Ezen okokból kifolyólag az X-Men filmadaptáció centrális figurájává is természetesen Farkas vált, gyakorlatilag a 2000-ben, 2003-ban és 2006-ban készült filmek mindegyike, vagyis mindhárom rész elsődlegesen őróla szólt. Az azelőtt sorozatokban feltűnő, valamint színházi színészként is dolgozó ausztrál Hugh Jackman, aki az időhiány miatt kilépő Dougray Scott helyét vette át, Farkas szerepével nemzetközi ismertségre tett szert, és tökéletes választásnak is bizonyult. Még a könyörtelen szívű, keménymagos rajongók többsége is egyetértett, hogy mind külső megjelenésében, mind színészi munkáját tekintve Jackman eggyé vált Farkas karakterével. Az X-Men kezdetek: Farkas visszavisz minket egészen a címszereplő gyerekkoráig, majd átsuhan több évtizednyi kevésbé izgalmas részen, és eljut arra az időszakra, amikor is Farkas azzá vált, akit az első X-Men mozi elején láthattunk. Ez volt legalábbis a készítők célkitűzése.
A képregényadaptációk kevésbé érdekfeszítő és nem túl hálás feladata a főszereplő(k) eredettörténetének elmesélése, hiszen a rajongók már úgyis tisztában vannak vele, a laikus, átlag nézők pedig inkább a mozgalmasabb jelenetekért ülnek be egy ilyen típusú filmre, nem a drámai vonal miatt. Az előzményeket taglaló, vagyis prequel filmek szintén nem a legkedveltebbek: ki az, aki szívesebben lép visszafelé egy történet elmesélésében, hogy kibonthassa azt, amit egyébként már mindenki tud, ahelyett, hogy előrébb haladna?
Az X-Men kezdetek: Farkas balszerencséjére egyben mindkettő, vagyis eredettörténet és előzmény is. Előnyére legyen mondva, a mutánsgárda legmarkánsabb, legimpozánsabb tagjának megszületését meséli el, és tisztáz jó néhány ez idáig szürke foltként kezelt eseményt a szereplő múltjából, mondhatni betöm nem is egy tátongó lyukat. De még így is felmerül a kérdés, hogy mi újat képes felmutatni, és miért is érdekes annyira az, amire ködösen ugyan, de már utaltak három korábbi filmen keresztül.
Azzal, hogy részletesen, behatóan megismerjük Logan, vagyis Farkas múltját, egyben jó sokat el is veszít vonzerejéből a karakter. Ami az X-Men-filmekben még a nézőket végig foglalkoztató rejtély volt, az ledegradálódott száraz tények sorozatává. A legnagyobb csalódás, hogy túl sok kreativitást sem láthatunk a rejtélyekre kapott válaszokban. És már azzal sem lehet védekezniük a készítőknek, hogy előzmény-eredetsztorit nem lehet úgy elmesélni, hogy az magával ragadjon, magába szívjon és az utolsó percéig szórakoztasson. Tavaly két ellenpélda is készült, habár az egyik már a genezistörténet folytatása volt: a Vasember gyakorlatilag csak az utolsó fél órában válik igazán mozgalmassá, sőt, a címszereplő a film végére születik csak meg, akkorra ér révbe, mégis hihetetlenül élvezetes a két órás játékidő valamennyi perce; A sötét lovag pedig megmutatta, hogy ha elég merészek vagyunk, egy képregényt is át lehet ültetni komoly, felnőtt környezetbe, ahol nem nézzük csökkent értelmi szintűnek nézőinket. Az X-Men kezdetek: Farkas mit sem törődik az utóbbi egy-két év alatt a képregényadaptációk terén bekövetkezett változásokkal, marad középszerű, ihlettelen B-produkció, amely A-listásként álcázza magát a nyári blockbusterek között. High concept film, és még annak sem a legjobb.
A David Benioff és Skip Woods forgatókönyvéből forgatott film nem lacafacázik sokat, igaz a mellékszereplők eddig még más filmekben nem voltak láthatóak, az expozícióra és karakterfejlődésre nem jut szinte semmi idő, mindössze két akciójelenet közti szünet kitöltésére szolgálnak a dialógusos szegmensek. Nem jut sok hely az izgalomnak sem, mivel a főszereplő hősünk mellett két ellenfeléről is tudjuk már a trilógiából, hogy később fontos szerepük lesz az X-Men történetében, így adott, hogy garantáltan életben maradnak. Valójában a cselekmény 90%-át ismerjük, egyedüli kérdés, hogy mi hogyan történik. Az 1845-ben nyitó film bemutatja a mutáns féltestvérpárost, Logant és Victort, akik gyilkosság miatt már gyerekként menekülni kényszerülnek. Ezután a nyitó montázsban láthatjuk őket felnőttként egymás mellett harcolni az amerikai polgárháborúban, a két világháborúban, majd Vietnámban is, majd a 70-es években William Stryker ezredes (Danny Huston) elit csapatának tagjaivá válnak, amely hozzájuk hasonló szuperképességekkel bíró mutánsokból áll.
Mikor Stryker módszerei túlzottan is brutálissá válnak Logan számára, otthagyja a csoportot, és visszavonul Kanadába, ahol szerelmével, Kaylával (Lynn Collins) él. A nyugalom azonban nem tart sokáig, mikor a szörnyűséges múltja elkezdi kísérteni főhősünket egykori főnökre Stryker, valamint vérszomjas testvére, Victor (Liev Schreiber) képében.
Gavin Hood rendező (aki a 2005-ös Totsival elnyerte a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat) nem tud újat, eredetit mutatni a műfajban, akciófilmet készített, ami egy a tucatból, ha nem a Farkasról szólna, feleennyire sem lenne érdekes. Nem lehet belekötni a direktor úr munkájába, de nincs is okunk rá, hogy piedesztálra emeljük, szimplán kihozta a maximumot, amit egy ilyen alapanyagból lehetett. Mivel ez volt az első munkája ilyen nagyköltségvetésű produkción, a hírek szerint a producerként feltüntetett Richard Donner (Halálos fegyver-sorozat) is sokat segítette.
Hugh Jackman és Liev Schreiber adják a film motorját, és meg kell vallani, ők szépen teljesítenek. Jackmantől mondjuk el is várjuk: már negyedjére ölti magára Logan szerepét, csuklóból megy neki, nem veszi egyszer sem poénosra a figurát, már-már drámai az alakítása, és ez dicséretes szerintem. Schreiber, mint Kardfog ugyancsak elsőrangú. Az első X-Menben már feltűnt Magneto oldalán a karakter, de akkor még Tyler Mane, ex-pankrátor játszotta, hálaistennek a hústorony helyett egy ugyan jóval kisebb termetű, de valódi színészre váltottak ebben a filmben. Schreiber velejéig gonosz, vicsorog, morog, az egysorosokat pedig kitűnően osztja, remek párost alkotnak Jackmannel. Danny Huston Strykerként visszafogott főgonosz, nem egy Brian Cox (aki az X-Men 2-ben volt az idősebb Stryker), de a néhány jelenet erejéig, amiben láthatjuk hiteles. A többi mellékszereplő nem valami emlékezetes, egyébként is úgy lettek megírva, hogy a gyalogok szerepét töltsék be egy nagyobb formátumú sakkjátszmában. A Black Eyed Peas nevezetű zenei formáció oszlopos tagja, will.i.am példának okáért fogalmam nincs, hogy került ide, a suszter inkább maradjon a kaptafánál.
Az X-Men kezdetek: Farkas hosszú, buktatókkal teli utat járt be, mire eljutott a bemutatóig, lehet ennek a számlájára írható az inkonzisztens szerkezet és felemás befejezés. Ahogy már említettem, Richard Donner keze több jelenet forgatásában is ott volt, különböző tudósítások különböző sztorikat meséltek, egyesek szerint Donner sok esetben teljesen átvette a direktori pozíciót. Újraforgatások is szükségesek voltak, az áprilisban kiszivárgott hírhedt félkész verzióról pedig valószínűleg mindenki hallott ? sokan látták is gondolom. A Farkas-mozi néhány éve még nagy hírnek számított, szép lassan azonban egy kis hallá vált a még nagyobb csinnadrattával reklámozott nyári blockbusterek vizében. Érdemes elmenni a moziba megnézni, de ne várjunk egy újabb Vasembert.
lac
16 éve, 8 hónapja és 2 hete+ 1 mozi betervezve😄
ryosan
16 éve, 8 hónapja és 2 heteCsak egy megjegyzés a drága magyar újranevezőknek!MEM Farkas hanem Rozsomák a szentségit!😮
raiden
16 éve, 8 hónapja és 2 heteHát igen,a rozsomák az kicsit durvább mint a farkas,ő az egyik,ha nem az egyetlen ragadozó,amelyik akkor is öl,ha nem szükséges.Iszonyúan vérszomjas..
lac
16 éve, 8 hónapja és 2 heteÉs sajnos nem poén, hogy tesómat így becézik😄
carasan
16 éve, 8 hónapja és 2 heteÁáá, ezen a Farkas-Rozsomák vitán én már képtelen vagyok felháborodni. Ha egyszer így kezdték el az első X-men filmnél, persze, hogy nem fogják megváltoztatni. Mindegy…a film azért nagyon szuper lett.
vendeg
16 éve, 8 hónapja és 1 heteDe az a levágott Rozsomák fej.
Az picit húzós!!!!!!
vendeg
16 éve, 8 hónapja és 1 heteMikor megnéztem a filmet, akkor nem is tudtam mit gondoljak.? Maga a történet tetszene, de amikor megláttam a biztosító kötelet „Farkason” azt hittem, hogy padlót fogok. Azért ez szerintem kiábrándító egy filmben…😕
nemabob
16 éve, 8 hónapja és 1 hetenézhetö film lett
vendeg
16 éve, 8 hónapja és 4 napjavagány ez a farkas😎
vendeg
16 éve, 8 hónapja és 4 napjade ez volt ez a film nemgondoljátok hö?😄
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 3 hetea világ legjobb filmje !!!! 😄😄😄
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 3 heteFarkas a legjobb!!!!!😎:
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 2 hetejó:😄😕😎🙂🙁😮😉
skyman
16 éve, 7 hónapja és 2 heteNem olyan rossz🙂 igaz majdnem elvették érte a laptopot mer takarodoba nyult, de annyit megért volna😄😉
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 1 hetecsá nem tudjátok hol lehet le tölteni ?
😄😛
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 1 hetede telesen ingyen hol lehet le tölteni????😉
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 1 napjajo volt
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 2 hetehogy kell el inditani a filmet lecci calaki mondja meg
marco
16 éve, 5 hónapja és 2 heteA jobbra elfordított háromszöget kell megnyomni a távkapcsolón. Ennek hiányában a dvd-n kell az említett szimbólumot keresni, majd egy nem túl erős, de mégis határozott ujjmozdulattal rábökni.
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 1 heteez jó 😄 😄
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 1 hetetegnap töltöttem le meg moziban is láttam szenzációs mind a három részt felülmúlja.😎😉
vendeg
16 éve, 3 hónapja és 4 hetetök jó😎
vendeg
16 éve, 3 hónapja és 4 hetea játékot már x-box360-ra is megjelent