Sok-sok évnyi kihagyást követően a Jagex bejelentette, hogy RuneScape: Dragonwilds címmel egy vadonatúj játékot készítenek a legendás RuneScape univerzum alapján, amely egy nyitott világú, RPG-alapokra épülő túlélőjáték lesz. Az első körben kizárólag PC-re érkező alkotás még tavasszal elérhető lesz korai hozzáférésben, és egyenesen Ashenfall kontinensére kalauzol majd el minket, ahol a sárkányok felébredtek, a mi feladatunk pedig az lesz, hogy gyűjtögetéssel, craftolással, építéssel, ügyeskedéssel és akár kooperatív módban is megtaláljuk az utat a túléléshez, illetve a Sárkánykirálynőhöz.
Az első teaser alapján a RuneScape: Dragonwilds kifejezetten ígéretes és egyben eredeti mókának tűnik, ami tökéletesen ápolja a RuneScape univerzum hagyatékát, de inkább győződjetek meg erről ti magatok az alábbiakban.
mobydick
9 hónapja, 2 hete és 3 napjaEgészen pofás elsőre.
ronalddo
9 hónapja, 2 hete és 3 napjaAlapanyag van hozzá, az tény.