Ezért a vállalkozásoknak a telepítés előtt célszerű tesztelniük azt. A szoftveróriás annak érdekében, hogy időt adjon erre partnereinek, kiadott egy a csomag automatikus letöltését megakadályozó szoftvert, amely azonban csak április 12-ig érvényes. A program lejártával persze még mindig marad egy kiskapu a cégek számára, hogyha az automatikus MS frissítéseket csak egy belső vállalati szerverre töltik le, majd onnan szelektív módon telepítik a munkaállomásokra. A felmérés szerint egyébként a kisebb vállalkozások körében népszerűbb a frissítőcsomag, mint a nagyobb cégek esetében. Összességében elég vegyes a kép: a 207 vállalat 40%-ánál egyetlen PC-re sem töltötték le az SP2-t, míg alig 8%-uk az, ahol a teljes számítógépes hálózatra telepítésre került a szervizcsomag.
A Microsoft illetékese szerint az AssetMetrix adatai összhangban vannak a cég előzetes kalkulációival, amelyek 12-18 hónapra teszik a tesztelési periódust a nagyobb vállalatok esetében. Az AssetMetrix egyébként a Microsofttal összhangban mindenkinek a Service Pack 2 letöltését javasolja, természetesen a megfelelő tesztelések után. Steve OHalloran, a piackutató cég igazgatója elmondta, hogy tudomása szerint az új Internet Explorer 7 is csak az SP2-vel frissített Windows-zal lesz kompatibilis, a MS pedig jövő év végén beszünteti az SP1 verzió támogatását.