Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A tajváni DigiTimes hírül adta, hogy a Microsoft szoftveróriás tervbe vette új generációs játékgépének, az Xbox 360-as árának a csökkentését. A lap értesülései szerint a prémium model árából száz dollárt faragna le a gyártó. Az Egyesült Államokban jelenleg 399 dollárba kerül a konzol, Európában pedig 399 eurót kell fizessenek azért a vásárlók, és feltehetőleg kontinensünkön is a tengerentúli árcsökkenéssel arányosan száz euróval lenne kevesebb a készülék ára.
Szakértők szerint a redmondi vállalat így akarja felvenni a versenyt az ősszel forgalomba kerülő 499 (20 GByte-os merevlemezzel) illetve 599 (60 GByte-os merevlemezzel) dolláros árakon debütáló PlayStation 3-al, amely készülékek beépített Blu ray optikai meghajtóval érkeznek.
A DigiTimes közelebbről meg nem nevezett helyi forrásokra hivatkozva közölte, hogy a szoftveróriás tajvani beszállítói 15-20%-os árengedményt adnak a vállalatnak, és így válik lehetővé az Xbox árának a csökkentése. A Microsoft Taiwan szóvivője azonban nem erősítette meg a híreszteléseket, és kijelentette, hogy egyelőre nincsenek efféle terveik.
braddock
13 éve, 10 hónapja és 1 heteVannak helyek ahol még most is nevetségesen drága!