Online zenei szolgáltatást indít a MusicMatch a Dellel

2003. szeptember 30.
2.8531
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
A MusicMatch a világ egyik legnagyobb számítógépgyártó cégével, a Dell-lel társulva a héten be kívánja indítani vadonatúj internetes zenei szolgáltatását.

A MusicMatch Jukebox szoftver köré épülő új szolgáltatás keretein belül Microsoft-féle Windows Media formátumú zenei anyagok terjesztése fog folyni, a cég vezetői pedig nem titkoltan abban bíznak, hogy a szolgáltatás rövid időn belül legalább olyan népszerű lesz, mint például az Apple Computer által nemrégiben indított iTunes, vagy a BuyMusic.

Az iTunes egyébként olyannyira sikeres, hogy működésének első öt hónapjában több mint tízmillió zeneszám talált gazdára a segítségével.

Jelenleg nem lehet pontosan tudni, hogy a MusicMatch-féle internetes zenei szolgáltatás milyen zenei anyagokkal és árakkal fog operálni, azonban egyes források tudni vélik, hogy a vállalat rendszere nagyjából ugyanarra a zenei adatbázisra fog épülni, mint a konkurenseké, és vélhetően az árazásban sem lesznek jelentős különbségek. Mint ismeretes, az Apple Computer által üzemeltetett iTunes keretein belül 99 cent ellenében lehet letölteni egy-egy felvételt, a BuyMusic üzemeltetői pedig 79 centet kérnek a letöltött zenék darabjáért. A MusicMatch munkatársai egyébként először idén júliusban tettek említést egy új online szolgáltatás beindításának lehetőségéről, a hivatalos bejelentésre pedig várhatóan még e hét elején sor fog kerülni.

Ide kapcsolódó hír, hogy az eddigiekben elsősorban CD-író szoftvereiről megismert Roxio idén karácsonykor tervezi újraindítani a Napstert, mely előfizetéses alapokon nyugvó új szolgáltatás azonban már lényegében egyáltalán nem fog hasonlítani az egykor oly népszerű eredeti Napsterre. Az Apple Computer ezzel párhuzamosan valamikor az idei esztendő végén tervezi kiadni az iTunes szoftver Windows-os változatát, a Sony pedig Japánban, Európában és az Egyesült Államokban a jövő év legelején indítja be vadonatúj zeneletöltési rendszerét. A közeljövőben hasonló szolgáltatásokat tervez beindítani egyébként többek közt a RealNetworks, az Amazon.com, a Microsoft, valamint a Yahoo, tehát elmondható, hogy a fizetős zenei szolgáltatások piaca egyre zsúfoltabbá kezd válni.

Kapcsolódó linkek:
Dell Computer
17 hozzászólás

ColeCollins

8 éve, 10 hónapja és 5 napja

Ha zenét hallgatok, az ma már az iTunes-on vagy a Youtube-on teszem!

válasz erre

sutiszorny19

9 éve, 9 hónapja és 24 napja

az Itunes lenyomta a konkurenciát.

válasz erre

becsehely

9 éve, 10 hónapja és 1 napja

Végül az iTunes elnyomta mindet. Már a buymusic is megszűnt. Nem igazán maradt erős konkurenciája sajnos.

válasz erre

bottini

9 éve, 10 hónapja és 8 napja

Már ingyen is megvan a legtöbb szám

válasz erre

teglasdavid

10 éve, 9 hónapja és 26 napja

Már több 100 helyről is lehet zenét tölteni ! röhögő smiley

válasz erre

Gabor170

11 éve, 5 hónapja és 8 napja

Most meg már mindenki simán ingyen le tud youtube-ról zenét tölteni, na meg ott van az iTunes.

válasz erre

Ravor

11 éve, 5 hónapja és 10 napja

Végül ebből sem lett sikeres ötlet, pedig ott volt, hogy még olcsóbban is kínálták a tartalmat, mint a konkurens... dehát mit lehet tenni röhögő smiley Az iTunes csörtetett előre rendületlen röhögő smiley

válasz erre

juhaszandor

11 éve, 5 hónapja és 24 napja

rDAVE írta:
Hát ebből se lett egy iTunes.
utólag látni, hogy mi nem futott be. de szerintem még ha nem is jött nekik sok pénz belőle, a befektetést biztos visszahozta.

válasz erre

Tardief88

11 éve, 6 hónapja és 24 napja

Fényes hullócsillag... fényes kezdet majd csendesen homályba veszés.

válasz erre

rDAVE

11 éve, 6 hónapja és 24 napja

Hát ebből se lett egy iTunes.

válasz erre

Marduk

11 éve, 6 hónapja és 24 napja

Tényleg nagyon csendben vannak róla azóta. röhögő smiley

válasz erre

sandorxxx

11 éve, 7 hónapja és 4 napja

Kekmedve írta:
Nem lett annyira népszerű, legalábbis sohasem hallottam róla!mosolygó smiley
meg ens hallottam rola röhögő smiley

válasz erre
12a(z) 2 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja