Russ Cooper, a kockázatelemző TruSecure vezető tudósa szerint az SP2-vel a Microsoft hatalmas lépést tett előre és alapvetően más magatartást mutat a biztonságkezelésben. Cooper úr és más cégek szakemberei egyaránt úgy tartják, hogy a Microsoft eddigi prioritása a termékkarbantartó telefonhívások számának minimalizálása volt. Alighanem ez is gyökeresen meg fog változni a cég számára, hiszen az automatikusan élesített tűzfal és az egyéb alapértelmezésben bekapcsolt blokkolók hatására sok felhasználónak kell újrakonfigurálnia a számítógépét, ha nemhogy a Netre, de akár a saját helyi hálózatára akar kapcsolódni, hogy böngésszen, levelezzen, vagy távoli játékot játsszon.
A Microsoft igazi próbája az lesz, amikor majd ezeknek az embereknek az ezrei fogják hívni a terméktámogató részleget, hogy az SP1 alatt már működött számítógépüket újraélesszék az SP2 alatt – mondják a független elemzők. Nem úgy a Microsoft! A témában felelős vezetője szerint éppen hogy kevesebb hívásuk lesz, mert kevesebb lesz a bajba jutott számítógép. Randle úr ugyanakkor azt is elmondta, hogy intenzív kurzusokat tartanak a viszonteladóiknak, hogy – ha mégiscsak lennének többlethívások – szakszerűen és kivétel nélkül tudják azokat megválaszolni.
Kapcsolódó linkek:
Microsoft Corporation
vendeg
21 éve, 9 hónapja és 1 heteMár az SP1-el feljavított gépekkel is volt nagyon sok gond! Sokaknak halt meg a rendszerük a csomag feltelepítése után, így szerintem nem lesz ez máshogy az SP2-vel kapcsolatban sem. A Microsoft eddig még soha nem „gyártott” teljesen jól működő programokat, mivel akkor nem töltenének le róluk javító progikat a felhasználók és ez valószínűleg egy darabig így is fog maradni!