A bűn éjszakája lényegében iskolapéldája annak, miként lehet totálisan elszúrni egy egyébként egészen eredeti, újszerűnek mondható ötletet. Ez a kihagyott ziccerek filmje, frusztráló csalódás szinte elejétől végéig. Elsősorban és legfőképpen egy konkrét aspektusa tekintetében elhibázott alkotás, bár megjegyzendő, ezer más sebből vérzik emellett is. A „kétkedés felfüggesztése”, angolul „suspension of disbelief”, hosszú ideje létező, már-már elcsépelt fogalom, mégis megéri majdnem minden esetben újra és újra előhozakodni vele, mert meglepően gyakori, hogy ezen a sarkallatos ponton csúsznak el a filmkészítők. Bizonyos fokig a kétkedés felfüggesztése nélkülözhetetlen eleme minden játékfilmnek. A nézőnek el kell fogadnia és hihetőnek is kell találnia a mozifilmek felnagyított, eltúlzott, vagy épp elnagyolt realitását, legyen az bármennyire különös és irrealisztikus, ahhoz, hogy a karakterek sorsával, és úgy általában véve, a történettel törődni tudjon.
Vannak műfajok, fantasy, horror vagy science fiction, amelyeknek nehezebb dolga van, ha a hihető univerzumok felépítésére kerül a sor, de ennek ellenére egyértelműen kivitelezhető a feladat. George Lucas egy fantasztikus, mégis igazinak érződő világot épített epikus űroperája köré. Peter Jackson el tudta érni, hogy szó szerint ott érezzük magunkat Középföldén, és szereplőinek minden mozzanatát izgalommal kövessük, mint ha csak személyesen ismernénk őket. John Carpenter majdhogy nem kibírhatatlan feszültséget és hátborzongató atmoszférát teremtett a Halloweenben. James DeMonaco, A bűn éjszakája írója és rendezője hendikeppel indul, és aztán csak tovább mélyíti a gödröt, amibe a felütéssel beleásta magát: egy rendkívül ingatag lábakon álló premisszára próbál lebilincselő thrillert/horrort ráhúzni, ám ha már az alapokkal gondok vannak, akkor az egész építmény egyhamar kártyavárként omlik össze, és így a cselekmény korán érdektelenségbe fullad.
A bűn éjszakája rögtön az első perctől fogva a külső szemlélő pozíciójába helyezi közönségét – olyan helyzetbe, ahonnan kifejezetten könnyű az ostobaságot és mesterkéltséget azonosítani, amivel a történet és a benne lévő szereplők bírnak. A bevezető szöveg felvázolja nekünk az alaphelyzetet. 2022-t írunk, és az Amerikai Egyesült Államok köszöni, remekül van. A bűnözési ráta soha nem látott mértékben alacsony, a munkanélküliség pedig 1 százalék alatti. A virágzó utópia, amelyet amúgy egy úgynevezett négyes mélypontú recesszió és az azzal járó katasztrofikus gazdasági és társadalmi helyzet előzött meg, egyetlen kiemelkedő törvényi beavatkozásnak köszönhető: a bűn éjszakájának.
Minden év március 22-én, egyetlen estére a kormány engedélyez bármilyen bűncselekményt. Kereken 12 órán át gyakorlatilag bármit szabad; legyen az lopás, erőszak, vagy gyilkosság. Nincs egy szál rendőr se az utcán, de a tűzoltóság és a mentőszolgálat is szünetel. Ez az a periódus, ami 365 naponta egyszer adatik meg a lakosságnak, amikor legálisan kiengedhetik magukból a „bent lakó szörnyeteget”, vagy pedig úgy dönthetnek, hogy inkább bezárkóznak megerősített otthonaikba, és nyugodtan kivárják az éjszaka végét. Persze azok számára, akiknek nem adatik meg, hogy egy ultramodern biztonsági rendszerrel felszerelt házban vagy lakásban élhetnek, erre az időre a tét nem kisebb a túlélésnél.
Ha úgy éreznénk, ez az alapkoncepció nehezen emészthető meg, készüljünk fel arra, hogy DeMonaco vajmi keveset tesz meg annak érdekében, hogy legalább kicsit is hihetővé tegye. Vannak ugyan a filmben időnként közbevetett, a háttérben egy televízió képernyőjén feltűnő klipek híradásokból és beszélgetős műsorokból, amelyekben „szakemberek” igyekeznek kivesézni azt, hogy a bűn éjszakája miért is működik oly hatékonyan, de magyarázataik infantilisek, komolyabb körülmények között egyszerűen megvédhetetlen érvekkel operálnak és a legkisebb analízis hatására azonnal darabjaikra hullanának.
Elég csak pár percre belegondolni a történet magját képező igencsak merész ötlet részleteibe, és egyből ráeszmélhetünk arra, hogy az mennyire légből kapott. A bűn éjszakája nem azon filmek egyike, ahol a háttérsztorit figyelmen kívül hagyhatjuk, és elég, ha csak az adott pillanatra koncentrálva követjük az eseményeket, hiszen folyamatosan emlékeztetnek minket arra az okra, amiből a konfliktus kibontakozik, és ami miatt tulajdonképpen az egész film létezhet. Jelenetek és mozzanatok, amik egyébként feszültnek és izgalmasnak vannak szánva, inkább fárasztóak és bugyuták. DeMonaco megfűszerezi forgatókönyvét szubtilisnek egyáltalán nem nevezhető társadalomkritikával is (rámutatva, hogy a bűn éjszakája lényegében a gazdagok megoldása a szegényebb társadalmi rétegek ritkítására), de hangvétele túlságosan is prédikáló, és mindössze a felszínt karcolgatja vele, a lényeg, a valódi mögöttes mondanivaló igazából kibontatlanul marad – pedig nem fér hozzá kétség, hogy lehetett volna ebben a történetben intelligens üzenetet találni, és azt effektíven közvetíteni.
Ethan Hawke és Lena Heady alakítja James és Mary Sandint, egy meglehetősen tehetős házaspárt, akik szép, látszólag barátságos környéken élnek, és házukon a legújabb biztonsági rendszer van telepítve. James maga is ilyen biztonsági rendszerek értékesítésével foglalkozik, és a szomszédság szinte valamennyi családjának ő segített beszerezni egyet – akik valamilyen rejtélyes, számomra nem igazán érthető, okból kifolyólag egyáltalán nem nézik jó szemmel azt, hogy James a nekik eladott védelmi rendszereken még jutalékot is keresett, a pénzt pedig volt olyan elvetemült, hogy családjára és házukra költötte. Elérkezik a bűn éjszakája, és Sandinék, tinédzser gyerekeikkel, Charlie-val (Max Burkholder) és Zoey-val (Adelaide Kane) együtt bezárkóznak, hogy békében és nyugalomban, otthon tölthessék ezt a 12 órán át tartó veszélyes időszakot.
Zoey 18 éves fiúja azonban besurran a házba, még mielőtt azt bezárják, azzal az állítólagos céllal, hogy beszélhessen Zoey apjával, aki nem is tud a lánnyal való kapcsolatáról. A fiú valójában a bűn éjszakája által nyújtott lehetőséggel élve egyszer s mindenkorra el akarja intézni a dolgot: fegyvert szegez Jamesre, hogy megölje őt, de a terv balul sül el. James lelövi a szerelem által elvakított (szerintem inkább egyszerűen pszichopata) srácot. A bajok itt még nem érnek véget: Charlie észrevesz a biztonsági kamerákon egy sérült, segítségért kiabáló fekete férfit (Edwin Hodge), úgyhogy mi mást tenne, természetesen feloldja a rendszert, és beengedi őt a házukba. Hamarosan kiderül, hogy a menekülő ember egy csapatnyi elkényeztetett, őrült főiskolás fiatal kiszemelt áldozata. Megszállott vezetőjük (Rhys Wakefield) közli Sandinékkel, hogy két lehetőségük van: vagy átadják nekik a férfit, vagy kis csapatával bejutnak az épületbe és mindenkivel végeznek.
Ethan Hawke játéka élettelen és üres, de nem hibáztatom, azzal tudott gazdálkodni, amit adtak neki. Hihetetlen, hogy ugyanez a színész mennyivel jobb tud lenni egy fényévekkel tehetségesebb író-rendező kezei alatt, nevezetesen például Richard Linklater romantikus Before-trilógiájában. Egyébként annyi biztos, hogy a színész most is jó üzleti döntést hozott: lemondott ugyanis sztárgázsijáról a profitból történő részesedés fejében. A film így pusztán 3 millió dollárból elkészülhetett, aztán egyedül Amerikában közel 65 milliós bevételt hozott. A csekkjén végül szereplő számról nem tudni, de biztos vagyok benne, hogy a lehető legszélesebb mosollyal az arcán fog menni a bankba beváltani azt. Lena Headey, és a két fiatal, Burkholder és Kane, hasonlóan középszerűek, megfelelően hozzák karaktereiket, arról pedig nem ők tehetnek, hogy azok előregyártott klisékből vannak felépítve.
A bűn éjszakája sajnos rettenetesen kiszámítható, átgondolatlan, a legelhasználtabb horror és thriller sablonokból összetákolt, rosszul megírt, rosszul megrendezett, és épp csak elégségesen eljátszott film. Előnyére legyen mondva, a maga 85 perces játékidejével (amiben a főcím és végefőcím is benne van) legalább gyorsan letudható. James DeMonaco valószínűleg művét zsánerfilmbe öntött allegóriának és elrettentő tanmesének szánta. Valójában szokványos, már ezerszer látott mintákat követő tucatslasher, amiben furcsa maszkos figurák ugranak elő a sötétből, miközben a főszereplők a közismerten együgyű horrorfilm-logika alapszabályai szerint cselekszenek. A tény, hogy az egésznek még valahol szándékolt társadalompolitikai üzenete is van, amit esetlenül próbál a szánkba rágni, csak tovább ront az összképen. Az ilyen minőségű produkciók általában a januári-februári hónapokban szoktak érkezni, most úgy tűnik ez véletlenül az ősznyitó program része lett.
csirkee
12 éve, 4 hónapja és 2 heteJól hangzik a film. Lehet megnézés lesz belőle 🙂
petike737
12 éve, 4 hónapja és 2 heteAz elgondolás nem rossz de én abbahagytam mert annyira szánalmas az, ahogyan az a hiba megtörtént, ami magát a film lényegét adja, hogy nem bírtam tovább. Jó elgondolás csak valahogy máshogy kellett volna a sztorit megoldani.
marco
12 éve, 4 hónapja és 2 heteMegnézem. Horrort szinte egyet sem hagyok ki.🙂
5t3v3nk3
12 éve, 4 hónapja és 2 heteIlyen alapötlettel csináljanak egy animét… az tuti elérné a célját..😄
Az alapötlet nem olyan bugyuta szerintem. Sőt. Na de a film ezek szerint nem nagy szám.
totyak
12 éve, 4 hónapja és 2 heteA kritika nagyon alaposan és mindenre kiterjedően lett megírva, csak éppen elfogult. Nem akarok jóslatokba bocsátkozni, de szerintem gocsa már eleve úgy ült le a film elé, hogy szart várt, ezért azt is kapott. Persze erre mondják, hogy ízlések és pofonok. Ha én írtam volna a kritikát, tőlem éppen az ellenkezőjét olvasnátok. Nekem kifejezetten bejött a film. Nem mondom, hogy Oscar gyanús, de egy kellemes estét el lehet vele tölteni.
gocsa
12 éve, 4 hónapja és 2 heteDehogy vártam én sz*rt🙂 Egy – papíron – ennyire jól hangzó ötlettől? Habár ahogy írtam, elég 2 percet rá szánni, és a koncepció atomjaira hullik (ne mondjátok már, hogy az hihető, hogy a modern társadalom valaha is elfogadhatónak tartana egy ilyen megoldást, és ráadásul ilyen jelentős hányaduk évente egyetlen estére totál pszichopata őrültté válna, akinek semmi problémája mások meggyilkolásával; ráadásul utána megint mindenki mosolyogva folytatja mindennapi életét 364 napon át, tiszta lelkiismerettel szemébe nézve például azon munkatársainak, akiket mondjuk nem tudott el tenni láb alól, vagy akik nem tudták őt el tenni láb alól, vagy azoknak, akik épp látták, ahogy hidegvérrel kinyír valakit – és még milliónyi problémát lehetne sorolni), azért egy jó forgatókönyv és hozzá egy jó rendező, könnyedén el tudná ezt feledtetni velünk. És tényleg lehetne valami mélyebbet is mondani ezzel az ötlettel az emberi természetről, a társadalmi-politikai problémákról és így tovább. Vagy ki lehetne egy nagyon ostoba, de nagyon mókás, vérbő túlélő-horrort is hozni belőle. Érdekes módon nem dühített fel kicsit sem ennek a filmnek a totális inkompetenciája, de rég éreztem magam ennyire „sehogy” egy film megtekintése után. Se intellektuálisan, se vizuálisan nem kaptam semmiféle stimulációt, és egy csipetnyi eredetiséget se láttam sehol. Amikor a végefőcím alatt a rádiós jelentést halljuk az éjszaka eseményeiről és utóhatásairól, abban a pár percben több érdekesebb, drámaibb eseményről hallani, mint ami az egész előtte lévő filmben történt.
dns
12 éve, 4 hónapja és 2 heteSajnos ahogy halad előre a játékidő, egyre gázabb ez az egész film, a végére már mondhatni baromi kínos lesz…
Szóval azokhoz csatlakozom, akik szintén jóval többet vártak ennél.
1000feri
12 éve, 4 hónapja és 2 heteez kimarad……
m3sa
12 éve, 4 hónapja és 2 heteKár hogy egy zseniális alapból nem tudtak építkezni. Lehetett volna egy nagyszerű társadalom kritika is…
krees9116
12 éve, 4 hónapja és 2 heteKimaradni kimarad,de a 31. szülinapra kíváncsi leszek 😄
vendeg
12 éve, 4 hónapja és 1 heteAlapos és jól felépített kritika, gratulálok! Már csak arra lennék kíváncsi, hogy milyen gyakran látogatod a Rottentomatoes.com oldalát. Épp a szintén bűn éjszakájáról olvasgattam, mikor a nálad olvasott bevezetés angol megfogalmazására lettem figyelmes. Egy bizonyos James Berardinelli nevű úriember szinte ugyanezekkel a szavakkal és elemekkel fogalmazta meg véleményét a filmről.
kíváncsi vagyok, hogy pusztán a véletlen az, hogy ugyanúgy vélekedtetek a dolgokról, vagy esetleg elschmittelted az egészet?
Ha csupán a puszta véletlen egy érdekes tréfája lenne a hasonlóság, akkor természetesen nem szóltam🙂
gocsa
12 éve, 4 hónapja és 1 heteŐszintén lehet, hogy így van, baromira átragadnak például tőle dolgok, meg másoktól is amúgy, sokat olvasok angol nyelvű kritikákat, napi szinten vagy fél tucatot😄 Abszolút megvannak kedvenceim, akik nagyon is jól írnak, és úgy legalább 60-70%-os arányban betalálnak véleményeik, egyeznek enyémmel. Ilyen az általad említett Reelviews nevű oldal is, amit azt hiszem legalább a ’90-es évek közepe óta csinál Berardinelli. Őt még Roger Ebert is a legjobbak közé sorolta anno, ami nem kis elismerés🙂 Amúgy persze olvasok Empire-t, Comingsoont, Times-t, Variety mindenképp, Village Voice, és a Slate meg AV Club is nagyon jók. Akaratlanul is megtörténhet, hogy mástól kerül át vélemény, szófordulat, bármi, mert aztán nem tudom, mit hol olvastam, viszont ott maradnak a gondolatai másoknak a fejemben, és mivel egyeznek az enyémmel, beleolvadnak egy-egy írásba. Valószínűleg most is a Reelviews-os tetszett nagyon🙂 és egybe csengett sajátommal. Olyat nem kamuznék, hogy nem is olvastam, mert az tuti, hogy olvastam, minden bizonnyal elsők között, általában ott kezdek😄
vendeg
12 éve, 4 hónapja és 1 heteHa más munkájának gyümölcseit próbálod learatni, az azért nem szép dolog. Ha pedig fordítasz, és egy másik kritikusnak a művét akarod közzétenni, akkor legalább hivatkozz rá. Nem hiszem, hogy téged (Tisztelt Szerző) James Berardinelli-nek hívnak. Viszont az angolról-magyarra fordító képességét méltatom.
vendeg
12 éve, 4 hónapja és 1 heteMilyen rossz indulató tapló vagy te!!!😄
raiden
12 éve, 4 hónapja és 1 heteSzomorú mikor egy elemzés jobban sikerül mint maga az elemzés tárgya,de úgy látom hogy most ez a helyzet.
Még szomorúbb hogy szarral mégis többet lehet keresni,mint valódi (szellemi)értékekkel.
De ilyen ez a világ,olyan,mint amilyenné együtt tettük.🙂
scal
12 éve, 4 hónapja és 1 heteén egész végig azon agyaltam, ha minden bűn szabad, miért pont a gyilkolásban fejeződik ez ki? én lopnék 50 milla dollárt és másnap már zsírgazdag vagyok 🙂
vendeg
12 éve, 4 hónapja és 1 heteez az alapkoncepció nagyon sántít, és ezen a rossz kivitelezés se nagyon segít
gamemester92
12 éve, 4 hónapja és 1 heteAz alap ötlet nem lett volna rossz, de viszont a kivitelezésről már ugyanezt nem lehet elmondani! A kis srác pedig rettentően idegesítő! 😄 Zárásként annyit, hogy szerintem 1 este mozinak jó…se több, se kevesebb.
petike737
12 éve, 4 hónapja és 1 hetevagy legalább ha már egész évben szedem össze a lóvét a biztonsági rendszerekkel, akkor arra az 1-2 napra vagy egész hétre elutazok jó messzire a családdal 😄
rdave
12 éve, 4 hónapja és 1 heteAzért ennyire nem rossz a film. Tényleg rengeteg helyen vérzik a sztori és lehetett volna sokkal jobb is, de egyszer bőven nézhető.
Nem szabad elvárni ettől semmit, különben jön a csalódás. 😄 Én úgy néztem meg, hogy semmit nem tudtam a címén kívül róla és bár maga a történet hülyeségei egyből feltűntek azért még lekötött a cucc, újranézni nem fogom, de nem bántam meg, hogy megnéztem.
badam10
12 éve, 4 hónapja és 1 heteAlapötlet hallatán se tudtam elképzelni,hogy ez a sztori működni fog..
ezek szerint nem is.
azért kősőbbiek során ránézek..
angryknight
12 éve, 4 hónapja és 1 hetejó filmnek tűnik biztos hogy meg nézzem 😄
italianman
12 éve, 4 hónapja és 1 heteMost elég sok a jó film;de szerintem nem 10/10esek. 🙂
dns
12 éve, 4 hónapja és 1 heteÚjfent felhívnám a figyelmet, hogy a filmeknél nincsen pontozás, mint a játékoknál, a 10/10 minden esetben csupán a semmi, illetve az N/A helyett szerepel. Le is égne a bőr a képemről rohamtempóban, ha erre a sok szarra maximális pontszámokat osztogatnánk😄
Amúgy annak azért örülök, hogy szerinted sem 10/10-esek a mostani produkciók, még ha azzal nem is értek egyet, hogy sok jó lenne közöttük🙂
vendeg
11 éve, 6 hónapja és 3 heteDe ciki. XD Mi a francért vannak elfogult kritikusok? Én úgy indultam neki hogy pár kommentet elolvastam megnéztem kellemes csalódás volt. Jó film, jó sztori-bár olyan mint egy csiszolatlan gyémánt/volna még bőven mit munkálkodni rajta/.
Ui.: Azt nem értem, hogy a kommentekben /vagy akár a cikkben, láttam már olyat/ miért kell a sz*r jelzőt használni. Ettől nem lesz senki se több se kevesebb, főleg nem menőbb. Van olyan szép szavunk, hogy „rossz”. Még egy „Förtelmes”. Még egy „undorító”. Ismét „ocsmány”. Internet ide vagy oda, csúszik le az egész világ a pöcegödörbe, és majd nyakig partizhatunk ott , amit ti leírtatok /”sz*r”/.
Ezen kéne elgondolkodni, és nem egy 3milló $-ból készült filmet ócsárolni, ha van annyi pénze a családodnak, akkor vágj bele, forgass. /hisz annyi csodás alkotást létrehoztatok már, hogy a padlás is leszakad/
kakas201
11 éve, 6 hónapja és 3 heteHogymegaszonta 😄 De sajnos igaza van 🙁 Kezd mindenki lecsúszni..