A hiba lehetővé teszi, illetve megkönnyíti, hogy hackerek bankok vagy internetes áruházak valódi portáljának álcázott hamis internetes oldalakon keresztül a felhasználók fontos személyes adataihoz, például hitelkártyaszámokhoz, vagy jelszavakhoz jussanak hozzá.

Az ilyen, csaláson alapuló illegális „adathalászat” hatékonyabbá tételéhez gyakran előzetesen spam reklámüzenetekkel árasztják el a kiszemelt áldozatok postafiókját. A mostani rés azért is különösen veszélyes, mivel a Windows XP SP 2 rendszeren futó 6.0-s Explorert is érinti. A Secunia ezért azt javasolja a felhasználóknak, hogy a javítófolt kibocsátásáig kapcsolják ki ActiveX alkalmazásukat, vagy pedig állítsák „magasra” böngészőjük biztonsági szintjét.

A Microsoft részéről jelezték, hogy jelenleg vizsgálják a biztonsági cégek beszámolóit, és ha igazoltnak találják a bennük foglaltakat úgy mindenképpen időben kibocsátják majd a megfelelő javítást, vagy a havi rendszeres frissítés részeként, vagy még előbb, rendkívüli javítófolt formájában. A felhasználók megnyugtatására a szoftveróriás szóvivője azt is elmondta, hogy egyelőre még nem értesültek a rést kihasználó bármiféle támadási kísérletről.