Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Microsoft kifizette azt a 497 millió eurós büntetést, amit az Európai Unió rótt ki rá piaci erőfölénnyel való visszaélés címén. Az összeg az eddig legnagyobb, aminek fizetésére a brüsszeli bizottság valaha is kötelezett vállalatot a versenyjog megsértése miatt. A brüsszeli bizottság szóvivője csütörtökön már azt jelenthette be, hogy a Microsoft folyósította a nevezett összeget, jóllehet az amerikai vállalat az Európai Bíróságnál a büntetés eltörlését és a vonatkozó európai jogszabály alkalmazásának átmeneti felfüggesztését is kérte.
A fizetés kapcsán közölte, hogy további felvilágosítást kér úgymond szoftverei módosításához. A Microsoftot az EU azért marasztalta el, mert afféle árukapcsolást állapított meg az amerikai vállalat számítógépes programjainál, hogy Windows programja egyes nem a Microsoft jegyezte szoftverek alkalmazását lehetetlenné tette.
Kapcsolódó linkek:
Microsoft Corporation