Az öntudatos kisautó kalandjait 1969-ben vitték először vászonra és rögtön óriási sikert aratott hihetetlen bájával és egyszerű bugyutaságával. Az „Édes bogaram” című első kalandot követte az „A kicsi kocsi újra száguld”, a „Herbie Monte Carlóba megy” és a „Herbie Goes Bananas”. Minden rész hatalmas sikereket könyvelhetett el, mégis, 1981-ben a Walt Disney az utolsó kalandot vitte szalagra. Bizony, ezzel a lépéssel tették legendássá az azóta is ismert Herbie nevet, hiszen a csúcson hagyták abba a szériát, ezzel indítva el annak újabb sikertörténetét. A nyolcvanas években a moziban már lefutott Kicsi Kocsi filmek ezután debütáltak a világ televízióiban, és újabb rajongókat szereztek mind a filmek, mind a Volkswagen bogár számára. A rengeteg ismétlést megért filmek még most is tévénézők százezreit képesek leültetni a készülékek elé. Legjobban talán a Bud Spencer-Terence Hill páros filmjeihez lehetne hasonlítani azt a jelenséget, amelyet a Herbie-filmek is mutatnak: a nézők bár sokszor látták már őket, mégis újra megnézik, mert egyszerű képi világukkal és történetükkel pontosan azt a hatást érik el, amiért készültek: 100%-os kikapcsolódást nyújtanak az egész családnak.
A Walt Disney nagyot lépett a „Tele a tank!” filmmel, hiszen ugyanazt a hatást akarták elérni, amelyet a régebbi filmjeikkel. És ez sikerült is! A rendező, Angela Robinson régi Kicsi Kocsi rajongó, bevallása szerint imádta a régebbi epizódokat és olyan filmet akart csinálni, amely hangulatában és képi világában követi az eredeti részeket. Állíthatom, ez sikerült! Természetesen a XXI. század pörgő, rohanó világa elkerülhetetlenül beszáguldott Herbie életébe is, de ez semmit nem rontott el a film hangulatából! Sőt, ez azt hiszem, kellett is ahhoz, hogy a mozi olyan legyen, amilyen…
Maggie Payton (Lindsay Lohan) családjában apáról fiúra száll az autóversenyzés. Őt mégsem akarja apja, Ray Peyton Sr. (Michael Keaton) pályára engedni, hiszen ő az egyetlen lánya, és jobban félti, mint bármi mást életében. A versenyzést inkább fiára, Ray Peyton Juniorra (Breckin Meyer) hagyná, ha értene hozzá. A srác ugyanis nagyon ügyes, csak épp vezetni nem tud. A család harmadik generációja, és így a Payton csapat lassan kiesik a NASCAR versenyből.
Maggie azonban az egyetem elvégzése után ajándékba kap apjától valamit. Egy autót, amit ő maga választhat ki a használtautó (vagy inkább roncs) telepen. A kis Herbie is itt vesztegel, és természetesen kapva kap az alkalmon, addig kűzd és feltűnösködik, amíg ki nem választja őt Maggie.
A lány szeretné a kis kocsit kipofozni, és használni egy-két hónapig, amíg el nem költözik New Yorkba. A terv nem jön össze, a kocsi ugyanis megmutatja igazi énjét, és magával ragadja a lányt, aki nagyon megszereti a szebb időket megélt versenyautót. Maggie élete gyökeres változáson megy keresztül, az öreg roncsdarab lassan kezdi visszanyerni eredeti erejét, és ezernyi kalandot élnek át együtt. Száguldoznak, versenyeket nyernek, és megvédik egymást. Van is kitől, hiszen az önelégült NASCAR sztár, Trip Murphy (Matt Dillon) mindenáron Herbie pusztulását akarja, amióta a Kicsi Kocsi megszégyenítette őt egy utcai versenyen. Maggie és Herbie kalandja a NASCAR versenyen folytatódik, és lehet, hogy a lány nagy álma, hogy megnyerhesse a versenyt, valóra is válik…
Érdekesség, hogy 2000 környékén egy Deborah Renshaw nevű hölgy első nőként valóban komoly eredményeket ért el a NASCAR-ban. Ő is egyetemet végzett, mint a filmbéli Maggie, és bár nem egy VW Bogárral, de háromszor is dobogós helyezést ért el. Szakértők komoly esélyesnek tartják a jövőben a legnagyobb amerikai autóversenyzők között. Ő volt az első nő a NASCAR-ban, aki végig első helyen tudott maradni egy körön belül és 2000-ben a pontozásos versenyben ő került az első helyre. A 29 éves versenyzőnő saját bevallása szerint megnézte a filmet, és csak annyit tett hozzá: „Egy ilyen autóval, mint ez a bogár, már régen a csúcson lennék!”…
Természetesen minden olyan elemet megtalálhatunk a „Tele a tank!”-ban, amelyet a régebbi epizódokban is, így pl. Herbie simán ugrat, majd repül 200 métert, bukfencezik, falon száguld, elpüföli az ellenséget, de csajozik is… Sajnos, néhány helyen nagyon megtűzdelték a filmet reklámokkal, pl. a Cheetos feliratot túlzás nélkül legalább harmincszor fedeztem fel másfél óra alatt. De akit egy ilyen apróság nem zavar, annak mindenképpen ajánlom a filmet, ha jól akar szórakozni, szereti a finomabb humort, vagy csak a gyermekét akarja elvinni egy olyan mozira, amelyen valaha ő szórakozott olyan jól… Egyetlen lövés, csúnya szó, vagy vércsepp nélkül köti le a figyelmét az ötéves kisgyereknek ugyanúgy, mint a százöt éves nagyapónak.
Kicsi kocsi – Tele a tank
Nemzetiség: Amerikai
Jellemző: Vígjáték
Hossz: 101 perc
Készült: 2005
Premier: 2005. augusztus 25.
Forgalmazza: Intercom
Eredeti cím: Herbie: Fully Loaded
Rendező : Angela Robinson
Szereplők: Lindsay Lohan, Michael Keaton, Matt Dillon, Breckin Meyer, Justin Long, Cheryl Hines, Jimmi Simpson, Jill Ritchie, Thomas Lennon
Fényképezte: Greg Gardiner, Daniel C. Gold
Díszlet: Daniel Bradford
Írta: Gordon Buford, Thomas Lennon, Ben Garant
Forgatókönyv: Thomas Lennon, Ben Garant, Alfred Gough, Miles Millar, Mark Perez
Zene: Mark Mothersbaugh
Vágó: Wendy Greene Bricmont, Edward A. Warschilka
Producer: Michael Fottrell, Charles Hirschhorn, Tracey Trench
brutalterror
20 éve, 11 hónapja és 1 heteKíváncsi leszek erre a filmre, a régieket én is nagyon szerettem. Kicsit kételkedem benne, valóban vissza tudták-e adni a régi hangulatot, de ha te mondod, Marco…
vendeg
20 éve, 11 hónapja és 1 napjaJó film, tényleg megvan a régi feeling…
vendeg
20 éve, 10 hónapja és 3 hetetök lyoo láttam
vendeg
19 éve, 8 hónapja és 3 heteSz.tem jó de a régik sokkal jobbak voltak, ez a film már nem herbieről szól hanem erről a kiscsajról!!!! és túl sok a számitógépes animáció a filmben, amúgy tényleg jó film de a MONTE-CARLOS jobb volt!
vendeg
18 éve, 6 hónapja és 4 hete🙂
vendeg
18 éve, 6 hónapja és 3 hetefú a 4 éves kistesóm k…vára szereti ezt a filmet
😎😕😉
vendeg
18 éve, 6 hónapja és 3 heteez kell😕😛😮😄
vendeg
18 éve, 4 hónapja és 1 heteklasz a kocsi
vendeg
18 éve, 2 hónapja és 3 napjaA film tuti. A 4 éves kisfiammal együtt nézzük, az Ő kedvence inkább. Nem tudom merre lehetne a régi részeket megszerezni, ha tud valaki valami elérhetőséget… Előre is köszi. Ani
vendeg
18 éve, 2 hónapja és 3 napjaA film tuti. A 4 éves kisfiammal együtt nézzük, az Ő kedvence inkább. Nem tudom merre lehetne a régi részeket megszerezni, ha tud valaki valami elérhetőséget… Előre is köszi. Ani
vendeg
17 éve, 12 hónapja és 3 napjaValaki nem tudja, mi a címe annak a (filmzene)számnak, ami annál a résznél volt mikor versenyzik Lindsay Lohan a bogárral ?
vendeg
17 éve, 12 hónapja és 3 napjaTehá a Kicsi Kocsi Tele a tank cimű filmről kérdeznék :
Valaki nem tudja, mi a címe annak a (filmzene)számnak, ami annál a résznél volt mikor versenyzik Lindsay Lohan a bogárral ?
Fontos lenne
Köszi
vendeg
17 éve, 2 hónapja és 3 heteAlegjobb film a világon. Nincs nála jobb. Petra és Tomi
vendeg
17 éve, 2 hónapja és 3 heteNekem a vége tetszet a legjobban.Mikor Herbie a kerítésen volt.Szóval a földön a leges-legjobb.
vendeg
17 éve, 4 hete és 1 napjaSzerintem nagyon kafa a film😉
vendeg
17 éve, 4 hete és 9 órájatetszik a film,bár nemtom honnan töltsem le…😄
marduk
17 éve, 4 hete és 9 órájaépp most megy az RTL klubbon 🙂
dorcika
17 éve, 4 hete és 9 órájaHeh-heh,Marduk nyomja a Kocsit 😄
marduk
17 éve, 4 hete és 9 órájaszeretem az autókat 😄
dorcika
17 éve, 4 hete és 9 órájaÁááá,Marduk ment tegnap a TV-ben! Épp kapcsolgattam a TV-t ide-oda,és megjelent az Animal Planet: Majomvilág avagy: „Jééé mit keresel ott,Marduk?” 😄
marduk
17 éve, 4 hete és 9 órájaÉn meg éppen lapozgatok egy könyvet lapozgatok aminek az volt a címe hogy „A bomba robban avagy Jimmyre rá jött az 5 perc” 😄
dorcika
17 éve, 4 hete és 9 órájaVigyázzá Marduk,vigyázzá,mer 5 óráról is lehet szó 😄
marduk
17 éve, 4 hete és 9 órájaJimmy te Marduk terrorizáló 😄
dorcika
17 éve, 4 hete és 9 órájaNincs fantáziád! Ezt is tőlem másoltad,ez is az én 5letem! Találj ki valami egyedit,amit egyedül írsz,akkor már végre nevezhetlek 4 év után igazi feltalálónak! 😄
marduk
17 éve, 4 hete és 8 órájaNa ne itt offolj barátocskám 😄 a topikunkban annyit offolhatsz amennyit akarsz 😄
dorcika
17 éve, 4 hete és 8 órájaEzt én is mondhatnám Neked… 😉
marduk
17 éve, 4 hete és 8 órájaNo menj a topikunkba ki élni a gyerekkorod 😄
vendeg
17 éve, 4 hete és 5 órája😕jő film
vendeg
17 éve, 3 hete és 6 napjanekem nagyon tetszik😎😎😎
vendeg
17 éve, 3 hete és 6 napjakiráj
vendeg
17 éve, 3 hete és 6 napjanagyon jó film😎
vendeg
17 éve, 3 hete és 6 napjanaon zsír😄
vendeg
17 éve, 3 hete és 6 napjatök jó film😄😎🙂😉#kover#
vendeg
17 éve, 3 hete és 6 napjaszevasz
vendeg
17 éve, 3 hete és 5 napjaSzuper film😄😄😄😄
vendeg
17 éve, 3 hete és 5 napjaEgy ilyen jó filmet kitalálni ! -remélem lesz 2 is!😉
vendeg
17 éve, 3 hete és 5 napjaö höm : a király az elipszilonos LY!
Sok sikert 😛
vendeg
17 éve, 3 hete és 5 napjacool a film ! 😄😕😎🙂🙁😛😮😉
vendeg
17 éve, 2 hete és 6 napjanekem bejőn😄😎
vendeg
17 éve, 2 hete és 4 napjanagyon jó ez a film nekem legalábbis tetszik😄
hát akinek nem tetszik akkor az egy hlye
vendeg
17 éve, 2 hete és 4 napjacsak szólok hogy van egy csomó része vagy csak én tévedek 😎😎😎😎
vendeg
17 éve, 2 hete és 4 napjavalaki írjon az [email protected] ra😄😄😄
vendeg
17 éve, 2 hete és 4 napjacsak ha tetszik a film akkor küldjetek Emailt.
és ha meglátom hogy csúnyát írtok hu hu milessz itt.
csak hüjülök LOL LOL😛
😎
vendeg
17 éve, 2 hete és 4 napjaRTL klub tol vagyok és nálunk is ment ez a film kérek mindenkit hogy nézzék az RTL klubot. szerettettel:Tánkopszki Gyula
roli199709
16 éve, 11 hónapja és 4 hetenagyon jó kis film!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!😄😄😄😄
vendeg
16 éve, 11 hónapja és 1 hetenagyon jó a film😄😎
vendeg
16 éve, 11 hónapja és 1 heteaz a rész tetszik amikor felmászik a palánkra😛
vendeg
16 éve, 9 hónapja és 6 napjaAndie molnar
Remelem hamarosan kitatalnak egy uj szeriat errol a film rol,de a regebbik jok voltak.Miert ne rakjak vissza oket mi a filmet felujitjak😄 Az erdekes hogy a youtubeon is kitalalhato a film,de nem ismeri mindegyiket csak a tele a tankot.🙁 Vagyis megvannak de le vannak forditva latinul es nem nagyon ertem mit pofaznak ott😉 A herbie goes bananas az egyedul angolul van. milyen pocekok ezek az emberek😕 A photobucket az ismeri legjobban,de osszevissza vannak rakva nem sorrendben🙁Ezeket tokon kene oket rugni hogy terjenek eszhez😛
vendeg
16 éve, 8 hónapja és 4 heteszerintem a régebbi részek voltak jobbak mert ezt a NASCAR-t hülyeségnek tartom a filmben de különben nagyon jo film.
vendeg
14 éve, 1 hónapja és 4 napjatudom , hogy kitetted a lelked a versenyért
Herbi nagyon szeretlek téged 😉😉😉😉😉😉😉
vendeg
13 éve, 12 hónapja és 1 napjanekem nagyon tetszett meg van az összes herbie rész🙂
vendeg
13 éve, 8 hónapja és 1 heteÉn annak örülnék a legjobban ha lenne mégegy episode amiben ugyan azokkal a szereplőkkel egy tele a tank 2 játszanának le. Nagyon beleéltem magam ebbe a filbe szerintem 10/10 es számomra BY😄eath The Kid
vendeg
13 éve, 8 hónapja és 6 napjaszia
vendeg
13 éve, 8 hónapja és 6 napjanekem nagyon tetsztt meg van az összes herbie rész
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 3 hetena
vendeg
12 éve, 7 hónapja és 10 órájaHerbie a király kicsi kocsi! 🙂