Újabb Nintendo Wii Fit Plus bundle megjelenése várható Európában

2010. november 22.
2.6371
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Az idei esztendőben számtalan történés zajlott a játékvilág konzolos szekciójában, és míg a Microsoft, valamint a Sony a mozgásérzékelős technológiák oltárán áldozott fel mindent, addig a Nintendo új konzolt, valamint újabb kiegészítőket jelentett be, illetve dobott már piacra, sőt ünnepelni is volt ideje, valamint néhány új bundle csomagot is megjelentetett, hogy méltóképpen zárják a 2010-es esztendőt.

Azonban a konzolos bundle csomagokból úgy tűnik, hogy sosem elég, lévén a japánok egy újabb ilyen pakkot szeretnének megjelentetni Európában.

Ezúttal meg lehet nyugodni, nem Super Mario 25. születésnapjához kapcsolódik a készülő bundle, hanem a Wii egyik legsikeresebb címéhez, a Wii Fit-hez, lévén a Nintendo egy újabb ehhez szánt csomaggal szeretne kedveskedni a játékosoknak így karácsonyhoz közeledvén. Az újabb Wi Fit Plus bundle érdekessége, hogy feketére varázsolja a fehér színű konzolt, illetve annak minden tartozékát, kezdve a kontrollertől, egészen az ugráló padig. A fekete sereglethez két játékszoftver is csomagolnak majd a japánok, méghozzá a Wii Fit-et és Wii Sports-ot, mindezt pedig december 3-án teszik elérhetővé az európai boltokban. Az árcéduláról egyelőre sajnos még nem esett szó.
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
Kisember001 profiljamarco profiljaDav2377 profilja