Ők ugyanis még nem kapták meg saját változataikat, azonban ez az információ egyes szemszögből inkább örömteli, hiszen a játék minden téren jobb lesz, mint konzolokon, de elsősorban természetesen kinézetben, ugyanis a DirectX 11-es technológia mellett még az 5.0-ás Shader Modelt is támogatja majd a program, amelynek hála, elképesztő végeredményre számíthatunk.
Ennek örömére az illetékesek kihoztak két videót gyöngyszemükről, amelyek természetesen a PC-s verzióhoz készültek. Egyikük magát a programot mutatja meg nyers valójában, míg másikuk nem mást, mint a DirectX 11 technológiát, összehasonlítva a 9-essel. A végeredmény egyszerűen csodálatos, csak legyen gépünk kiélvezni ezeket a pillanatokat. Szintén friss információ még, hogy a Codemasters brigádja a mai napon tisztázta azt a kérdést is, amelyen már nagyon régóta rágódtak a személyi számítógépes játékosok. Napvilágra hozták ugyanis azt, hogy a DIRT 2 PC-re írt verziója mikor szándékozik a boltok polcaira kerülni. Ez a nap december 4-e az Egyesült Királyságban, december 1-e Amerikában, és december 2-a az Európai Unióban.
A karácsonyfa alatt tehát már bőven ott lehet a játék, sőt, aki megteheti, az már a Mikuláscsomagba is belepakoltathatja. Ennek örömére nézzük meg a frissen beérkezett két látnivalót. Íme:
#tv#
#tv2#