Ettől még lehetett volna akár ugyanolyan ütős a folytatás, mint amilyen az első rész volt – pláne mivel már az sem járt annyira közel a tökéletességhez, de egy egész emlékezetes zúzdának bőven megfelelt. A Lázadás nem kevésbé látványos ugyan, ám a sztori és a karakterek terén sajnos még elődjénél is vékonyabbra sikeredett, és annak stílusát is jobbára hiába próbálja utánozni.
A tíz éve a hasadék lezárása során hősi halált halt Stacker Pentecost után a következő generáció is kénytelen felvenni a küzdelmet a tengerfenék felől támadó óriás szörnyekkel, mivel tudják, a veszély még nem múlt el. Pentecost egykor ígéretes fia, Jake (John Boyega) azonban inkább a leselejtezett jaegerek alkatrészeinek lenyúlásával és eladásával tengeti napjait.
Egészen addig, míg egy nap összetalálkozik a tizenöt éves kora ellenére lelkes jaeger-építő lánnyal, Amara Namanival (Cailee Spaeny), aki szintén ragaszkodik illegálisnak minősülő tevékenysége folytatásához. Miután mindkettejüket nyakon csípik, az immár magas rangú pozíciót betöltő Mako Mori (Rinko Kikuchi), Jake fogadott testvére elintézi, hogy a börtön helyett inkább csatlakozzanak a csendes-óceáni védelmi programhoz.
Dicstelen hősünk tehát újra a jaeger-pilóták kötelékében találja magát, szemtől szemben egykori társával, Nate Lamberttel (Scott Eastwood), akivel annak idején jól összerúgták a port. Hamarosan azonban kénytelenek félretenni minden személyes sérelmüket, mivel az idegen betolakodók egy alantas húzás révén újfent bolygónkra zúdítják pusztító erejüket…
Mint a fentiek alapján sejthető, sok meglepetéssel nem szolgál a folytatás, pedig a háború utáni világ bemutatása még egész jóra, ha nem is túl reálisra sikeredett. Ám a felvezetést követően az egész kezd egyre laposabb és unalmasabb lenni, a karakterépítésbe fektetett idő és energia ellenére.
Az alkotók láthatóan megpróbálták replikálni az előző rész kissé filozofikus narratíváját, de sajnos minimális sikerrel tették, aminek kevés eredetiség és sok klisé lett a vége. Ahhoz képest pedig, amennyire komolyan lehet venni, a film túlságosan is komolyan veszi magát, ami nem igazán áll jól neki.
A lóláb már ott kilóg, hogy egy tizenöt éves gyerek harcol a szörnyek ellen, de ezúttal a Charlie Day által alakított Dr. Newton Geisler karaktere is egy rossz viccé degradálódott. Ráadásul az egy dolog, hogy a humor sokszor nincs a topon, ám többnyire a párbeszédek színvonala sem szárnyal éppen.
A cselekmény a játékidő előrehaladtával egyre kínosabb, tele van butaságokkal és következetlenségekkel, és a narratíva úgy általában nem mondható túl intelligensnek. Az még hagyján, hogy a jaegerek több épületet lezúznak a városokban, mint a kaijuk, de a végére az egész majdhogynem olyan szintre süllyed, hogy már-már a Transformers mozikkal vetekszik.
Ha csak a látványt nézzük, a zúzás alapvetően rendben van, bár önmagában a 3D sem nyújt emlékezetes élményt. A Lázadás azonban lényegében semmi érdemlegeset nem tud hozzátenni az első részhez, inkább a „nagyobb mindig jobb” elvét követi, csupán azért, hogy újfent rácáfoljon arra.
A legnagyobb pozitívum, hogy ezúttal legalább az összecsapások nagy része követhető, köszönhetően annak, hogy ezen jelenetek az első résszel szemben itt többnyire nappal játszódnak. Ugyanakkor az elnyújtott akciók egy idő után erősen tobzódnak a technológiai erőfitogtatásban, újabb fájó jeleként annak, hogy DeKnight és alkotótársai e téren is tipikus iparosmunkát végeztek.
A kreativitás hiányát elkendőzendő azért a producerek találtak egy-két jól hangzó húzónevet a főbb szerepekre, miután az első rész protagonistája, a Becket-et alakító Charlie Hunnam pusztán azon prózai oknál fogva nem tért vissza, hogy nem tudta összeegyeztetni egyéb filmekben való részvételét a forgatás idejével. Azt ugyan John Boyega-ról és Scott Eastwoodról sem lehet elmondani, hogy rosszul játszanának, a Tűzgyűrű: Lázadásban látható karaktereik azonban nem is igazán követelnek sokat tőlük.
Noha Boyega-nak tavaly átmenetileg sikerült kiszakadnia az akcióhős skatulyájából a Detroit című, igen kedvező értékeléseket besöprő dráma főszereplőjeként, az ifjú színésznek láthatóan még mindig meg kell küzdenie azért, hogy szerepeiben megtalálja a sokoldalúbb kibontakozás lehetőségét. Ami pedig a híres apja fiatalkori énjére megtévesztésig hasonlító Eastwoodot illeti, az ilyen és hasonló (lásd Halálos iramban) produkciók az ő ázsióját sem fogják tudni olyan magasra emelni.
Mindent összevetve a Lázadás egy igencsak látványos, ám alapvetően üres blockbuster, mely magán viseli a felesleges folytatások legtöbb kézjegyét. Aki persze nem vágyik többre, az valószínűleg nem veszíthet sokat, ha beül rá a moziba, lévén a szódával, illetve popcornnal egyszer elmegy kategóriába még belefér a film. De ha a franchise a jelenlegi trendet követi, akkor a következő, már betervezett rész címe akár Pacific Rim: The Last (De)Knight is lehet…
vidoros
7 éve, 9 hónapja és 2 heteNem fogok miatta a moziba rohanni, az biztos.
direktor
7 éve, 9 hónapja és 2 heteNekem az első tetszett, ez a rész hát nem is tudom… Megnézem mindenképp mert a látvány érdekel, de nem fogok rá imax extrát kifizetni. 😄
5t3v3nk3
7 éve, 9 hónapja és 2 heteA lóláb már ott kilóg, hogy egy tizenöt éves gyerek harcol a szörnyek ellen…
Láttál már mondjuk ANIMÉT? 😄 Mondjuk Evangeliont? 😄
hellblade
7 éve, 9 hónapja és 2 heteAz első szuper volt a nagy lomha robotokkal,a súlyos,lassú harcokkal..Viszonylag „élethű” volt..Ez már inkább a transformers,a pankráció,és a street fighter bizarr egyvelege: Szörnyű.Ez olyan mintha lemásolták volna az első rész elemeit,felkérték volna a Föld után című film alkotót hogy ezekből a hasonlító alkatrészekből készítsenek egy új mozit,mondjuk a Power rangers szereplőivel.Történet?Nem nagyon láttam még ekkora baromságot(!),főleg ami a Kaijuk visszatérését,új támadásmódjukat(!) illeti.
Iszonyatos nagy próbatétel a film hogy ne aludjunk el rajta,vagy ne hagyjuk félbe.
Nálam az első rész a 6 pont,ez:
3/10
dns
7 éve, 9 hónapja és 2 heteJa, hogy ez anime… Az más, én azt hittem, mozifilm.
vape
7 éve, 9 hónapja és 2 heteNekem már az első is gyenge volt, de azért nézhető. Ha ez még rosszabb, akkor viszont el nem tudom képzelni milyen. 😄 Márpedig úgy tűnik hogy ez még rosszabb.
hentes
7 éve, 9 hónapja és 2 heteAmiben a Boyega van, attól sok jót ne várjunk! 😄
mordorer
7 éve, 9 hónapja és 1 heteNálam az első betalált, igazi mechás animés őrület, grandiózus óriási dögökkel, méretnek megfelelő „hiteles” mozgással irányítással. És akkor jött ez. WTF????
petrovicsz
7 éve, 9 hónapja és 1 heteUgyanaz mint a Függetlenség napjánál a folytatás: felesleges.
totyak
7 éve, 9 hónapja és 1 heteAz első részre sem mentem moziba, éreztem én, hogy annyit nem ér, itt meg már főleg nem. Majd kikölcsönzöm a torrentékából.
koalapaci
7 éve, 9 hónapja és 1 heteGrundsetzlich hig fosra sikerült a film, nincs mit szépiteni rajt .
Körösztkérdés, amit talán itt meg fog tudni okolni érdemben válaszolni valaki ( persze értelmetlen a kérdés, mint ahogy a válasz is , de attól még lehet logikus )…. , miért befolyásolja a Jaeger mérete azt hogy mennyire terheli a vezetése az agyat ? Ld. : Kis jaegert ( bunyós) vezethetsz egyedül is, nagyot nem , mert a nózidon folyik ki az agyad ( vagy csak a véred, ki tudja)…. , labda feldobva, hátha vki lecsapja
dns
7 éve, 9 hónapja és 1 heteTalán éppen az az oka, ami annak, hogy Darth Vader nem tudja az Erő segítségével megállítani Leia hercegnő menekülő hajóját, miközben az útjába kerülő lázadókat „fél kézzel” hajigálja. Hiába mondja Yoda mester, hogy nem a méret a lényeg…
ronalddo
7 éve, 9 hónapja és 1 heteMegnéztem. Kár volt. Az első rész még csak-csak, de ez annyira eltávolodik még attól is hogy egyszerűen semmi köze a kettőnek egymáshoz.
rdave
7 éve, 5 hónapja és 1 heteVégignéztem, de ezek is a transformers filmszakon tanultak. 😄