Persze mi csak ámulunk és bámulunk, nagyokat nevetünk, hogy mennyire vicces ez az egész kukacos-háborús körítés. Aztán kipróbáljuk, természetesen egymás ellen, ahol a kedves házigazda porba aláz minket, miközben mentegetőzik, hogy csak néhány kört ment előtte. Mint kiderül egész éjjel nyomta, hogy másnap elfenekeljen bennünket. Áh, napestig guríthatnám a sztorikat, akkor sem érnék a végükre, ezért legyen elég annyi, hogy ebben az időben számunkra ez jelentette a multiplayert. Meg persze a Mortal Kombat 2, de az most mindegy is.
Eltelt 21 év, számolatlan mennyiségben jelentek meg új Worms epizódok, ahol az apróbb finomítások mellett mindig figyeltek arra, hogy az esszencia, egymás alázása és a jó hangulat mindig megmaradjon. Nincs ez másként jelen tesztünk alanyával, a Worms W.M.D-vel sem.
Felesleges a köntörfalazás: ez még mindig a 90-es években lefektetett, hibátlan alapokkal operáló darálás egy kicsit ráncba szedett külsővel, illetve néhány új, kegyetlen hatásos fegyverrel. A legnagyobb változások ez utóbbi területén fedezhetőek fel, nevezetesen, hogy különféle járművekbe tudjuk behelyezni pici testünket.
Ez lehet helikopter, tank vagy a legnagyobb királyság, egy mech. Szerencsére abszolút jól vannak balanszolva, nem lehet a teljes kukac hadtestünket kivégezni velük, plusz a saját körünkben ki tudjuk rugdosni belőle ellenfelünket, hogy mi osszuk a halált. Amúgy a tank gyakorlatilag egy felturbózott rakétavető, a helikopter egy jetpack a hozzáerősített gépágyúval, míg a két lábon járó mechával a földet tudjuk verni.
Van azonban egy sokkal jobb újdonság is a játékban, ami nem más, mint a craftolás. Különféle eszközöket tudunk összeszedni a harcmezőn, amiket azon nyomban hasznos dolgokká tudunk alakítani és még ugyanabban a körben be is lehet vetni. Ebben nagy segítség a teljesen felhasználóbarát kezelőfelület, amin másodpercek alatt ráérzünk a fabrikálásra. A tartalom mindig erős pontja ezeknek a játékoknak, szerencsére ez a W.M.D esetében sincs másképp.
Összesen 30 kampány missziót kapunk, valamint 10, közepesen nehéz challenge lehetőséget, meg természetesen a klasszikus gép vagy barát elleni többjátékos módot. Érdemes még a nagyon jól felépített gyakorláson is végigmenni, ahol elsajátítjuk a kezelést, mert azért azt egy picit szokni kell. A fizika továbbra is jelen van, valamint hiába játszom majd 20 éve a különféle részekkel, még mindig találok új taktikai elemeket.
Környezetünk, ahogy megszoktuk, random generálódik, ugyanakkor ideje lenne, hogy a Team 17 csapatánál alkalmazzanak végre valakit, aki más objektívákat is meg tud fogalmazni, mint az öljünk meg mindekit, illetve a védjük meg a VIP-t. Sajnos itt is csak ezekkel találkozunk, ami elég karcsú. Hernyóinkat a leg lehetetlenebb módokon tudjuk pimpelni amúgy a megnyitható kazalnyi extra segítségével.
Összesen 66 féle elérhető kosztümöt, nyakláncot, afro frizurát aggathatunk rájuk, kellően röhejes külcsínt kölcsönözvén nekik. Már az eredeti kiadásban is imádtam a hangokat egyébként. Lehetetlenül vicces, (szerintem) hogy a legsuttyóbb brit akcentussal kutyázzák egymást hőseink. Na, a W.M.D-ben kapunk még egy vagon más tájszólást is, amivel aztán teljessé válhatunk.
A külcsínről sokat sajnos nem tudok mondani azon kívül, hogy teljesen funkcionális. Szép stabil az akció, nem röccen meg egy pillanatra sem a képfrissítés, még a legnagyobb robbanások ideje alatt sem. Egy picit talán rajzfilmesebb körítést kapott az egész, ami meglepően jól áll a Worms-nek. Nincsenek bugok, technikai oldalról erős, fut szépen, rendben. A többjátékos mód hihetetlenül nagy erénye a stuffnak.
Ezt megtehetjük online vagy offline, maximum hat fővel, ami több, mint elég a kellemes kikapcsolódáshoz, meg persze új nemezisek megszerzéséhez, hiszen nincs is szebb annál, amikor ellenfeled utolsó kukaca egy gödör szélén egyensúlyozik, mi pedig szépen komótosan odacsámborgunk, majd egy csáklya segítségével fejbe rúgjuk, hogy belebucskázzon a mélységbe. A lőszerrel spórolni kell, nyilván.
Sokkal több dolgot nagyon nem lehet elmondani erről az epizódról, hiszen ahogy már írtam, egy kellemes recept alapján dolgozik a széria. Ha kihagytad az utóbbi időkben a franchise legtöbb részét, de ellenállhatatlan késztetést érzel arra, hogy cuki kis dögöket lőj darabokra precíziós támadásokkal, robbanó birkával meg Isten tudja még mikkel, akkor egy pillanatra se habozz, mert ez a te játékod.
Házibuliban is jó szolgálatot tesz, mert egyszerű elsajátítani, elég durva humor is van benne, szóval minden adott, hogy mi legyünk a parti királyai.
nefaria
9 éve, 4 hónapja és 3 heteHát ez nagxon cuki lett! 🙂
c64fun
9 éve, 4 hónapja és 3 heteŐrület hogy több mint húsz éve jelent meg és még most is érkeznek az újabb epizódok! 🙂 Imádom!
santonio
9 éve, 4 hónapja és 3 heteEzer éve nem játszottam egyik résszel sem! 🙂 El is felejtettem hogy jön! 🙂 Na zsákolom is be azonnal!
wegh
9 éve, 4 hónapja és 3 heteEz a teszt nálam nagyon betalált. Jól hangzanak ezek az apró újítások is. Megy is a wishlistre. 🙂
5t3v3nk3
9 éve, 4 hónapja és 3 heteAnno a rosszul eldobott, szélmalomlapátok közé beakadó hallelujah bombás öngyilkos osztag.. ááá *szipp*.. öreg vagyok..
imperator
9 éve, 4 hónapja és 3 heteWorms Armageddon és World Party, gyerekkorom nagy részét ezek előtt ülve töltöttem. Nagyon addiktív, egyszerűen megunhatatlan. A 3D-s korszak óta hanyagolom a szériát, azóta is csak az Armageddon vagy WP megy nálam. Egyébként ebben az új részben 8 vagy 4 kukac lehet a csapatban? Nagyon nem szerettem, hogy lecsökkentették 4-re, remélem itt nem spórolták ki a kukacokat. 🙂
petrovicsz
9 éve, 4 hónapja és 3 heteHatalmas game! Amiga emulátorral szoktam tolni, nem is tudtam hogy van PC-re! 😄
wegh
9 éve, 4 hónapja és 3 heteEbben már 8 lehet 🙂
muki
9 éve, 4 hónapja és 3 heteHát ez nagyon aranyos stuff, be is rendeltem! 🙂
-OFF-
Marco: a Play24/7-en mennyi idő a kiszállítás megrendelés után?
-ON-
wegh
9 éve, 4 hónapja és 3 heteAmúgy online multi is van ha jól értelmezem. Azt csak ismerősök ellen lehet vagy van matchmaking is? 😄
imperator
9 éve, 4 hónapja és 3 heteAzonnal beszerzem. 😄
ravor
9 éve, 4 hónapja és 3 heteAzthiszem ideje újra elővenni ezt az örök klasszikust 😄
marco
9 éve, 4 hónapja és 3 heteMaximum 3 munkanap, de a gyakorlatban ha délelőtt rendelsz, másnap már ott van, ha délután akkor az azutáni napon.
neurotic
9 éve, 4 hónapja és 3 heteVan matchmaking, sőt még ranked összecsapások is vannak. Egyébként nem lett túlbonyolítva az online rész, de legalább végre normálisan működik, és átlátható.
totyak
9 éve, 4 hónapja és 3 heteValahogy nekem is hasonlóan indult a Worms pályafutásom, csak engem nem telefonon hívtak, hanem csak átmentem a szembeszomszéd sráchoz 😄 Mindig is szerettem a Worms játékokat, meglepő módon még a 3D epizódokkal is elvoltam, pedig azok elég vadhajtások voltak. Többnyire az újdonságot hiányoltam mindig, az most lett egy kicsi a tankkal, mechaval, stb.-vel. Viszont a régi grafika meg jobban tetszett. A kukacok arca pl. kifejezetten elhibázott itt szerintem.
italianman
9 éve, 4 hónapja és 2 heteÉn nem nagyon voltam Worms fan, de azért egy-két rész nekem is meg volt (Armageddon,3D , Revolution). Sok videót néztem róla, ha lenne valaki akivel játszhatnék , 100%, hogy beszerezném.