Viszonylag egyszerű kérésnek tűnik, mégsem mindig sikerül ezt teljesíteniük a filmeknek, évente csak pár olyan vígjáték jön ki, melyről valóban egy pozitív összkép alakul ki az értékelések kapcsán. A Bukós szakasz első előzetesét látva egy újabb egyszerű történet köré felépített, kissé olcsó poénokkal operáló alkotást várhattunk és egyáltalán nem ösztökéltek minket arra, hogy nézzünk egy kicsit utána a történetnek, a karaktereknek és úgy az egész koncepciónak.

Pedig nem a semmiből jött a film ötlete, amire az eredeti „CHIPS” név is utal. A CHiPs ugyanis 1978-tól 6 évadon át, 1983-ig ment egészen nagy sikerrel a televíziókban és pontosan két motoros rendőrről szóltak, ráadásul a pont egy „fehér-dél-amerikai” párosról, akik az akciózás mellett meg is nevettették a nézőket.

A történetben Dax Shepard látott valamit és úgy döntött, hogy egy vígjátékot épít rá, méghozzá úgy, hogy ő írja a forgatókönyvet, ő rendezi és amint látszik, ő az egyik főszereplő. Társának Michael Pena-t választotta, akit már számos filmben láthattunk, nem egy tipikusan nagy sztár, mégis tapasztalt és így utólag belegondolva tényleg jól illik Frank Poncherello szerepébe, akit az eredeti sorozatban Erik Estrada alakított. Estrada szintén ismerős lehet más szerepekből és ebben az alkotásban is feltűnik, tehát aki kicsit körüljárja a filmet, annak bizony a végén többet jelenthet min egy egyszerű vígjáték.
Maga a történet a kaliforniai pályarendőrség piszkos zsaruinak felkutatásáról szól, hiszen jó néhányan nem elégedettek a zsarus fizetéssel, a kiegészítést pedig pénzszállítók kirablásából fedezik. Azt gondolnánk, hogy az egész film egy szálon fut, de nem így van. Persze a történet jó részét a piszkos zsaruk felkutatása és a velük szembeni harc teszi ki, de kapunk két ellentétes férfi figurát, akik máshogy vélekednek a szerelemről (és a szexről), teljesen más élettörténetük van és az egészben az a legjobb, minden a film végére, szó szerint az utolsó perceire teljesedik ki.

A színészi munkát a vígjátékok kapcsán sem szokás az egekig magasztalni, de meg kell hagyni, hogy mindkét főszereplő nagyon együtt élt a szereppel. A többi, gyakori szereplőre sem lehet panaszunk, senki sem lógott ki a sorból, korrekt brigád, korrekt eredménnyel. A képi világot alapjában véve meghatározza a napos Kalifornia, ami ugye magától értetődő választás a sorozat miatt, de még így is megtehették volna, hogy mondjuk a borús New York-ban játszódik a sztori, ami sokat rontott volna az összképen.
Jól tudjuk, hogy az akciójelenetek a vígjátékokban nem arról szólnak, hogy a lehető legjobb harctechnikákat, fegyvereket és leglátványosabb robbanásokat produkálják, így itt sem ezt kapjuk, de az élvezhetőséggel nem volt gond és abszolút a realitás talaján mozogtak. A motoros jeleneteket viszont külön kiemelném. Ugyan visszagondolva nem is olyan sok motoros száguldást kaptunk, de azok bizony nagyon profin lettek kivitelezve. Már-már megjött az ember kedve arra, hogy felpattanjon a Ducati-ra és a magyar sebességhatárokat betartva 130-cal „száguldozzon” Balaton felé ezen a napsütéses tavaszi héten.

Poénokból sem volt hiány, kellően beosztották őket a nagyjából 100 perces játékidő alatt. Itt fontos megjegyezni, hogy az egyszerű szóviccek vagy éppen az adott pillanatban nagyon viccesnek tűnő csúnya szavak mellett összetettebb poénokat is kaptunk a vicces jelenetsorokkal. Az előzetes párat már ellőtt ugyan, de a végleges szinkronban egyébként volt amin változtattak és ez a pár jelenet határozottan még jobb lett a végleges változatban.
Zsarus vígjátékokból jó néhányat láttunk már, de ez a motoros dolog és az egészen jól felépített, a végéig meglepetéseket tartogató történet valamilyen szinten egyedivé teszi az alkotást. Összességében tehát egy nagyon kellemes, értékelendő háttérrel rendelkező vígjátékot kaptunk, mely ugyan nem zsebel be hatalmas díjakat, de bizony sokszor megnevettet, haverokkal, párokkal és akár egyedül is élvezetes lehet. Ennél többet pedig ne várjunk egy vígjátéktól!