Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Microsofthoz közelálló források arról számoltak be, hogy a cég csütörtökön beindítja régóta várt, saját technológián alapuló online keresőszolgáltatását. A szoftveróriás már korábban bejelentette, hogy még az idén útjára indítja a szolgáltatást. A Microsoft hiavatalosan ugyan nem nyilatkozott a nyár óta tesztváltozatban már elérhető új MSN Search csütörtöki startjáról, ám az értesülést megerősíteni látszik, hogy keddi, részvényesek előtt tartott beszédében Steve Ballmer vezérigazgató a Google technológiájának túlszárnyalásáról, illetve a cég online hirdetési bevételeinek öt éven belül tervezett megduplázásáról beszélt.
A Microsoft internetes keresőszolgáltatása mindeddig a Yahoo Inktomi technológiáját használta a teljes egészében saját kereső gondolata akkor merült fel a vállalatnál, miután a Google, sikerei nyomán, egy több milliárd dolláros vállalkozássá nőtte ki magát.
A Microsoft annak ellenére kiemelt fontosságúként kezeli online üzletágát, hogy az MSN az elmúlt pénzügyi évben az óriáscég 36,8 milliárd dolláros összbevételeihez mindössze 360 millió dollárral járult hozzá. A hírre reagálva a Google részvényeinek árfolyama 3,35 dollárt, a Yahoo papírjaié pedig 35 centet esett a technológiai tőzsdén, míg a Microsoft papírok stabilak maradtak.
Kapcsolódó linkek:
Microsoft Corporation
nova13
12 éve, 5 hónapja és 1 hetenincs sok értelem…😄