A galaxis őrzői képregények ismerői számára aligha kell bemutatni a kalandor Star-Lord, a zöldszínű bőrrel megáldott Gamora, Rocket mosómedve, a fa kinézete ellenére igencsak eleven Groot vagy Drax, a pusztító figuráját, akik e mozi szedett-vedett, mégis ütőképes csapatát alkotják. A fő protagonista szerepében természetesen a Földről származó Star-Lord, vagyis Peter Quill (Chris Pratt) tündököl, aki azzal vívja ki a renegát Kree hadúr, Ronan (Lee Pace) haragját, hogy meglovasít előle egy titokzatos gömböt abban a reményben, hogy annak eladásáért egy egész vagyonra tehet szert. A Quill személyére, illetve lényegében a gömbre kikiáltott fejpénz azonban megteszi hatását, miáltal mind a genetikailag rettenthetetlen harcossá fejlesztett Gamora (Zoe Saldana), mind pedig Rocket (Bradley Cooper) és hűséges társa, Groot (Vin Diesel) hősünk nyomába ered.
Végül mind a négy jómadár a Nova Corps űrbéli börtönében találja magát, ahol többen is kinyilvánítják barátságtalan szándékaikat az új jövevények felé. Hőseink csupán a Ronan elleni bosszú után áhítozó Drax (Dave Bautista) támogatásával képesek úrrá lenni a helyzeten, s miután meglépnek, tovább folytatják egymás iránti bizonytalansággal és vitákkal teli útjukat a rejtélyes erővel bíró gömb potenciális vásárlójához. A gömböt azonban többen is meg akarják kaparintani, köztük Quill régi és dühös kalóztársával, Yonduval (Michael Rooker), valamint a gyűlölettel teli Ronan-nel, aki ha megszerzi azt, segítségével globális megsemmisítő csapást mérhet ellenségeire a Nova által felügyelt, békés Xandar bolygón…
Az egyik ok, amiért A galaxis őrzői jó film, hogy nem akar többnek látszani annál, mint ami: egy – apróbb kitérőktől eltekintve – mindvégig könnyed hangvételű kaland, melynél egyáltalán nem a cél, hanem maga az utazás a fontos. Mivel a fantasy műfajának keretei közé sokminden belefér, nem kell túlságosan sokat agyalnunk a látottakon: mint a hasonló sztoriknál általában, a középpontban újfent a jó és a rossz harca áll, melyben azonban senki és semmi sem csupán fekete vagy fehér, noha az alapvető értékek – legalábbis a maguk kezdetleges módján – a narratíva révén egyértelműen kifejezésre kerülnek. Az alkotás esszenciája azonban természetesen a sodró lendületű cselekményben, a látványos akciókban és a fantasztikus helyszínekben keresendő, melyek nélkül aligha lehet sikeres egy ekkora kaliberű képregényadaptáció.
A galaxis őrzői esetében – a Bosszúállókhoz hasonlóan – a fantasztikus látvány mellett a humor a siker kulcsa, na és persze a jellegzetes tulajdonságokkal felruházott, kissé ugyan egysíkú, ám igencsak szórakoztató karakterek. A zöld színben is remekül festő Zoe Saldana által alakított Gamora dögös és beképzelt, a tank módjára nyomuló Drax zord külseje érző lelket takar, Chris Pratt Star-Lordja pedig laza, mégis hős típus – de hogy az egyébként kiválóan megvalósított CGI-szereplőkről se feledkezzünk meg, Rocket mérete ellenére pimasz és nagyképű, míg Groot ugyan bamba és szűkszavú, de óriási szíve van. Szerencsére a karakterek felépítésére elegendő időt szánt a félig-meddig kezdő rendező, miáltal azok szerethetők, s bár múltjuk többnyire homályba vész, és motivációikkal sem feltétlenül könnyű azonosulni, képesek érzéseket kiváltani a nézőből, ami az egyik legfontosabb szempont egy ilyen produkciónál.
A film egyik legnagyobb sztárja kétségtelenül Rocket, aki a főszereplő Quillen és Gamorán kívül máris a közönség legnagyobb kedvencévé vált, de a többi szereplő összeütközései is sok szórakoztató pillanatot és dialógust eredményeznek. A figurák s ezáltal a párbeszédek kellő őrültséggel bírnak ahhoz, hogy üdítően hassanak a trendi produkciók sablonos szövegeihez képest, sokszor éppen váratlanságukkal vagy abszurditásukkal meglepetést okozva a nézőnek. A meglepetést csupán fokozza néhány nagyformátumú színész cameo szerepben való feltűnése, melyek közül alighanem Benicio del Toro különc Gyűjtője marad meg leginkább a rajongók emlékezetében.
A sajátos atmoszféra további elengedhetetlen kelléke a zene: Quill öröksége révén az alkotók gondoskodtak róla, hogy a cselekmény aláfestéseként szinte végig a 70-es és 80-as évek slágereit hallgathassuk, ami igencsak hatásos és a pörgő akciók szünetében végig egyfajta lazaságot kölcsönöz a látottaknak. A walkman pedig máris a film egyik ikonikus tárgyává vált, bizonyítva, hogy a modern eszközök és díszletek – kellő odafigyelés mellett – jól megférnek a klasszikus vagy éppen retro kellékekkel a filmvásznon. Vagyis A galaxis őrzői másik komoly erénye a kiváló hangulatteremtés, melyben talán még a Bosszúállókat is felülmúlja, de legalábbis ugyanabban a nívós kategóriában emlegethető.
Mint már utaltam rá, a vizualitás úgyszintén elsőrangú, s bár rengeteg a CGI, a kvázi hibátlan megvalósítás és a valós díszletekkel, illetve praktikus trükkökkel való együttes alkalmazás miatt ez egyáltalán nem zavaró. A konverzió ténye ellenére a 3D egész pofásra sikeredett, de látványfilmről lévén szó az élmény – már csak a vászon mérete okán is – IMAX-ben az igazi.

A galaxis őrzői kritikai és anyagi sikere egyértelmű, így nem véletlen, hogy már a folytatást is bejelentették 2017-es megjelenést előirányozva. És amit a Disney-nél elterveznek, arra mérget vehetünk, hogy az úgy is fog történni…