Eltelt egy kis idő a Káosz Uralma óta, de nincs nyugvás. A különböző fajok megpróbálják helyrehozni a károkat, újjáépíteni a világukat, de a sötétség újra fenyeget. Ebben a veszélyekkel teli világban madárcsiripelésre ébredtem. Körülöttem nyüzsögtek az állatok, az emberek, mindenki a dolgát intézte. A mellettem álló fószer taplig páncélban már jelzett felém, hogy akar valamit tőlem. A megegyezés szerint a kolostorban beszélek a vezetővel, aki majd ad nekem feladatot, természetesen pénzért. Belementem. Szükség van az olyan önkéntesekre, mint én – mondta -, mert hiába a barátságos környezet, bizony sok veszély fenyegeti az embereket, az őröknek pedig szükségük van a segítségre, hogy megvédjék a szövetséget. Elmondása szerint nagyon elszaporodtak a koboldok a hegy menti bányákban, és első feladatomként afféle tisztogatást kell végezni, mert az állapot a jelen helyzetben tarthatatlan. Csak a ritkításukkal érhetjük el, hogy beljebb húzódjanak. A bányához közeledve egy bajuszos ember szólít meg. Borzasztóan utálja a farkasokat, de a farkas steak-et viszont imádja. Azt mondja, ha hozok neki a vadállat húsából, akkor valami hasznossal ajándékoz meg. Hát ha így van, akkor áll az alku, így a farkasokat céloztam meg először. Tanuló mágus létemre is erős vagyok. A farkasok begyűjtésével rájöttem, hogy milyen különleges képességeim is vannak.
Tudok misztikus dolgokat elővarázsolni, otthon vagyok a tűzzel való játszadozásban, valamint a fagy káros hatásait is fel tudom használni ellenségeim legyőzéséhez. Ennek segítségével még meg tudom növelni páncélzatom ellenállóképességét, valamint varázsolni tudok magamra, és társaimra olyan áldást, amitől nagyobb lesz az állóképességünk, és több manával (ami a varázslatokhoz nélkülözhetetlen) tudunk gazdálkodni. Látszólag ez nagy hatalom, de kompromisszumot kell kötnöm. Habár nagyon erős vagyok a távoli harcban, mégis ha az ellenfél közelebb jön, akkor már nem vagyunk egy súlycsoportban. Ez annak a számlájára írható többek között, hogy én csak ruhákat tudok hordani, míg például paladin vagy harcos társaim nehézpáncélzatot is. Így ők jobban bírják az ütést, viszont kevesebbet sebeznek az ellenfélre. Míg nekik az erő számít, nálam az ész, olyan ruhákat választok, ami növeli az intelligenciámat, így elérhetem, hogy majdhogynem háromszor annyi manám legyen, mint nekik. Igazán hatékonyan, többen tudunk együtt harcolni, hiszen kiegészítjük egymást.
A mesterem szerint ha keményen tanulok, akkor a misztika kategóriában meg fogok tanulni még rakétákhoz hasonló robbanófejeket idézni, tudok majd áldani magamnak és társaimnak vizet és kenyeret, ami csak a manám egy részét veszi el. Ez utóbbi folyamatosan visszatöltődik. Szerencsére a humorról sem feledkeztek meg a mesterek: megtanulhatunk olyan varázslatot, ami birkává változtatja az ellenfelet. A viccen túl ez egy nagyon is hasznos képesség, mert ha egyszerre többen támadnak ránk, akkor az egyiket egyszerűen „bebirkázom”, és már neki is eshetek a másiknak. A károsult vagy egy bizonyos ideig birka marad, vagy addig, amíg meg nem ütöm. Érdemes ezt a varázslatot az elején használni, mert az átalakulás alatt többszörösére nő az állóképesség feltöltődése, így ha csak később változtatjuk át, akkor elveszik az addigi munkánk(márha a mészárlást munkának lehet nevezni). Ezután a képességeim tekintetében jön a legbrutálisabb, a tűzvarázslatok. Első szinten még csak a tűzlabdát tudom használni, aminek sebzése már ekkor is harcostársaim fölé nő. Ennek különböző fokozatai vannak, a tudásom előrehaladtával egyre erősebbek. Előnye, amellett, hogy nagyot üt az ellenfélen az égés miatt további sérülést okoz neki, hátránya, hogy egy kis időbe telik, amíg megidézem. A tűzrobbantás viszont azonnali, rögtön robban az ellenségen, cserébe viszont nem sebez akkorát. Míg ezek csak egy emberre, állatra ható varázslatok addig vannak területre hatók is, amik bizonyos területen belül mindenkit sebeznek.
A fagyos kategória is érdekes. Itt található a már korábban említett páncélnövelő, másrész olyan nyalánkságok, mint például a szintén területre ható „Frost Nova”, amivel a földhöz ragaszthatunk mindenkit, így meneküléshez, az ellenfél távol tartásához ideális eszköz. A Frostbolt hasonló a tűzlabdához, azzal a különbséggel, hogy amellett, hogy valamennyit sebez, még le is lassítja az ellenfelet, így később ér oda hozzánk, később is kezdhetjük el a számunkra olyan veszélyes közelharcot. A küldetéseket teljesítve továbbhaladok dél felé. Útközben találkoztok egy helybélivel, aki azt tanácsolja, ha útba esik, akkor pihenjek meg a fogadóban nem messze innen. Azon túl, hogy hasznos, mert biztonságos, zárt térben vagyunk, pihenni is tudunk. Ha kipihentük magunkat, akkor az eltöltött idő arányában duplán kapjuk a tapasztalati pontokat (ezek alapján lépünk szintet, fejlődünk), mint egyébként. A fogadó egy Goldshire nevű helyen van. Ez egy kisváros pár házzal, viszont annál hangulatosabb. Ahogy beérek, már látom, hogy ez egy gyülekezőpont. Megtalálhatók itt a tapasztaltabb és tapasztalatlanabb emberek is, természetesen mindenféle típusból. Van köztük zsivány, pap, lovag, harcos, boszorkány és mágus is, mint én. Már érkezésemkor többen jelzik, hogy megbíznának valami feladat végrehajtásával, de előbb a fogadóba vezet az utam. Beszélek is a fogadóssal, aki elmondja, hogy szívesen látnak itt engem. Megkérhetem, hogy adjon nekem egy szívkövet, amit ha használok, akkor azonnal ide kerülök. Ez hasznos lehet, hiszen ha távol járok, akkor fárasztó visszagyalogolni. A kő segítségével pillanatok alatt otthon lehetek.
A küldetések miatt beszélek pár emberrel, aminek neki is látok, hogy védelmezzem a szövetséget. Délebbre van egy bánya, ahol koboldok munkálkodnak. A vezető azt tűzte ki feladatomul, hogy derítsem fel, körülbelül mennyien is lehetnek a koboldok, és mérjem fel a helyzetet. A másik feladatom, hogy aranyport, valamint gyertyát lopjak tőlük. Mindkettő küldetést felveszem, így elintézhetem egy út alatt a kettőt. Ahogy odaértem, márt láttam, hogy ez nem lesz egyszerű. A hegybe vájt barlang előtt még egy kisebb völgy is áll, ahol hemzsegnek a nem túl barátságos lények. Valahogy be kell jutnom – gondoltam – , mert a belső részt is fel kell deríteni. Így elkezdek beljebb és beljebb küzdeni magam. Már jó mélyen a barlangban voltam, amikor összegyűlt az aranypor és a gyertya. No kifelé sem volt egyszerű, ugyanis ott, ahol már az előbb árjutottam, újabb koboldok érkeztek meg, akiken szintén át kellett szenvedni magam. Mikor többen megtámadtak, már nem maradt más hátra, csak a futás. Rohantam lélekszakadva kifelé és már majdnem halott voltam, mire lekoptak rólam. Ez meleg helyzet volt, de megúsztam. Ahogy szaladtam vissza, hogy elvigyem az ígért tárgyakat, megtámadott egy erdei pók és egy medve is. Sajnos nem töltődtem fel eléggé, így már a futás sem volt jó semmire. A pók rámköpött, mérge lassan elemésztett, majd a medve két csapása már végzetesnek bizonyult. Összeestem. Szellemként éledtem újra a temetőben. Mellettem egy angyalnak látszó szellem azt mondta, hogy itt helyben feléleszt, de akkor minden képességemet jóval lerontja egy időre, és minden felszerelésemet félig tönkreteszi. Vagy választhatom azt is, hogy a szellememmel visszamegyek a testemhez és ott visszakerülök az élők közé. Az utóbbit választottam, mivel a temető nem volt túl messze a testemtől. Így hát visszatértem az élők sorába. Amilyen gyorsan csak tudtam visszaszaladtam a faluba, ahol leadtam a tárgyakat. Egészen jól fizettek, így lesz pénzem megtanulni a mestereknél a fejlettebb varázslatokat – gondoltam -. Szükség is lesz rá, hiszen ahogy haladok, egyre nehezebb ellenfelekkel találom szembe magam. A faluban megpillantottam egy táblát és egy útelágazást. Az egyik felén az a név állt, ahonnan jöttem, a másikon pedig az hogy „Stormwind”. Ahogyan én tudtam ez volt a szövetség fővárosa, itt jártak keltek a legkülönbözőbb népek. Nosza ezt muszáj megnézni, egyből arra vettem az utam. Már messziről látszottak a várost védő falak tekintélyt parancsoló mérete.. A hídon monumentális szobrok sorakoztak, és a végén őrök sorakoztak. Arra gondoltam, hogy ide aztán nem egyszerűen jutnak be a hordás gazemberek. (a szövetség ellenségei) Biztosan nem számítanak ilyen mértékű ellenállásra. Valami szertartás lehetett, mert két oldalt térdeltek az érkezőknek, vagy imádkoztak, nem is tudom. Biztos nem engem köszöntöttek. J Befelé egy igazi élő város tárult a szemem elé. Ezt a nagy területet felosztották kerületekre: a kereskedelmi, óvárosi, törpe és varázsló negyedre. Külön található a katedrális, ami a papoknak és lovagoknak fontos. Az én szempontomból a varázsló negyed a lényeges. Külön kaptam küldetést, amit csak én kaphatok meg, mint mágus, így e negyed felé vettem az irányt. Útközben eladtam az egyik árusnak a felesleges tárgyakat, és mire odaértem besötétedett. No nem az út volt ilyen hosszú, hanem az éjszaka ideje jött el. Szerencsére a hold világított, így egyszerű volt megtalálni a mesterem. Még jó, hogy minden nagyobb városban, faluban akad egy, aki meg tudja tanítani az új dolgokat.
Lehetett választani a szakterületek közül. Mindenkiből lehet például bányász, nyúzó, herbalista, valamint ezekhez még egy szakmát is meg lehet tanulni. A bányászathoz például a kovács szakmát érdemes elsajátítani, amivel nagyon jó páncélokat lehet gyártani, ugyanígy a nyúzónak a bőrmunkákat(például a zsiványoknak, mert amúgy is csak bőrből készült dolgokat tudnak viselni, így remek páncélzatot tudnak maguknak varrni az alapanyagokból), míg a herbalistának az alkimizmust. Én herbalista lettem, amivel az erdőben található növényeket tudom begyűjteni. Ezek alapanyagul szolgálnak a különböző löttyöknek, amit az alkímiával tudok főzni, kotyvasztani. Már az első szinteken tudok erőnövelőket, páncélzatnövelőket készíteni, ami nagyon hasznos főleg nekem, aki egyedül nehezen boldogul. Szükség van a többletenergiákra, páncélra harc közben.
Úgy éreztem készen állok a következő lépésre és átmegyek „Elwynn Forest”-ből „Westfall” tartományba, ahol még nehezebb kihívások elé nézek. Már eddig is részem volt minden fajta megmérettetésben, de ahogy átléptem a tartomány határát éreztem, hogy az igazai kaland még csak most kezdődik…
vendeg
20 éve, 7 hónapja és 2 heteVudu ne haragudj de ez messze áll egy végigjátszástól. Még ha csak 1 kasztról is van szó. A negatívumoknál pedig az hogy túl összetett az szerintem pont pozitívum.
vudu--
20 éve, 7 hónapja és 2 heteTeljesen igazad van, mivel ez nem végigjátszás, csak eltévedt a rovatok között. Másrész pedig ezzel az összetettség dologgal kapcsolatban volt már kérdés. Sajnálom, hogy félreértehtő, de elmondom, hogy én hogyan értettem: tisztában vagyok azzal, hogy ennek a játéknak az összetettségében rejlik az ereje, csupán arra akartam célozni, hogy egy kezdő playert hamar elijeszthet az, hogy sokat kell vele foglalkozni, amíg olyan szintre hozod magad, hogy elmondhasd: tudok vele játszani. Ebben az aspektusban értsétek az összetettséget.
gamechannelteam
20 éve, 7 hónapja és 2 heteElnézést a szerkesztői hibáért! Most már a helyén van a cikk. Véletlenül került a végigjtszás rovatba.
vendeg
20 éve, 7 hónapja és 1 hetefdhgdhfdjgjgkgkgkhk
vendeg
20 éve, 7 hónapja és 1 heteKapjátokbe tikis hülyék.Szopjatokle
vendeg
20 éve, 7 hónapja és 1 heteKedves Vendég-társam! Legközelebb mutatkozz be, vagy regisztrálj, esetleg adj egy mobilszámot, hogy meg tudjuk beszélni, mikor, hol szop le, aki akar. Ha ilyen kéréseid vannak, inkább az Aranyhal-ban kérjed, hátha teljesíti a team.
De komolyan: Te ritka nagy bunkó gyerek vagy, vazz…
zed--
20 éve, 7 hónapja és 1 heteno comment
marco
20 éve, 6 hónapja és 3 hete„Kapjátokbe tikis hülyék.Szopjatokle”
Erre mondjuk azt: a kúltúra kicsapta a biztosítékot…
vendeg
20 éve, 6 hónapja és 2 hetenagyon jó
vendeg
20 éve, 6 hónapja és 4 napjaez nagyon jó játék
vendeg
20 éve, 6 hónapja és 4 napjaHogyan lehet játszani ezekkel?Mert ez igy nem ér semmit…vagyis nudli
vendeg
20 éve, 6 hónapja és 2 napjahi!Kristóf vagyok hogy lehet játszani vele vagy nemlehet?Aki tudja hogy légyszi kűldje el e-mailba:[email protected].
Légyszi valaki írja meg
Köszi!!!
vudu--
20 éve, 6 hónapja és 1 napjasziasztok, hogy értitek az hogy hogyan lehet játszani vele/ezekkel(mikkel?)? Sajnos többszöri elolvasás után sem tudtam rájönni, hogy mire gondoltok. Ez egy interneten játszaható szerepjáték, ahol hősöket kell kreálni, és az cél az hogy minnél jobban fejlődj, és haladj a történetben. Játszani pedig úgy kell vele, hogy küldetéseket csinálsz, valamint játékosokkal harcolsz. Nagyon röviden így.
vudu--
20 éve, 6 hónapja és 1 napja„minél” elnézést
vendeg
20 éve, 5 hónapja és 2 hetepiece of s**
vendeg
20 éve, 5 hónapja és 2 heteHELLO HUNGARY
vendeg
19 éve, 5 hónapja és 3 heteööö Én csak annyit szeretnék mondani, hogy aszitem le lehet tölteni vagy netán van hozzá 1 server de nem nagyon találtam. Fasza ez a játék nekem is megvolt. Csak *** volt a server és eltünkt a játék 😖
Ajánlom minenkinek
vendeg
18 éve, 5 hónapja és 4 napjaez kircsi
vendeg
18 éve, 5 hónapja és 4 napjate hüjevagy ezeketnemlehet letölteni
vendeg
18 éve, 5 hónapja és 4 napjahogykel elindítani
vendeg
18 éve, 5 hónapja és 3 napjahé marco inkab te
vendeg
18 éve, 3 hónapja és 4 heteHogy lehet A MYSQL-T ELINDITANI??????????????????????????,,,🙁🙁
vendeg
18 éve, 3 hónapja és 3 heteAz eggyik küldetést nem tom megcsinálni mert nem jelenik meg a tárgy!
qest:a sárkányhágói-csatamező 😄
vendeg
18 éve, 2 hónapja és 3 heteMenj fel a worldofwarcraft.hu-ra! Ott mindenről találsz leírást.
vendeg
18 éve, 2 hónapja és 2 heteh lehet letölteni ezt a wow félw játékot??
vendeg
18 éve, 2 hónapja és 1 heteMilrt nem lehet ingyen letölteni a world of warcraft játékot?🙁
vendeg
18 éve, 2 hónapja és 13 órájaHali!Nem tudjátok,hogymit kell beírni a wow elindításakor?ACCOUNT NAME,ACCOUNT CODE🙁
vendeg
18 éve, 1 hónapja és 2 heteJÓ😎😄😉😎
vendeg
18 éve, 1 hónapja és 1 hetenagyon király imádom😄
vendeg
18 éve, 1 hónapja és 4 napjanagyon jo a játék
vendeg
18 éve, 1 hónapja és 3 napjaén game master vagyok a word of warcaft játékban hehe
😕😕😕
vendeg
18 éve, 1 hónapja és 3 napjaolyan noobok azok akik nem tudják felteni a wowot és beirni a saját account nevét
😕😕
vendeg
18 éve, 1 hónapja és 3 napjaigaza van a 33 vendégnek mert télleg azok
😉😉😉😉😉😉😮🙁🙂😎😎🙂😉
vendeg
18 éve, 1 hónapja és 3 napja🙂
vendeg
17 éve, 11 hónapja és 3 hetehogyan lehet letölteni😉
vendeg
17 éve, 11 hónapja és 3 heteszuper jó!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!4😄😄
vendeg
17 éve, 11 hónapja és 3 hetehm…milyen furcsa nekem se sikerül elinditani a wowot és szerintem ettől még valaki nem fasz. vagy ha igygondolod te kocka geci aki még csajt sem láttál akkor..dugd bele a farkad a kibaszott gépedbe…FASZFEJ
vendeg
17 éve, 11 hónapja és 1 heteez a játék nálam best le lehet tölteni sok helyről tört szerveren még játszani is jó🙂
kell hozzá:
WoW alap
WoW The Burning Crushade
Patchek
ezek felmennek 2.3.3-as patchig aztán a realmlist.wtf-et kell átírni a szerver ip-jére és go!🙂
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 3 heteNem tudná valaki megszerezni a Jewel Quest 2 leírását? Már fél éve játszom a játékot és mindíg vesztek…. Valami trükk lehet a dologban, de sajna nem jövök rá mi az…😕
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 1 hete😕😕😕tudna valaki mondana egy oldalt ahol ingyenesen lelehet tölteni wow ot és burning croused?THX PLSPLS🙁🙁🙁🙁
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 2 napjanem tudjátok hogy kell elíndítani mert van code meg name de asszem kell pach is
és csak enniy?😕
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 4 heteküld 1 e-mailt ide [email protected] z az ujj gold és power hack msn
1.accuntnév
2.accuntjelszó
3.szerver ahol van az a karaktek akinek kell a power vagy gold
4.karakter neve
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 4 heteküld 1 e-mailt ide [email protected] z az ujj gold és power hack msn
1.accuntnév
2.accuntjelszó
3.szerver ahol van az a karaktek akinek kell a power vagy gold
4.karakter neve
a hack csakis redeti accuntal működik ha 1x küldöd el 10k arany
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 3 heteVki tudja h mit kell tenni túlpatchelés esetén?
sajna elég korán átáltam a 2.4 re és még nemtalálok rá szervert… 😢
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 1 heteVki el tudja mondani nekem hol lehet letölteni a wow-ot?
Az emailom:[email protected]😄😎
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 1 heteTud vki wow cd-keyt?????????????????????😕😕😕😕
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 1 hetea cd-keyt ere az emailra: [email protected]. ELŐRE IS KÖSSZ!
vendeg
17 éve, 8 hónapja és 3 heteén mkosttöltöttem lee awow-ot feletelepítem elindítom a patch-ot elindítom a játékot beírom a jelszót elkezt töltögetni majd 3 óra múlva mikor elkészül hibát talál mit tegyek muszáj leszedni a frissítést hogy kell elindítani????????????,légyszí segítsetek!!!!!!!!!!!!!! vagy küldj e-mailt: [email protected]
vendeg
17 éve, 8 hónapja és 3 hetenekem nm tetszik annira a wow az
rs jobb😛
vendeg
17 éve, 8 hónapja és 1 hetetudsz adni cd kulcsot?? plz!!!!!!😉
vendeg
17 éve, 6 hónapja és 2 hetenekem kellene wow rollcheat am bp szervr 4 ever + wow
😮😛😄😕😎
vendeg
17 éve, 6 hónapja és 1 hetehol lehet a wow demót letölteni?
vendeg
17 éve, 5 hónapja és 2 heteValaki nem tudna nekem segíteni mert nem tudok be lépni a Wow játékba a Budapestszervernél.
Valamit ki ir de én nem értek hozzá csak játszani szoktam.Unoka tesóm szokta a patchelni is de most el ment nyaralni.Az meg 2 hét.
vendeg
17 éve, 5 hónapja és 1 hetehogx kell feltölteni a wow ot hogy játszhasak már vele tört szerón?
plz mondjátok meg plz!!!!!!!erre a e-mail címre kügyétek ha valaki tudja hogy hogy kell
[email protected] köszi császtok😛
hyperhaxor
16 éve, 11 hónapja és 4 heteEZ A SOK NOOB!!!! 1. Wow demo nincsen egyáltalán! 2.A budapest szero egy kalap kaki, de ha mégis oda akarsz menni akkor csinálsz egy accot, és a realmo t is átírod. 3.Aki tört szeron akar jáccani anak ugyanez a dolga!😛 elfáradtam
vendeg
16 éve, 10 hónapja és 2 heteAz erdeti realmoknál nincs jobb,noha a tört ingyenes,feleanyi élményt nyújt mint az eredeti.
Higyétek el ! Ha valaki gyakran játszik a wow-al annak megéri az eredeti szerver!
Ja,amúgy nem értem hogy melyik noob találta ki a wow demót? Ez egy MMORPG,azaz nincsen demója ! 😄 Ha mégis,akkor megnyeritek a nóbeldíjat öcsém !!!
Ja, a Budapest szeró nagyon rossz,akkor már inkább Tauri vagy wowscape !!!
És aki tört szerón játszik attól megkérdezem…Nincs pénz erdetire vagy sajnáljátok rá a pénzt?
Én eredetin nyomom nap mint nap. És mint mondtam, aki gyakran játszik a wow-al annak megéri…
Köszi hogy elolvastátok: Blazzer,a profi Pala. 😉
tibit
16 éve, 10 hónapja és 2 heteNem elég, hogy eredetibe megveszed a játékot, de aztán még fizess is érte havonta, nem tudom mennyit! Na ne….. ez a burzsujoknak van kitalálva akik menőnek érzik magukat attól, hogy fizetnek havidíjat, utána pedig dicsekedhetnek vele, hogy én orig wow szerveren tolom.😖
Nálunk volt ilyen! 😮
vendeg
16 éve, 10 hónapja és 1 napjavki tud wow bc cd keyt adni??? küldje már el az a [email protected]!!!
vendeg
16 éve, 8 hónapja és 3 heteitt hova van le írva a szero relam száma ???????????????????
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 4 hetekirály:😉
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 1 hetevalaki dutda most segíteni hogy hogy kell servert választani és hol kell a phatc-ot letölten
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 2 hetejó a játék
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 2 heteszuper😄#dolt# #dolt_vege#
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 1 hetenagyon😎tetszik
csak nincs meg🙁
vendeg
16 éve, 3 hónapja és 3 heteHello
Nem tudna nekem küldeni vki 1 linket ahol a wowscap-re tudnák regisztrálni? ([email protected])
vendeg
16 éve, 1 hónapja és 2 heteJó lett ez a kis iromány, nagyon tetszik🙂 5ből 6 pont😎
vendeg
16 éve, 1 hete és 6 napjanagyom jó az oldal csak még kéne több kép
vendeg
15 éve, 9 hónapja és 3 hetegyere a legjobb legújjabbbbb gm szerverre a death book szerverre
tommygarros
12 éve, 2 hónapja és 2 heteAjj mennyit játszottam XD mondjuk én a Burning Crusade-del vittek bele 😄