A harmadik, negyedik, illetve ötödik helyen a – Nachi és Welchia neveken is ismert – Blaster variáns, a Gibe, illetve a Dumaru vírusok találhatók.
Carole Theriault, a vállalat egyik biztonsági szakembere elmondta, hogy a Sophos a partnereitől hozzá beérkezett vírustámadás jelentések száma alapján rangsorolja a számítógépes kártevőket. A Blastertől eltérően a Sobig elektronikus levelek segítségével terjedt és a megfertőzött számítógépeket felhasználva jelentős e-mail forgalmat generált. A közelmúltban volt egyébként olyan nap, amikor a Sophos egyik vállalati partnere több százezer, Sobig vírus által megfertőzött elektronikus levelet kapott. „A Blaster egy speciális internetes féreg volt, mely a megfelelő Microsoft javítócsomag telepítését követően nem okozott különösebb gondokat. Ezzel szemben a Sobig akkor is óriási e-mail forgalmat generált, ha a felhasználók már telepítették rendszereikre a különböző szoftverjavításokat és vírusirtó programokat” – nyilatkozta az üggyel kapcsolatban a Sophos munkatársa.
Theriault elmondta, hogy a Sophos a Sobig felbukkanását követő első huszonnégy órában saját maga is több mint 400 ezer Sobiggal fertőzött elektronikus levelet kapott. A vállalat ezt követően egyébként nem meglepő módon rengeteg telefonhívást kapott az aggódó felhasználóktól. A beérkezett hívások alapján nehéz megbecsülni, hogy világszerte pontosan hány felhasználó számítógépe fertőződött meg a Sobiggal, de biztosra vehető, hogy rengetegen elkapták – mondta Theriault, majd hozzátette, hogy például a januárban nagy ijedtséget okozó Slammer féreg végül nem került be a vírusok 2003-as tízes toplistájára.
Kapcsolódó linkek:
Sophos
italianman
12 éve, 5 hónapja és 1 heteSoha sem értettem a vírosok értelmét.
italianman
12 éve, 5 hónapja és 1 heteSoha sem értettem a vírosok értelmét.