Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Bár sokan azt se bánnák, ha minden évben új Kingdom Hearts-játék jelenne meg a piacon, azonban egy kicsikét másképpen gondolkoznak erről a készítők, így Tetsuya Nomura is, aki a jelek szerint már elengedné az egész sorozatot. Erre utal legalábbis, hogy Nomura egy japán magazinnak nemrégiben úgy nyilatkozott: szerinte a Kingdom Hearts 4 a vég kezdete lehet a franchise számára, ami szoros párhuzamba állítható a pályafutásával, Nomura ugyanis nemsokára nyugdíjba vonul, és állítása szerint el kellett döntenie, hogy visszavonul vagy előbb befejezi a sorozatot.
Utóbbi mellett döntött, ezért az interjúban arról beszélt, hogy a Kingdom Hearts 4-et azzal a szándékkal kezdte el fejleszteni, hogy egy olyan történet kerekedjen belőle, amit befejeződik és teljesen lezárja a sorozatot.
muki
1 éve, 3 hónapja és 3 heteAkkor már miért nem trilógiakémt?
totyak
1 éve, 3 hónapja és 3 heteValaki majd úgyis folytatja, ha pénzt remélnek belőle. Hány olyan jatéksotozat volt már, amit csak folytattak, vagy felújítottak, pedig eredetileg vége lett volna!