A forgalmazók szerint százezres kártyák bajszát rángatják az újdonságok, teljesen belátható árszint mellett. Mindezt azok árának, fogyasztásának és zajszintjének a feléből, márpedig egyre több fogyasztónak ez utóbbi két szempont is igen fontos, hiszen nem szeretnének igen drágán egy olyan részegységet venni, mely utána kerregésével keseríti meg életüket, ráadásul a villanyszámlához is hozzátesz, de legalábbis meglehetősen leterheli a tápot. A kisebb testvér HD 3850-es aránylag jó százalékkal elérhető hazánkban, a nagyobbik stabilan minden bizonnyal csak az ünnepek után lesz elérhető, bár addig is egy-egy darab azért mutatóban érkezhet a kereskedőkhöz.