A dolog pikantériája, hogy a Wired Authentication and Privacy Infrastructure nevű technológiáról viszont a kínaiak nem árultak volna el részleteket. Amerikai szakértők szerint ennek egyik oka az lehet, hogy a hatóságok felügyeletük alatt akarják tartani a kommunikáció tartalmát, de elképzelhető a kereskedelmi előnyszerzés szándéka is.

A dolog már ott tartott, hogy a félvezetőgyártók inkább kivonultak volna a kínai piacról, semhogy kiadják féltve őrzött titkaikat, pedig a kínai piac minden exportőr álma. Kína szinte szűz terület a WiFi számára, miközben a globális eladások száma 2003-ban elérte a 2 milliárd dollárt. A mostani tárgyalás eredményeképpen Kína kijelentette, hogy hajlandó határidő nélkül halasztani a saját szabvány idén június 1-ére tervezett bevezetését.

„Határkő a mai nap, gyümölcsöző az Egyesült Államok és Kína kapcsolataiban” – mondta az amerikai delegációt vezető Donald L. Evans kereskedelmi miniszter – „Kínába irányuló exportunk gyorsabban növekszik, mint a világ bármely más részébe!”

A tárgyaláson a kínaiak abba is beleegyeztek, hogy fellépnek a márkahamisítás és a szoftverkalózkodás ellen és készen állnak egy szellemi tulajdonjogi egyezmény aláírására.

Az utóbbi ígéretet némi szkepticizmus kíséri az amerikai fél részéről, mivel Clinton idejében már köttettek egyezségek a magnószalagok, filmek és CD-k másolásának megakadályozásáról, a helyzet viszont inkább romlott semmint javult volna. Egyes elemzők szerint talán nem is a szándékkal van baj, hanem egyszerűen az „iparág” olyan méreteket öltött Kínában, hogy a hatóságok tehetetlenek.