Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mint az közismert, 2023 decemberében a kiadó csendben törölte a The Crewt a digitális boltok polcairól, és megerősítette, hogy a kizárólag online játszható játék idén áprilistól kezdve már nem lesz használható. Tavasszal elég nagy volt a felháborodás, most pedig két érintett játékos csoportos keresetet indított, amelyben a Ubisoftot a kaliforniai fogyasztóvédelmi törvények megsértésével vádolják. Azt állítják, hogy a cég átverte a fogyasztókat "azzal, hogy azt mondta nekik, egy játékot vásárolnak, holott valójában csak egy korlátozott licencet béreltek".
Arra is felhívták a figyelmet, a termék csomagolása „tévesen azt állította, hogy a The Crew maga a fogyasztók által megvásárolható fizikai lemezekre vagy a fogyasztók által a letöltésért fizetett digitális fájlokra van kódolva”. Pedig – indokolták, – ezek inkább egy kulcshoz hasonlítottak, amellyel kinyithatták a távoli szerver kapuit, amelyet most leállítottak.
Kitértek arra is, az Assassin’s Creed 2 és a 3 is kapott offline módot, amikor leállították az online szervereiket. A két felperes végeredményben azt szeretné, hogy a bíróság hagyja jóvá a pert csoportos keresetként és kapjanak pénzbeli kártérítést.
vape
1 éve, 2 hónapja és 6 napjaNyerni is fognak, ebben biztosa vagyok.
muki
1 éve, 2 hónapja és 6 napjaEnnek a kimenetelére nagyon kíváncsi leszek…
fighterlaci
1 éve, 2 hónapja és 5 napjaNagyon ráálltak most a cégek erre a te csak licenszeled dologra, de bazdmeg, akkor ne kérjenek 30 ezret egy játékért! 😄