Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Komoly adósságát szeretné törleszteni hamarosan a Coffe Stain csapata, akik korábban csak PS5-re, Xbox Series X/S-re, Nintendo Switch-re és persze PC-re adták ki a Goat Simulator 3-at, de a PS4 és az Xbox One kimaradt a sorból. Nemsokára azonban minden megváltozik, hiszen a készítők bejelentették, hogy október 24-én végre erre a két platformra is megjelentetik a harmadik kecskekalandot, amely ugyanazt az őrült és elmebeteg vonalat követi, mint a széria korábban megjelent epizódjai.
A Goat Simulator 3-ban ismét kipróbálhatjuk, hogy milyen érzés kecskének lenni, sőt már egy barátunk is lehet kecske, hogy csatlakozzon hozzánk a „kecskülésben”, miközben rengeteg testre szabási lehetőség, tonnányi mini-játék és easter egg is vár ránk az alkotás keretein belül.
vape
1 éve, 3 hónapja és 6 napjaHiánypótló… xD
totyak
1 éve, 3 hónapja és 6 napjaKomolyan gondolták, hogy Switch-re érdemesebb első körben kiadni, mint PS4-re?! Utolsó lenne, amire kiadom a jatékom, ha csak nem Mario rohangál benne.
marco
1 éve, 3 hónapja és 6 napjaNekik még el lehetett adni. 😄 A többieknek ott volt az eredeti első rész.
Mondjuk a Switcheseknek is… Így a kérdésed jó. 😄