A program keretében eddig mintegy 37 ezer helyi lakost tanítottak informatikai ismeretekre. A terv előtt álló egyetlen akadály a fő vezetékes távközlési szolgáltatónak számító, és ebből adódóan erősen ellenérdekelt Mauritius Telecom, amely már több korábbi konfliktushelyzetben is élvezte egyes kormánykörök támogatását.

Az ADB Networks amolyan tesztterepnek szánja Maurituist, amelynek tapasztalatai modellértékűek lehetnek az afrikai országok számára. Afrikában többnyire meglehetősen szegényes a vezetékes telekommunikációs infrastruktúra, így a különböző vezeték nélküli szélessávú megoldások mindenképpen életképes alternatívát kínálnak.