A MS különféle kedvezményes szoftverekkel és szolgáltatásokkal is megpróbálta erre csábítani őket, az akció pedig meglehetősen sikeresnek bizonyult: a 8 millió felkért személyből 5 millióan vállalták a procedúrát.
A szoftveróriás Kínában, Norvégiában és Csehországban február 7-től, mindenhol máshol pedig legkésőbb az év közepéig kötelezővé teszi az érvényesíttetést azok számára, akik le szeretnék tölteni a kiadott rendszerfrissítéseket. Akik ezt megtagadják, vagy pedig kiderül róluk, hogy illegális Windows kópiát használnak, csak a fontos biztonsági frissítésekhez juthatnak majd hozzá – az Automatikus Frissítési alkalmazáson keresztül – számos más frissítés és kiegészítő alkalmazás letöltésének lehetőségétől azonban el lesznek zárva. A fent említett három országban az illegális másolatok használóinak csökkentett árú eredeti Windows XP-t kínál a Microsoft – a piactól függően 21 és 150 dollár közötti áron.
David Lazar, a Windows Genuine Advantage program vezetője a Microsoftnál elmondta: az intézkedés célja az, hogy a felhasználókat legális Windows szoftver használatára ösztönözze azáltal, hogy biztonságosabbá és sokoldalúbbá teszi azt az illegális kópiáknál. Annak révén ugyanakkor, hogy a legfontosabb biztonsági frissítések továbbra is elérhetők lesznek mindenki számára, elkerülhető annak a veszélye, hogy a kevésbé biztonságossá váló illegális Windows-t használó számítógépek – maguk is vírusterjesztővé válva – komolyan veszélyeztessék a többi felhasználó rendszereit.
vendeg
20 éve, 11 hónapja és 3 heteEzt előbb-utóbb úgyis át fogják hidalni
Vagy a Windows lesz hack -elve, és lehet majd csatlakozni normálisan, vagy a warezokon lesznek ezentúl a Windows Update helyett elérhetőek a frissítések
marduk
12 éve, 5 hónapja és 4 napjaÉn is így gondolom. Az ilyen jellegű dolgokra úgyis találnak megoldást.
rdave
12 éve, 5 hónapja és 4 napjaMegoldás se kell, az újabb Windowsokon az MS megoldotta. 😄 Aktiválást rendszer betöltés előtt intézik, így a futó rendszerben semmi nyoma annak, hogy nem eredeti. Bár szerintem annyira nem is akarnak ők tenni ellene már…
marduk
12 éve, 5 hónapja és 4 napjaEz mondjuk igaz. 😄 Örülnek, ha egyáltalán használják.