Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Electronic Arts csökkentette az idei üzleti évre vonatkozó bevételi előrejelzését, részben az FC 25 és a Dragon Age: The Veilguard alulteljesítése miatt, utóbbi közel 50 százalékkal (!) maradt el a cég várakozásaitól. Az EA eredeti előrejelzése a március 31-én véget érő pénzügyi évre vonatkozóan "közepes egyszámjegyű" növekedést várt a live service-es játékoktól, beleértve az FC 25-öt is. Szerdán azonban figyelmeztette a piacot, hogy most egy "közepes egyszámjegyű" csökkenésre számít és a változás nagy részét a karácsonyi időszakban bekövetkező FC 25 "lassulás" okozza.
Külön közölték, hogy az októberben megjelent Dragon Age: The Veilguard mintegy 1,5 millió játékost ért el a 2024. december 31-én véget ért három hónap alatt, ami elmondásuk szerint közel fele a várakozásoknak. Az EA most 2,21 milliárd dollár körüli nettó bevételre számít a harmadik negyedévre, összességében pedig 7-7,15 milliárdra (7,5-7,8 milliárd helyett).
muki
1 éve, 2 hete és 1 napjaAz kemény, Fifa nélkül már nem az igazi a….. Fifa….
fighterlaci
1 éve, 2 hete és 1 napjaDragon Age-en meglepődtem azért.