Sajnos, vagy persze az is lehet, hogy szerencse, átolvastam e cikk megírása előtt más kritikákat. Bevallom egy kicsit elgondolkodtam. Sok esetben volt valós alapja az esetleges negatív véleményeknek, de úgy érzem sok esetben az egészséges túlzások után is be be csúszott egypár kellemetlen megjegyzés.
Való igaz, hogy a film nézése közben erősen kell koncentrálni arra, miért is ezt a családot tartják középponban. Egészen egyszerűn azért, mert velük igen sok dolog történik meg. Ha egy másik kevésbé túlélő családot mutatnának, akkor a film igen rövidre sikerülne. Tény, hogy egy kicsit túlzás, hogy pont velük esnek meg ezek a dolgok, de hát így lehet a történetet valamilyen szinten érdekessé tenni. Elhangoztak továbbá olyan kritikák is, hogy feltűnnek a film során a történet szemszögéből értelmetlen szereplők. Gondolom erre azért volt szükség, mert máskülönben három személy menekülésére korcsosult volna a film.
Miből eredhetnek a negatív kritikák?
Erre én egy biztos magyarázatot találtam. Ha leül tíz ember, és mind a tíz külön elkezd elmélkedni azon, vajon mi is lenne, ha idegenek támadnának a földre és az emberiségre, valószínű hogy a tízből hét több és jobb beszámolót készítene a lerohanásról. Sajnos a film túlságosan is hasonlít a régi klasszikusra. Abban az időben -úgy vélem- ez elég volt ahhoz, hogy egy jó elődásmód esetén, akár országos hisztériát keltsen. Ma már akkor is kevés, ha a legfejlettebb digitális trükkökkel illusztrálják, milyen is az, ha valakit egy sugárnyaláb porrá hamvaszt, vagy ha idegen gépek törnek elő a földből. Tény, hogy ez a történet mára gyermeki mesévé redukálódott. Ennek ellenére azért meg lehet találni benne a pozitív oldalt is. Egy másik kritika szerint a film vége nagyon lapos lett. Véleményem szerint a film végén csak néz a néző, hogy ennyi vége és nincs tovább? Szerintem viszont a vége igen hatásosra sikerült. A film tökéletesen mutatja be, hogy az embernek más idegen civilizációkkal szemben joga van a földön élni. Ha mást nem, ezt tökéletesen bemutatta a film.
Most, hogy mindenki számára egyértelmű lett, mi is az erénye és hátránya filmnek, lássuk miről is szól a film. Ray Ferrier (Tom Cruise) lesz az, akinek útját végigkísérhetjük. Ray egy egyszerű munkásember. Feleségétől elvált, több probléma végett, melyeknek sok köze van Ray kissé laza életmódjához. Mivel van két közös gyermekük, Rachel (Dakota Fanning) és Robbie (Justin Chatwin), így legalább gyerekcsere esetén találkoznak. Persze ez sem mindig zökkenőmentes. Éppen ezért Robbie, az idősebbik gyerek egy kissé neheztel apjára, mondván, nem igen látja el tökéletesen apai feladatait. Amiben sajnos sok igazság van. Dakota még kislány, így csak rajongása lehet meg apja felé, de mivel testvérével van legtöbbet, így mindig minden esetben tőle várja a védelmet és a megoldásokat. Egy nap, pont mikor Raynél vannak a gyerekek, egy igen különös természeti jelenségre lesznek figyelmesek. Ezek előtt többször lehetett híreket hallani a tévében, hogy más országokban hihetetlen problémák vannak az elektromos viharoktól, de valahogy senki nem kíváncsi erre, és mikor itt is jelentkeznek a viharok, csak nagyon lassan rakják össze a kockákat.
A villámok hihetetlen mennyisége még Ray-t is megijeszti. Mikor a vihar hírtelen abba marad, minden elektromos szerkezet megáll. Nincs áram, nem működnek az autók (persze azért itt is van egy kis hiba, ugyanis az egyik jelenetben egy az egyik menekülő egy kifogástalan állapotban lévő kamerával rögzíti az eseményeket). És ezek az események igen borzalmasak. Ray a saját szemével látja, mikor a város egyik keresztezőésébe, egy villám által vájt kráterből, hangos morajlás és rengés közepette egy hajó emelkedik a magasba. Majd ez a hajó elkezdi porrá égetni az embereket.
Innentől aztán indul a menekülés egészen a film végéig, amikor az idegenek, minden előjel nélkül egyszer csak elkezdenek hullani. De vajon mitől? Erre adnak választ a film utolsó mondatai, amik bár érthetők, lehettek volna egy kissé ütősebbek és ez által hatásosabbak is. Ezzel együtt a film mindenképpen jóra sikerült, bár távol álljon tőlem, hogy tökéletes alkotásnak tituláljam. Ha egy mondatban kéne megfogalmazni mi is ez a film, akkor talán azt lehetne mondani, hogy egy lehetőség arra, egy logikus lehetőség arra, mi is történne, ha idegenek kerülnének szembe az emberi civilizációval…
Világok harca
Nemzetiség: Amerikai
Jellemzőf2 : Sci-fi, Dráma
Hossz: 114 perc
Készült: 2005
Premier: 2005. június 29.
Forgalmazza: UIP Duna
Eredeti cím: War of the Worlds
Rendezőf2 : Steven Spielberg
Szereplőf2 k: Tom Cruise, Dakota Fanning, Tim Robbins
Fényképezte: Janusz Kaminski
Díszlet: Rick Carter
Írta: H. G. Wells
Producer: Kathleen Kennedy, Colin Wilson
vendeg
20 éve, 1 hónapja és 2 heteSzerintem igenis jó film!!!
Semmi rókabőr!
vendeg
18 éve, 8 hónapja és 3 heteSZERINTEM IGENIS JÓ FILM
vendeg
18 éve, 1 hete és 2 napjanaon ejesztő
vendeg
17 éve, 11 hónapja és 2 heteannyira jó hogy én már vagy 20-adszorra látom SZEVASZTOK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!😮😄😎
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 2 hete45w5tjk
vendeg
17 éve, 8 hónapja és 2 heteszerintem is állati kalsz fim! Dakotát imádom egy oldalam is van róla! ( dakota.fan.gportal.hu ) és szerintem ebben a filmben is remekül megálta a helyét😄😄😄😄😄
vendeg
17 éve, 1 hónapja és 2 heteez most a szaurusz park világok harca
tibit
16 éve, 5 hónapja és 2 napjaMár kijött a Világok Harca 2. A folytatás pocsék, mindenben romlott, látványban, színészgárdában… Még a sztori is hasonló, most is vírussal ölik meg őket, csak akaratosan.😕 Ne fizessen érte senki.
marco
16 éve, 5 hónapja és 2 napjaA „második” egy Asylum film, ők minden nagy film után csinálnak egy „folytatást”, vagy az eredetiből egy feldolgozást. Ezek rendszerint nagyon trágyák. Mint ez is.
Mindig csak dvd-re, minimális költségvetéssel „forgatnak”. Szóval a második részt nem nevezném folytatásnak…
vendeg
15 éve, 11 hónapja és 3 heteNekem tetszett a film le szarom h ki mit gondol….
😕😕😕😕
vendeg
15 éve, 11 hónapja és 3 heteEgyet értek veled tesó!!!!!😕😕
vendeg
15 éve, 8 hónapja és 4 hetefasza a south park féle világok harca😄
vendeg
15 éve, 6 hónapja és 1 hetejaja én is azt keresem!! a south parkosat!!!!😕😕😕😕
vendeg
14 éve, 9 hónapja és 2 heteNagyon jóó film (Y)😎😄😄😛
skyman
14 éve, 9 hónapja és 2 heteÉpp tegnap volt a TV-ben!😉
cpt_nihil
14 éve, 9 hónapja és 2 heteHát nem tudom… A hangulat magával ragadott engem is annak idején, de mint hivatalos H.G.Wells fan – szerintem a legendás író jelenleg is agonizál a sírjában…
bdsaeron
14 éve, 1 hónapja és 1 heteSzerintem eléggé semmitmondó. Jól kezdték, de ahogy néztem tovább egyre gyengébb lett.
fnx
10 éve, 10 hónapja és 4 napjaPedig jó film. Egyszer lehet eljönnek.