Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Igencsak szükség lenne már egy kis vérfrissítésre a Far Cry-sorozaton belül, hiszen a Far Cry 3 óta nem ért el átütő kritikai sikert a széria, sőt az ötödik epizód óta kereskedelmileg is lejtmenetben van egy kicsit a franchise. A Ubisoft azonban a jelek szerint hamarosan új utakra terelheti a szériát, hiszen friss álláshirdetést adtak fel, amelyben a 3D-s programozói csapat vezetőjét szeretnék megtalálni, akinek a feladata az lenne, hogy ne csak egy Far Cry-játékon dolgozzon, hanem a Far Cry-játékok következő generációján.
Sajnos jelenleg ez minden, amit erről el tudunk mondani nektek, de izgatottan várjuk, hogy a Ubisoft milyen irányban folytatja majd a Far Cry-sorozatot, hiszen bőven van még potenciál ebben a szériában, csak ki kellene aknázni.
mobydick
1 éve, 10 hónapja és 2 napjaNem ártana fellendíteni.
direktor
1 éve, 10 hónapja és 2 napjaErre még sokat kell majd várni.
vape
1 éve, 10 hónapja és 2 napjaHoppácska, végre valami mozgolódás! 🙂
fighterlaci
1 éve, 10 hónapja és 2 napjaKell. MOST!