorolni, viszont a spicce sem az igazi, és az igazgató különórákra járatja.
Mivel folyton elkésik, és különben is a banda elé helyezi a sulit, kiteszik a szűrét a 410-es csapatból. Ez volt az újabb drámai motívum (nah, lehet, hogy tényleg dráma?). Ám itt jön Chase, aki nemcsak jóképű, kitűnően táncol, de még humorérzéke is van. Azt javasolja alapítsanak egy társulatot, és nevezzenek be az Utcai Bajnokságra. Andie elfogadja a kérést, és elkezdik megkeresni a tehetséges és kalandvágyó diákokat.
Mert a Streetdance még mindig törvénytelen, és aki ilyenen részt vesz, az repül a művészeti suliból. Elég érdekes társulatot hoznak össze, ami inkább hasonlít a Village People formációra, mint egy utcai bandára, hiszen van köztük keleti cserediák szerű csaj iszonyatos akcentussal, túlságosan magas növésű srác, kaszkadőr beállítottságú fiatal, ferde fogú afro és még sorolhatnám. Persze nem hiányozhat soraikból Moose (aki szerintem tényleg Michael Jackson imitátor). Elkezdenek lelkesen gyakorolni, ám Andie elfelejti elmondani nekik a bajnokságra való bekerülés feltételét. Miután lebőgnek az egyik discos fellépésükkel, megkeresi Andiet egy régi 410-es banda társa Missy (Danielle Polanco), aki kiszállt a 410-es csapatból. A művészetiseket felvilágosítja az apró részletekről, hogyan is lehet bejutni a bajnokságra. Itt mutatkozik meg Chase és a csapat humorérzéke. A bejutásra szánt videó igazán eredeti 🙂
A tréfa nyomot hagy maga után, jobbára Chasen aki nyolc napon túl gyógyul. Természetesen az igazgató megtudja, hogy Andie az utcai bajnokságra készül, ennélfogva eltanácsolja a suliból. Mindenki letargiába esik, hiszen táncos lányunk magára vállal mindent, ezzel is elősegítve az újabb drámaiságot. Láthatjuk, ahogy a meg nem értett, hátrányosan megkülönböztetett tehetségek újra visszasüllyednek magányukba. Chase is boldogtalan, de mivel nem John Travolta utódja, így bánatát nem önti táncba. Viszont megkapják a várva várt sms-t, hogy mikor és hol lesz a bajnokság. Chase – lesz ami lesz alapon – összeszedi a bandát, és elmennek Andie-ért, aki természetesen nem áll kötélnek. Elő a zsepiket, hiszen itt az anyai barátnő szívhez szóló beszédében kifejti mennyire is szereti Andiet, és mennyire jót akar neki. Nosza, jöhet a Streetdance. Mivel ez egy utcai banda harc, nem szívesen látják őket, elvégre ők nem az utcán nőttek fel. De most Andie-n a sor a szónoklásban. Papírzsepi, pasi válla elő.. És indul a tánc, persze esőben a hatás kedvéért.
Eleven elbeszélés, felforrósodó szív és szárnyaló képzelet. Ez jellemzi a filmet. Aki eddig úgy képzelte, hogy tud táncolni, a Streetdance- Step Up 2. után valszeg elbattyog még gyakorolni. Persze a happy end elmaradhatatlan része a történetnek, aminek is egy újabb papírzsepi esik áldozatul. Viszont megtudtam, hogy hogyan lehet ropni Missy Elliot számaira. Ha még kétszer megnézem a filmet, én is lemerészkedem a dizsibe.
dante576
17 éve, 10 hónapja és 5 napjaMár nagyon várom ezt a filmet mert az első rész is nagyon ütős volt!Főleg a zenékre leszek kíváncsi amiket majd felmutat a film!😄😄😄Marjanka jó lett a cikk!Grat
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 3 napjaÉn még nem láttam a filmet de már nagyon várom hogy a moziban megnézhessem biztos nagyon jó lesz és ahogy hallom 2010-re várható a 3.rész is!🙂🙂
nefaria
17 éve, 10 hónapja és 3 napjaNa erre én is benevezek!😉 Irány a mozi, jó film ez!
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 1 napjaén már láttam és jó 😄😄😄
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 4 heteNagyon király ez a film!!!Nekem nagyin tettszett!!!😄😄😄
djskyline
17 éve, 9 hónapja és 4 heteMért nincs Street Fight is? 😄 Street Fight Kick your head 2 😄 AKAROK!
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 4 heteWáhow! Ütős kis cikk lett! Énis láttam már a filmet! Hát valami döbbenet… Jóra számítottam.. de nem ennyire 😄 Nagyon király lett! A táncok, a zenék. Nagyon klappolnak! Az egészet angolul láttam ( és nemvok annyira jó angolos) de mégis megértettem, a filmből lejött h mi történik.. 😄
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 4 hetenagyon jó nekem mán meg van és mán tanultam belőle na még szét nézek demiér nincs meg mán magyarul én nem találom sehol magyarul.
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 4 heteááhhhh valaki tudja hogy holo lehet ezt a filmet letölteni….alőre is kössz…xD😄
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 3 heteNoémi? megnézzük együtt a filmet??😉
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 3 heteQrva jo film…….XD😄😛😮
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 3 hetehellóka. én is szeretném már egy ideje letölteni a filmet, de mindenhol keresem de nem találom. valaki nem tudna nekem segíteni. előre is köszönöm. légyszi segítsetek
ja és a film zenéje nincs meg valakinek?????????????az is jól jönne
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 3 heteSzerintem nagyon ütősre sikerült a film! Briana Evigan nagyot alakít🙂 a táncok és a zenék is nagyon jók!
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 3 heteNagyon jó film épp tegnap töltöttem le és qurva jóra sikeredett 😎😄😉
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 3 hetea street dance az a szivbol jon ha egyszer valaki szeret tancolni annal tobb nem is kell fogd meg a lehetoseget es tanuj az jo dollog……………#link#http😕/#linknev#IDE JÖN A LINK SZÖVEGE#linkvege#😉🙁
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 3 heteNagyon kíváncsi vagyok a filmre!!!!
Remélem sikerül mert nagyon kíváncsi vok rá!🙂
marjanka
17 éve, 9 hónapja és 3 heteTényleg jó film, lehet visszaszámolni, centiket vágdosni és azon gondolkodni hogy milyen kifogással lógj a suliból, munkából. Szerintem megérdemel egy mozijegyet 🙂
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 2 hetehol lehet ezt a filmet letölteni? …😕
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 2 heteó ki tudja hogy kell letölteni?
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 2 hetethx
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 2 hetenézd meg moziban
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 2 heteHalika!ha vki könyi segítsen hogy hogyan lehetne letölteni a filmet,magyarul?!🙂
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 2 heteSziasztok!
Most jötem haza a moziból nagyon király a film alyánlom mindenkine🙂😎
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 2 hetecső én tegnap voltam és valami eszméletlen volt utána nem tudtam megszólalni…🙂😎
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 2 heteén se tudtam megszolalni..én táncoltam😄
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 2 hetevalaki lécci mondja má meg honnan lehet letölteni a filmet!!!! tiszta beteg vagyok és nemtok elmenni moziba se a haveromhoz h aggya kölcsön!! S.O.S 😕🙂🙁😕😄😎😛😉
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 2 heteuhhh.. tényleg valaki segítsen már letölteniii !! én is tök beteg vok…lécci segítsete🙂
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 1 hetesztem aki azt gondolja hogy ugynolyan letölteni és moziban megnézni az nagyon nagyot téved! MINDENKINEK TESSÉK MOZIA MEGNÉZNI MERT SOKKAL ÉLVEZHETŐBB!!! a zene is jobban átjön és a kép is… nagyon állat volt a film télleg! A soundtrack-jét is letöltöttem már csak amit nagyon sajnálok hogy nincs a cd-n rajta az utolsó tánc zenéje pedig az a legállatabb…. jók leyetek táncoljatok sokat 🙂
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 1 heteValak!Irjon nekem az aki tudja hol lehet letölteni az utolsó tánc zenéjé.Előre is köszi.
[email protected]😉
vendeg
17 éve, 8 hónapja és 3 heteén már láttam moziban, de jó lenne, ha le tudnám tölteni valahonnan, léci segítsetek! 😕
vendeg
17 éve, 8 hónapja és 3 hetevalaki lécci mondja má meg honnan lehet letölteni a filmet!!!! tiszta beteg vagyok és nemtok elmenni moziba se a haveromhoz h aggya kölcsön!! S.O.S
vendeg
17 éve, 8 hónapja és 1 hetei love thiisss fiiilm.. briana is cool!!!😄😄
vendeg
17 éve, 8 hónapja és 5 napjanincs még magyarul..amugy meg magyarul egy nagy szar..mert a szinkronhangok eléggé gyérek..csak angolul feliratosan jo és a legjobb moziban !én 1x láttam moziban..akkor wlöazör azota megvan gépen és nem tulozva kb 25ször megnéztem..nem teljesen de 20szor legalább..! ezt nem lehet megunni..nekem megvan az utolso tánc zenéje(letöltöttem)de nem olyan jo mert csak ugy lehet letölteni h benne vannak a filmhangok..na mind1!nézzétek meg MOZIBAN!!SOKSZOR!!😄😮🙂😛😉
vendeg
17 éve, 8 hónapja és 2 napjale szeretné tolteni a step up hogy kel🙂🙂🙂
vendeg
17 éve, 7 hónapja és 4 heteSzija aki írta h neki gépen is meg van és már 20-szor megnézet a gépen az eltudja nekem küldeni mert mi láttuk a moziba a csajokkal csak gépen sis zeretném h meglegyen légzsííííí küldd el nekem ha meg van téll a film a gépeden e-mail címem:[email protected]
Örökre hálás lennék érte
vendeg
17 éve, 7 hónapja és 3 hetestep up 2..my unique love :X:X😉😛
vendeg
17 éve, 7 hónapja és 2 heteén imádom ezt a filmet!15-ször megnéztem minimum!!😄
én nnen töltöttem le!!:www.rbhb.be
na páá
vendeg
17 éve, 7 hónapja és 2 hetehelló! aki az „rbhb”-re tud meghívót küldeni tegye már meg! légyszi, légyszi, légyszi!😕😄 megveszek, hogy lássam a filmet és sehol nincs, ahonnan le tudnám tölteni! 🙁 [email protected]!!! előre is köszönöm!!!!
vendeg
17 éve, 7 hónapja és 2 heteHúúú valaki nem tudná nekem is elküldeni a filmet mert ajándékba akarom adni a barátnőmnek viszont én nem naggyon vágom ezeket a letöltéseket!!A címem: [email protected]
Naggyon köszönöm előre is Puszi 😛🙂😄
vendeg
17 éve, 7 hónapja és 1 hetehű nagyon szeretem a filmet és a zenéket!ráadásul a step upra is táncolunk a csajokkal niki;dori;dzsoja;betty🙁😮😎😄😉
vendeg
17 éve, 7 hónapja és 1 hete😄niki dóri betty dzsoja
vendeg
17 éve, 7 hónapja és 1 hetelegjobbak vagytok!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!zsani na csa briana😉😉
vendeg
17 éve, 7 hónapja és 1 hetemink is leszeretnenk tolteni de nem tudjuk hogy kell : segitene valaki???????????
kosz elore is
vendeg
17 éve, 7 hónapja és 5 napjaLégyszi küldjétek el a Step up2-t erre az e-mail címre: [email protected]
Köszi!
vendeg
17 éve, 6 hónapja és 4 heteHát nagyon király ez a film de valaki segithetne hol lehet letölteni a filmet 😛 na puxa 😄
vendeg
17 éve, 6 hónapja és 3 heteMár láttam az első részt!Nekem nagyon-nagyon tetszett!És szeretném megnézni a másodikat is!Csak nem tudom hogy kell letölteni!Valaki segítsen!
Hálás köszönet!🙂
vendeg
17 éve, 6 hónapja és 3 heteSzerintem nagyon jó!!🙂
meg tudja mondani v-ki hogy hol lehet letölteni a filmet ingyenesen????
vendeg
17 éve, 6 hónapja és 3 hete🙂 hát ez a film nagyon jó, csak az a baj, hogy nem tudom letölteni😛
eltudná valaki küldeni erre az e-mail címre: [email protected]
előre is köszi😄
vendeg
17 éve, 6 hónapja és 3 heteSzia !!!!!!!
😄
Én sem találtam meg , hogy hol lehet letölteni a step up 2-t ,de egy oldalon vki mondta , hogy el tudja küldeni !!
és tényleg elküldte !!!
Ha kéred megathatom az oldal címét!!😉
vendeg
17 éve, 6 hónapja és 3 heteSziasztok, én még nem láttam a filmet, de nagyon szeretném megnézni, csak nem találom sehol ahol magyarul le tudnám tölteni.El tudná vki nekem küldeni a [email protected] címre. Nagyon köszönöm.
vendeg
17 éve, 6 hónapja és 3 heteMég a magyar az nincs meg szikronon step up 2-ből nem??????
vendeg
17 éve, 6 hónapja és 3 hetehogyan lehet letölteni?
😛
vendeg
17 éve, 6 hónapja és 3 heteSziasztok! Szeretném én is letölteni ingyen a filmet, ha valaki tudja honnan lehet küldjön egy mailt a [email protected] e-mail címre. Köszi!
vendeg
17 éve, 6 hónapja és 2 heteA #49 | Vendég -nek üzzenem, h kérlek szépen add meg annak az emberkének a címét! Vagy ide, vagy esetleg annak az emberkének add meg az én msn címem: [email protected] !
Nagyon köszí előre is, mert nagyon kéne a film! =)))) 😕 🙂
vendeg
17 éve, 6 hónapja és 1 heteSziasztok nekem is naon kéne a film csak nem tom sehonnan se letölteni ha tudnátok segíteni az naon jó lenne szal itt az msn címem:[email protected] ha tudtok segíteni irjatok!🙂
vendeg
17 éve, 6 hónapja és 6 napjaHelló!!valaki segítene?a film egyik letöltő oldalon sincs meg ,ezért ha valakinek megvan kérem h írjon nekem:[email protected]
vendeg
17 éve, 6 hónapja és 1 napjaNekem ad már meg jo lenne köszi
vendeg
17 éve, 5 hónapja és 4 hetehát igen még1 ember vagyok akinek kéne ha vki olyan olvassa akinek megvan pls nlegyen szemét😕címem:[email protected] lécci ténleg fontos😛
vendeg
17 éve, 5 hónapja és 3 heteSziasztok!!
Akinek megvan a Step up (1 v 2)az lécci küldje el!!!!
Kösszy😄
vendeg
17 éve, 5 hónapja és 3 hete[email protected]
segítseketek.nekemiiiS,.
igaz láttam már a ketőtt.is. de nekem kéne azafilm. fontos_😄
léciiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii
köszii.
puszi
vendeg
17 éve, 5 hónapja és 2 heteNagyon szeretem ezt a filmet és akinek az első része meg van lécci küldje már el kössy
vendeg
17 éve, 5 hónapja és 6 napja#kover# Szijjasztok!!! Akinek megvan a film, vagy magyar szinkronnal v fleirattal lécci elküldi nekem nagyon fontos….. [email protected] lécci lécci nagyon megköszönöm#kover_vege#
vendeg
17 éve, 4 hónapja és 4 heteszasztok nekem naon kéne a film mert nagyon kell akinek mg van az küldje már el [email protected] köce előrei nan rendes vagy🙂
vendeg
17 éve, 4 hónapja és 3 hetenagyon vagyany es erdekes a film
vendeg
17 éve, 4 hónapja és 1 heteValakit megkernek hogy a [email protected]-ra kuldje el a linket ahol a filmet letolthetem magyar szinkronnal.Koszonom elore is🙂
vendeg
17 éve, 4 hónapja és 5 napjaKéne eza táncos film mert nagyon imádok táncolni meg hát az életem a táncos filmek kérlek külgyétek el az imélemre a letöltö oldalát ahol letudom egybe tölteni.
[email protected] ere külgyétek már elle.😕
vendeg
17 éve, 3 hónapja és 2 heteHa lehetne szó róla én is megkaphatnám az oldal címét ahol megtalálom a Step up2-tőt magyar szinkronnal?
Az első része nagyon jó volt.
[email protected]
Előre is köszönöm
Ági🙂
vendeg
17 éve, 3 hónapja és 4 napjasziasztok!! én is szeretném megkapni azt a linket ha lehetséges!!😄😄 kérlek!! nagyon fontos lenne!
[email protected]
előre is köszi!!😄
Dani
vendeg
17 éve, 3 hónapja és 3 napjaSziasztok. Valaki nekem is megtudja adni az oldal címét ahonnan le tudom tölteni a Step Up 2.
Légyszi valaki küldje el.
[email protected]
vendeg
17 éve, 3 hónapja és 2 napjasziasztok ha vki el tudná nekem is küldeni hol lehet leszedni a filmet azt naon megköszönném…..előre is pusssziii
vendeg
17 éve, 3 hónapja és 2 napjasziasztok elküldenétek nekem is a linket? imádom ezt a filmet
[email protected]
előre is köszönöm😛🙂
vendeg
17 éve, 3 hónapja és 1 napjaAz első része nagyon király volt. Egyszerűen nem találom sehol a kettőt! Ha valaki rud, küldjön rbhb meghívót, vagy a linket a [email protected] címre. (A meghívót is ide küldjétek, ha tudtok.)😄😎
vendeg
17 éve, 3 hónapja és 1 napjaJavítok: [email protected]
vendeg
17 éve, 2 hónapja és 2 heteléci nekem is küldjétek el a linket ahonnan letom tölteni magyar szinkronnal…🙁 e-mail címem:[email protected] előre is köszönöm 😄 sürgős lenne 🙂
vendeg
17 éve, 2 hónapja és 2 heteSziasztok!!Én már sok helyen kerestem a step up 2 magyar szinkronnal de nem találtam sehol,és az elsö részét láttam és az nagyon tetszett valaki eltudná küldeni azt az oldal ahonnan lelehet tölteni??Nagyon fontos lenne!!Ide tudjátok küldeni:[email protected]
Nagyon szépen köszönös elöre is és várom az e-maileket!!puszi Köszi
vendeg
17 éve, 2 hónapja és 1 hetenekem is eltududná vaki küldeni a step up 1-et szinkronal????????????
nagyon kéne vagy legalább a lapot ahonnan le lehet tölteni lécci
a e-mail címem:[email protected]#kep# #kep_vege#
vendeg
17 éve, 2 hónapja és 1 hetesziasztok! nem tudja vki megmondani h hol lehet leszedni a step up 2-őt magyar szinkronnal??? aki tudja lécci küldje el a linket erre az e-msil címre:[email protected] előre is kösszi😄
vendeg
17 éve, 2 hónapja és 3 napjasziasztok!légyszi nekem is küldjétek el légyszi a step up2öt magyar [email protected]
köszönöm!
alphadog20
17 éve, 2 hónapja és 3 napjaEz szerintem nem egy letöltő oldal szerintem
vendeg
17 éve, 1 hónapja és 2 heteszerintem meg a step up 2-t még nem is szinkronizálták de mind1
vagy rosszul tévedek?
vendeg
17 éve, 1 hónapja és 1 heteHa valakinek meg van a step up 2 magyarul az legyenszíves küldje el alinket ahonann letöltötte!!!!!4
elöre is köszi
vendeg
17 éve, 1 hónapja és 1 hetee-mail címem: [email protected]
vendeg
17 éve, 4 hete és 1 napjacsásztok nekem a step up 1 és a 2 kéne nem tudjátok el küldeni az oldalt ahonnan letöltötétek?
küldjétek el msnre:[email protected]
vendeg
17 éve, 3 hete és 1 napjanincsen step up 2 magyar szinkronnal 🙁 csak az 1
vendeg
17 éve, 2 hete és 1 napjakocham
vendeg
16 éve, 11 hónapja és 3 hetede kébzeld el hogy van mert nekem meg van te köcsög csak nem mered be valani hogy jó a film😎😎😎😎😎😎
vendeg
16 éve, 11 hónapja és 3 heteBakker ha van valakinek tényleg magyarul akkor nagyon hálás lennék érte ha elküldené…[email protected]
thx szasztok
vendeg
16 éve, 10 hónapja és 3 hetenagyon jó egy film.Nem????😉😉😉
vereshenny
16 éve, 10 hónapja és 3 hetenekem nagyon tetszett a film és a zenék sem rosszak!! az utolsó tánc zenéje egyszerűen zseniális és persze az is ahogyan táncolnak rá!!!!!!!!
😎
vendeg
16 éve, 10 hónapja és 3 hetevki küldjön linket a step up 2 magyar szinkronos letöltéséhez!!!! naon hálás lennék!!!!!
címem: [email protected]
bercibest
16 éve, 9 hónapja és 3 heteáááááááááá azért nem olyan jo e jobb mint a 2 de lehetet volna jobb is 😛😄😮
vendeg
16 éve, 9 hónapja és 1 heteSZERINTEM EZ A FILM NAGYO JÓ!ÉS ENNÉL JOBB MÁR NEM IS LEHETETT VOLNA
szerintem nézmeg még egyszer és akkor irjál ilyeneket
😕😛😉
vendeg
16 éve, 9 hónapja és 1 heteHOGY A FILM ZENÉK NEM ROSSSSSZAK? EGYSZERŰEN ZSENIÁLIS!!!!!!
de egyébként abba egyetértek hogy afilm FANTASZTIKUS
szia:ÁGICA😉🙂😄#kep# #kep_vege#
vendeg
16 éve, 9 hónapja és 1 heteEZ COOOL EN MEG NEZTEM A FILMET!!!sUPI😄
vendeg
16 éve, 9 hónapja és 5 napjanagyon jó a film😎
vendeg
16 éve, 8 hónapja és 2 hetehol lehet letolteni?
vendeg
16 éve, 8 hónapja és 1 napjamost már van szinkronnal is 😄
vendeg
16 éve, 8 hónapja és 1 napjahi
😄
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 4 hetemár legalább 1 hónapja van szinkronnal … csak te nem találod + 😎hát ez va…
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 3 heteimádlak dzsézön szerelmem vagy😉😉😉😄
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 3 heteszuper😎
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 3 heteszuper film varjuk hatha lesz folytatas hatha a step up 3 is megjelenik majd hamarosan😄😎😛
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 2 hetekirály a képe😎
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 1 heteA legjobb film és a legjobb pasi dzsézön😄 imádlak (i love you)😉😉😉😉
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 17 órájaImádom😄
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 2 heteHgy tudjátok azt a csávót szeretni tiszta undorítóóó😕
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 1 hete😄😕😎🙂🙁😮😛😉 fffujjjjjjjjj
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 1 hetenem tudjavalaki h hol lehet meegnézni a neten a step up 2?😕
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 1 heteés sem tudom ami nagyon idegesitő 😕😕😕😕😕😉😉😉
marduk
16 éve, 6 hónapja és 1 heteTalán nem kéne tele offogatni a topikot nem azért van.
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 1 heteát lehet ne magyarul is meg videok😕😮
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 1 hetetök jó a film nyaranta én is street-elek!😛😎
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 3 napjaNekem meg van a step up 2 magyar szinkronall!!😄
😄
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 4 hetenem tudja valaki annak a szám cimét amikor andiet táncol msa-ba?
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 3 heteNaGYon tetszett A Film már 1000-szer láttam 😉
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 2 heteNA NA EZ A FILM MÉG ÉLETEM BE SE LÁTAM ILEN JÓT HIP HOP EZ CSUCS MEG ÉRDEMEL 111 OSZKÁR DIAT🙂😛😎😮🙁
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 1 heteSzia!
Nem tudnád elküldeni valahogy nekem a filmet. Már 1000éve hajtom de még mindig nem tudtam letőlteni sehonnan.Esetleg magyar szinkronnal nincs meg?
Nagyon megköszönném ha eljuttatnád hozzám a filmet valahogy.😄
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 1 hetejó a szetup 2 de a ucaitánc hoz nem jöhet
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 1 hetetanulj meg irni no
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 4 napjaROBERT HOFMANN A LEGJOBB PASI A FILMBEN 🙂#kover# #kover_vege##dolt# #dolt_vege##alahuz# #alahuz_vege#
skyman
16 éve, 5 hónapja és 4 napjagondolom nem pasi irta😄xd
lac
16 éve, 5 hónapja és 4 napjaVagy legalábbis reméljük^^
vendeg
16 éve, 4 hónapja és 3 hetede jóóóóóóóó
vendeg
16 éve, 4 hónapja és 3 hetemá aza baj sokszor láttam
skyman
16 éve, 4 hónapja és 3 heteNézd meg a Honey címü filmet szentem az sokkal jobb mint a step up 2😉
vendeg
16 éve, 3 hónapja és 2 heteLáttam a honey az is de a step up is🙂
vendeg
16 éve, 3 hónapja és 2 hetejo a step up 1-2 nekem tetszikxdxd😛
vendeg
16 éve, 2 hónapja és 3 hetenem tudja valaki hol lehet megnézni a step up ot??😕
vendeg
16 éve, 2 hónapja és 3 heteléci gyorsan válaszoljatok
!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
marco
16 éve, 2 hónapja és 3 heteAZ HBO-n.
vendeg
16 éve, 2 hónapja és 3 heteNagyon jóóó (L)😄😛
vendeg
16 éve, 2 hónapja és 3 hetenem tudja vki h hol tölthettném le a step up 2-őt😄
vendeg
16 éve, 1 hónapja és 3 hetesziasztok ! én szerintem a step up2 jobb mint a step up1 de mind kettö tetszett
vendeg
16 éve, 1 hónapja és 3 heteés jo tánc is benne
nekem csak azért tetszik mert imádok táncolni deh persze nem csak azért
vendeg
16 éve, 1 hónapja és 2 hetefain nagyon………. 😎#dolt# #dolt_vege##dolt# #dolt_vege##dolt# #dolt_vege#
vendeg
16 éve, 2 hete és 6 napjanagyon jó de atomul jobb mint az 1 😛
áh nagyon kéne nekem dvd-be😉
vendeg
16 éve, 2 hete és 3 napjankm a step up1 jobban tetszik mint a 2-es, de ez a film is naon naon jo…. egyszoval mind2 🙂
vendeg
16 éve, 1 hete és 1 napjagooooood move 😄
vendeg
15 éve, 11 hónapja és 2 hetemi ezt táncoltuk farsangin🙂
vendeg
15 éve, 11 hónapja és 3 napjaNAGYON SZERETEM EZT A FILMET MERT,MINTHA MAGAMAT LATNAM//😎
vendeg
15 éve, 10 hónapja és 1 heteimádom!!!🙂 Moose a legjobb (L)Adam Sevani(L)
vendeg
15 éve, 10 hónapja és 3 napjanagyon király😉😉
vendeg
15 éve, 9 hónapja és 3 heteszteem elég bénák,még nekem is jobban megy
vendeg
15 éve, 9 hónapja és 3 hetete is ien béna vagy?XD
shade
15 éve, 9 hónapja és 3 heteAha persze…énmeg hegyeket mozgatok a gondolataimmal.
vendeg
15 éve, 9 hónapja és 4 napjaNem tudja valaki hol tudnám megnézni az UTCAI TÁNC cimü filmet??
marco
15 éve, 9 hónapja és 4 napjaPróbálkozz talán a modern kor egyik legnagyobb csodájával, televízióval. Ha kábelek segítségével összekötöd egy dvd-lejátszó egységgel, már elég komoly esélyed van a film megtekintésére. Irány egy dvd-kölcsönző és voilá! Hazaérvén üzembe helyezed az említett készülékeket, a dvd-lejátszó megfelelő nyílásába helyezed a kölcsönzőben kapott lemezt és várod, hogy megjelenjen a képernyőn az áhított film.
vendeg
15 éve, 8 hónapja és 2 heteA sok barom:@ szerintem jó film(Y) Akinek megilyen nagy a lepcses pofikája az bizonyítson! Szarok vagytok..enyih..megnézném melyikőköt danceljobban-.-”
gondolkozzatok emberek..-.- szánalom h itt veritekmagatokat..szarok vagytok..😖 a film jo(L)
vendeg
15 éve, 7 hónapja és 1 heteStep up 2
4-ever !
🙂
vendeg
15 éve, 7 hónapja és 1 hetefogadjunk h még egy normákl szaltot sem tudzs mit teszed itt a nagyot
a street dance minden jó tánc kombináciooja te a felét sem tudnád!
vendeg
15 éve, 5 hónapja és 3 hetenagyonjól táncoltok,🙂🙂🙂🙂🙂🙂
vendeg
15 éve, 3 hónapja és 1 heteszeritem jo a sztep up
😄😉
vendeg
14 éve, 10 hónapja és 3 napjaBRIANA EVIGAN SUPER😉
vendeg
14 éve, 6 hónapja és 2 heteNaagggyoon faasssszaaaaa ! 😉😎😄🙂
vendeg
14 éve, 1 hete és 3 napjai love step up 2
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 2 hetenagyon király 😄
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 2 hetenagyon szeretem ezt a filmet 😛