A vezérigazgató elmondta, hogy a jelenlegi prémium kiadásnak számító Windows XP Professional Edition eddig többmilliárd dolláros többletbevételt hozott a cégnek.

Ballmer a vállalat stratégiájára vonatkozóan kijelentette, hogy a jövőben erőteljesen terjeszkedni fognak a mobiltelefonos szoftverek, a játékkonzolok, a webes szolgáltatások, az interaktív televíziózás, illetve a Windows által még nem igazán kihasznált műszaki számítástechnika területén. Hozzátette még, hogy hamarosan olyan új szervertermékekkel állnak majd elő, amelyekkel kapcsolatban eddig még csak találgatások sem láttak napvilágot.

Kapcsolódó linkek:
Microsoft Corporation