A technológia életképességét mutatja, hogy befektetők sora áldozott a fejlesztésekre, és ez meg is hozta hatását, hiszen nem prototípusról, hanem sorozatgyártásba kerülő termékről van szó. A réz, indium, gallium és szelén alapú napelemek gyártásához a cég ötéves fennállása óta 100 millió dollárral járultak hozzá a befektetők, mivel a Nanosolar megoldásával tömeggyártás után egy dollárnál is olcsóbb egy watt előállítása, ami olcsóbb a jelenlegi fosszilis tüzelőanyagokat használó erőművek által termelt áramnál. Martin Roscheisen, a cég vezérigazgatója szerint az első megrendelő egy német naperőmű, és olyan nagy az érdeklődés, hogy bár csak most indul be a gyártás, a gyártósorok teljes 2008-as termelését lekötötték.
Sokan hajlamosak a napelemeket lezárt területként kezelni, ám a fejlődés folyamatos megjelenésük óta, a termékek pedig egyre jobb hatásfokkal működnek. A nagy japán elektronikai vállalatok szinte mindegyike folyamatosan fejleszt a területen, hiszen hatalmas az igény az alternatív energiaforrások használata iránt. Ennek oka a megváltozott életmód. Korábban azzal érveltek a napenergia felhasználása ellen, hogy éppen nappal ad energiát, amikor amúgy sem égnek a lámpák.
Mára ez nem igaz, hiszen az irodák, légkondicionálók, szerverfarmok terhelése éppen ilyenkor a legnagyobb. Jellemző eset Európából, amikor néhány éve egy a szokásosnál is kissé forróbb nyári napon összeomlott Athén áramszolgáltatása, pedig mindössze annyi történt, hogy több millió lakos kicsit feljebb csavarta a légkondicionálót. Az elektromos áram iránti igény itt is éppen a napelemek hatékonysága szempontból legkedvezőbb napszakban nőtt meg a leginkább.