Biztos vagyok benne hogy véletlen egyébként, nem hiszem hogy szükségük lenne szándékos lopásra, főleg nem ilyen kis jelentéktelen ponton, mint egy kép.
Én még mindig azt mondom, hogy az Ubi nagyon felfújta az egészet, másképp is lehetett volna reagálni az egészre. Most is játszom a Shadow Warriorral, azt is szét lehetne perelni mert egy csomó kép van benne különböző animékből, Lara Croft ki van kötözve meg a Gyaloggaloppos vérnyúl is megjelent benne.
Még, ha tényleg lopták is a képet, pozitívabban jöttek volna ki, ha tényleg easter eggként tüntetik fel a dolgot. Persze első a becsület. Nem értem, hogy csinálhat bármelyik emberük ilyet. Gondolom a játékban is cserélni kell majd a képet.
Szégyen és gyalázat ! Más tollával ékeskedni. Én mint rajongó elvárom,hogy kárpótolja a sérelemért az Ubisoft-ot. De legalább az jó hír ,hogy nem hazudtolják meg a vádlót. Legalább van bennük gerinc és vállalják.
tommy
10 éve, 5 hónapja és 1 napjaKíváncsi vagyok, lesz-e még visszhangja a dolognak, de az is lehet hogy egy olyan grafikus dolgozott ezen, aki azon is, és szimplán lusta volt.
Persze, ez még mindig gáz 😄 épp ezért leszek kíváncsi, hogy kiderül-e valaha, van-e személyes bűnös.
muki
10 éve, 5 hónapja és 1 napjaEz nagyon gáz és már senki nem mossa le a játékról, fel lesz ez még hozva sokszor. Szerintem lassan mémek is lesznek így belőle. Kár.
petrovicsz
10 éve, 5 hónapja és 23 órájaBiztos vagyok benne hogy véletlen egyébként, nem hiszem hogy szükségük lenne szándékos lopásra, főleg nem ilyen kis jelentéktelen ponton, mint egy kép.
imperator
10 éve, 5 hónapja és 22 órájaÉn még mindig azt mondom, hogy az Ubi nagyon felfújta az egészet, másképp is lehetett volna reagálni az egészre. Most is játszom a Shadow Warriorral, azt is szét lehetne perelni mert egy csomó kép van benne különböző animékből, Lara Croft ki van kötözve meg a Gyaloggaloppos vérnyúl is megjelent benne.
totyak
10 éve, 5 hónapja és 14 órájaMég, ha tényleg lopták is a képet, pozitívabban jöttek volna ki, ha tényleg easter eggként tüntetik fel a dolgot. Persze első a becsület. Nem értem, hogy csinálhat bármelyik emberük ilyet. Gondolom a játékban is cserélni kell majd a képet.
warriorautobot
10 éve, 5 hónapja és 12 órájaEz elég szánalmas a Ubitól hogy nem örülne hogy egy sokkal jobb játékokat gyártó stúdió felhasználja az egyik koncepció rajzukat mint Easter Egg.
kpal
10 éve, 5 hónapja és 12 órájaEgymás reklámozása 😉
drift3r91
10 éve, 4 hónapja és 3 heteAkárhogy is, a hirnek lett hangja, ment a jó reklámozás meg felhajtás.
venoman
10 éve, 4 hónapja és 3 heteSzégyen és gyalázat ! Más tollával ékeskedni. Én mint rajongó elvárom,hogy kárpótolja a sérelemért az Ubisoft-ot. De legalább az jó hír ,hogy nem hazudtolják meg a vádlót. Legalább van bennük gerinc és vállalják.