Én nem tartozom a horror-rajongók népes táborába és erről sajnos nem én tehetek. Jó néhány olyan film készült az elmúlt években, évtizedekben, melyek megkérdőjelezik az alkotók ép elméjét. Értelmetlen kínzások, beteges átkok, rémisztő jelenetek kaotikus kotyvasza, üldözések, halálfélelem az ismeretlentől. Ezekkel a – szerintem – igen bárgyú hatásokkal próbálnak a nézőre hatni, no meg persze a 30-40 éve jól bevált hang és zene effektusokkal.

Szerencsére a Resident Evil sorozat nem állt be ebbe a ‘B’ kategóriás sorba. Ennek talán az lehet az oka, hogy az alaptörténet egy gyerekeknek szánt számítógépes horrorjátékból való. Továbbá kellett hozzá egy jó gárda is akik nem hagyták, hogy olcsó trükkökkel próbálják rémisztgetni a nézőt.
Paul W.S. Anderson – nevéhez hűen – jó történetet írt meg. Muszáj volt neki, hiszen a nevéhez olyan filmek köthetők mint az AVP: Alien vs. Predator, Soldier, Event Horizon, Mortal Kombat.
A rendezés pedig Russel Mulcahy kapta, aki a Hegylakó-t rendezte meg parádésan.
A főszerelő Milla Jovovich mellé Carlos-ként láthatjuk Oded Fehr-t, és a hősökből ismert Ali Larter. Bár nem végig, de az igen kellemes megjelenésű énekesnő Ashanti is domborít néhányat.
Egy film felépítése jó esetben abból áll, hogy az első felében megismerjük a szereplőket, megtudjuk mi is az alap konfliktus helyzet és hogy kik állnak szemben egymással. A második felében pedig bonyodalom és végül megoldás.
Nos a Teljes pusztulásban sajnos az első 20-30 perc nem igen sikeredett túl jóra. Igaz, hogy megtudtuk mi történt és mi is lett a világból, de ezt már az első 2 percben megismerjük.

A Földön az élet az előző részekben megismert vírustól szinte teljesen kipusztult. Még a növényzetnek is csak talán 10%-a maradt meg. A túlélők pedig járják az utakat, mert ha mozgásban maradnak, nagyobb esélyük marad a túlélésre. Az ezt követő alig fél órában, mindössze azt látjuk hogyan jár településről, településre, pontról, pontra Alice magányosan és Claire kis csapata.

Majd ahogy az lenni szokott a két fél találkozik és együtt haladnak tovább. A cél Alaszka. Csodálatosan amatőr módon Alice egy kis benzinkúton, a semmi közepén talált egy bomló holttestet és lábánál egy füzetkét, melyből kiderül Alaszka talán még sértetlen. Talán az egyetlen pont, ami még nem fertőzött. Amire semmilyen logikus magyarázat sincs. Ha Amerikából, Európába és még Japánba és Ausztráliába is eljutott a vírus, miért ne juthatott el Alaszkába is. Persze logikusnak tekinthető Alaszka, hiszen csak találni kellett egy távoli pontot, ami még Amerikának tekinthető.
Ezzel párhuzamosan a másik – gonosz – oldal az Umbrella Corp. szörnyű kísérletekben próbálja megtalálni a megoldást kisérletükre. A vírusnak nem egy ellenszerét próbálják megtalálni, hiszen a népesség 90% fertőzött, hanem egy szert, amivel a fertőzötteket képesek visszahozni az értelem szintjére és akár az értelmes gondolkodásra, de legalább a fegyelmezett irányíthatóságra rábírni. Persze ez nem igen sikeredik, így Dr. Isaacs inkább saját szakállára kezd el kísérletezni. A cél a jövő!

Megpróbálják elfogni Alice-t, hiszen a vére lehet a kulcs, de persze ez nagy harcok és öldöklések árán sem sikerül. Ellenben szinte mindenki meghal, csak egy kis maroknyi csapat marad Alice mellett. A harcok során Dr. Isaacs is megsebesül, de a régi ellenvírusból beadott töménytelen mennyiség hatására és a mára már módosult T-vírustól igen érdekes lénnyé alakult át (ismét egy kissé gyerekes szál).

A film vége pedig a nagy csata a két fél között, Alice és Dr. Isaacs-ból lett lény között.
Majd ahogy az lenni szokott az utolsó mondattal nyitva hagyják a következő résznek a lehetőséget.
Összességében A kaptár 3. – Teljes pusztulás nekem tetszett. A kis hibák ellenére jónak mondhatom a történet és kidolgozottság tekintetében. Majdnem tökéletesen megtalálták a középpontot, amikor Alice karaktere még nem túl terminátoros de nem is hableány. Bár a két kard talán mókás lehet gépfegyverek között.

Akinek tetszett az első két rész, az ezt úgysem hagyja ki. Aki pedig még nem látta őket az mihamarabb pótolja be, mert nélkülük ez a film kissé semmitmondó tud lenni…