Pedig a Ubisoft marketing osztálya nagyon tud valamit. Nem is emlékszem rá, hogy mikor láttam ennyi felhajtást utoljára egy tripla A kategóriás játék körül. Biztos Ti is találkoztatok valamilyen formában vele, hiszen gyakorlatilag az egész várost ellepték a különös jelek a betonon, néhány fura QR kód központi helyeken, illetve a sajtó is tele volt a különféle utalásokkal. Mesterien lett ez a rész megtervezve és felépítve, hiszen még azok a barátaim is a Watch Dogs-ról beszéltek, akiket alapjába véve semmilyen szinten sem érdekel a gaming.
Most kellene annak jönnie, hogy mennyire epekedve vártam már a cuccost, aztán hazaérve ingem gatyám eldobálva téptem is fel a korongot, hogy a PS4-be helyezzem és átadjam magam a több száz órás gyönyörnek, hogy aztán ódákat zengjek a true nextgen megoldásoktól kezdve a zseniális sztorin át a brutális harcokig, a kószálásokat is beleértve.
Igen, ennek kellene jönnie, de a valóság mást dobott. Mivel elég régen forgolódok ebben a körben, ezért az orrom és a szemem megtanult olvasni a sorok között. Jelen esetben mindkét szervem arra figyelmeztetett, hogy itt valami nagy átverés készül ne üljek fel arra a nagyon messzire zakatoló vonatra, ami Hype Ország kapujába vinne. Csendes félmosollyal figyeltem a habzó szájú Pityukákat, akik egymást ölték a különböző fórumokon, hogy ki milyen részletet látott már a stuffból és különben is, ezleszalegjobbjátékamitvalahakiadtak.
Igen, így, egyben leírva, mert az hatásosabb. Nos, jelentem, megkaptam és elég alaposan leteszteltem a játékot ahhoz, hogy ki merjem jelenteni: nem kellett csalódnom benne. Ez alapjában egy pozitív töltéssel rendelkező kifejezés, de itt sajnos sok fals hang is közbeszól, ugyanis a Watch Dogs egy nagyon korrekt, sok esetben abszolút kiemelkedő, de egyébként rém közepes játék.
A cikkből hátralévő karaktereket arra fogom felhasználni, hogy elmondjam nektek, miért is lett az a végső pontszám, ami. Mit tudtunk a stuffról elöljáróban? Egy olyan sandbox alapokon nyugvó cucc lesz, amely egyszerre akar a GTA V és a legnagyobb összeesküvés-elméletek kihívója lenni. A Snowden botrány is elég nagy szerepet kapott, de tovább is megyek, szinte erre épült az egész játék. Ezzel csak egy baj van: ezeket az alapokat már nagyon-nagyon rég lefektették máshol, más környezetben, kis túlzással azt is állíthatnám, hogy a téma szinte lerágott csont.
Nem is kell nagyon messzire mennem: a Metal Gear Solid is szinte a totális kontrollról szól (ha nem emlékeznétek, elég a negyedik rész intróját megnéznetek), de hogy még korábbra ugorjak, bizonyára emlékeztek a Colin Farrell alakításával megtámogatott Fülke című filmre. De számtalan helyről hozhatnék még példákat, noha elismerem, 2014-ben, az IT ekkora térhódításával ez az egész megkerülhetetlen, tehát valahol mégis jó a döntés a készítők részéről.
A sztori érdekesen kezdődik. Héroszunk, Aiden épp egy új helyet akar közelebbről is megvizsgálni (értsd: ellopni mindent), amikor is társunk, Damien jelzi, hogy egy másik hacker is szabotálja a rendszert, de no para, megoldjuk. Aiden ezt egészen máshogy gondolja, és szépen kihúzza a dugót. A következő pillanatban egy telefonbeszélgetést hallunk, ahol egy ismeretlen férfi megbíz egy nagyon kacifántos nevű bérgyilkost, hogy tegye hidegre az egész famíliát. Itt ugrunk egy szép nagyot, egészen pontosan 11 hónapot az időben. A következő kép nem annyira bájos: hősünk épp a beleit tapossa annak, aki kinyírta egy szem lányát.
Bevet mindent, de a tag csak nem akar köpni. Semmi baj, megismerkedünk egy másik fontos szereplővel, aki tulajdonképp a jófej öribari és a pszichopata bérgyilkos közötti határvonalon mozog. Vicces. Innen indul az egész, hogy aztán nagyon messzire vezessen, de több poént két okból sem szeretnék lelőni. Egyrészt vétek lenne bármit is mondanom, mindenki fedezze fel szépen saját maga. Másrészt ha egészen gonoszul akarok fogalmazni, nagyon nincs is miről beszélni, mert ez a szelete kifejezetten gyenge a játéknak. Engem az első fejezet uccsó szakaszán vesztettek el Ubiék, nagyjából az a mélypont.
Az hagyján, hogy rettentő lassan indul be az egész, de utána is kb mindent ki lehet majd találni, semmilyen extrán izgalmas, vagy omg momentum nem lesz a stuffban. Aki tehát azt hitte, hogy itt valami világmegváltó dologról lesz szó, nos, az egy alaposat tévedett. Semmi baj nem lenne egyébként, ha a többi rész olyan durván jó lenne, hogy nem is foglalkoznánk azzal, miért rohangálunk ide-oda, de sajnos itt is hibádzik valami. A grafika egyébként egyáltalán nem lenne rossz, néhol kifejezetten szép dolgokat produkál a cucc. A Ubi jelmondata az volt, hogy megpróbálják a lehető legközelebb hozni egymáshoz a platformokat, ami nagyjából sikerült is. Ugye a helyszín Chicago, minden szépségével és szennyével egyetemben. A város több kerületre van felosztva, amik között kedvünk szerint lavírozhatunk mindenféle gépjárművel.
A város méretei eléggé impozánsak. Minden kerületnek lesz egy jellemző vonása, ami miatt érdemes bejárni az egészet. Részletekbe nem nagyon mennék bele, a lényeg, hogy teljesen korrektül ki van dolgozva minden, ez lenne az iránya a sandbox játékoknak. Viszont a fenti üzletpolitika miatt messze elmarad például az infamous Second Son-tól, sokkal inkább a PS3-ra kiadott GTAV áll hozzá közelebb, természetesen nagyobb felbontásban. Az éjszakai, esős jelenetek tetszettek a legjobban, próbáltam mindig akkor randalírozni, mert az viszont elég király itt is. Azt ne felejtsük el, hogy alapjába véve mi jók vagyunk, tehát a másodlagos feladataink is ehhez fognak kapcsolódni.
Itt jön be a képbe az egyik legkirályabb cucc, a Profiler. Ez gyakorlatilag a telefonunk, másodlagos funkciókkal megspékelve. Egy gombnyomásra minden járókelőt beazonosíthatunk és pár szavas összefoglalást kapunk róluk. Az a buli az egészben, hogy egy gombnyomással ha akarjuk, meghackeljük a bankszámláját, esetleg zenét lopunk tőle. Nagyon sok másodlagos feladathoz is így juthatunk hozzá egyébként. Hopp ott egy gyanús alak, vizsgáljuk meg. Lehet, hogy köze van valamilyen bandához, ilyenkor a térkép megjelöl nekünk egy helyet, ahol az adott viperafészket felszámolhatjuk.
Ha autókázunk a városban, akkor simán lehet, hogy kapunk egy-egy fix feladatot, ahol autókat kell leszállítanunk időre. Ha ezek nem lennének elegek, akkor konvojokat támadhatunk meg, becsekkolhatunk a város nevesebb pontjairól, esetleg nekiállhatunk kockázni vagy pókerezni, de a legkirályabb részek a trippes jelenetek. Az egyik ilyennél mindenféle pénzérme és gomba jelenik meg, amiket időre össze kell gyűjtenünk, de az én személyes kedvencem a gyilkos óriáspók, akivel lerombolhatjuk a várost. Ezen konkrétan besírtam.
Szóval tartalomban nem lesz hiány, azt garantálom, mert amiket felsoroltam, az szinte csak a game felszíne. Szerintem simán bele lehet tenni akár 100 órát is. Minden tevékenységünkért amúgy tapasztalati pontot kapunk, amit különféle tuningra költhetünk. A telefonunknak lesz egy másik nagyon fontos funkciója, a statisztikákon kívül, mégpedig a jármű rendelés. Ha nem egy küldetésben vagyunk, egy csomó típus közül választva szinte odateleportálhatjuk magunk mellé az autót, motort, kamiont. Ezt a részét nem is szeretném nagyon tovább húzni, hiszen szinte mindenben megegyezik a legtöbb ilyen stuffal.
Ami szintén érdekes, az az online integrációja az offline rendszerbe. Néha azt fogjuk tapasztalni, hogy valaki megpróbál bemérni minket. Ilyenkor Aiden felvisít, aztán meg kell keresnünk és hidegre kell tenni az illetőt mielőtt beazonosít minket. Lesz még lehetőségünk mindenféle utcai versenyben is kipróbálni magunkat. Nekem ezek a funkció nem jöttek be túlzottan, ezért szégyen vagy nem, de ezt a részt le is kapcsoltam.
Sokkal inkább érdekesebb a játék hangulata, ami sajnos nem a legjobb. Hiába a temérdek lehetőség, a csavarosnak szánt sztori, a sok kütyü, egészen egyszerűen nem képes elhitetni velünk ezt az egészet a program. Ami ennél is furcsább, hogy tisztán emlékszem minden jelenetre. Voltak köztük komoly fegyveres harcok, autós üldözések, helikopter levadászása, azonosítás kamerákon keresztül, de teljesen lélektelen az egész, nem tudnám az érzelmeimet felidézni közben, csak azt az egy szót, hogy meh.
Pedig az alapok tényleg stimmelnek, még a lopakodós részek is egészen jól sikerültek. Gyűjthetünk egy csomó fegyvert, hangfile-t, verdát meg kismillió egyéb dolgot. Leverhetünk egy rakat random bűnözőt. Ha akarjuk, szemétkedhetünk a gyalogosokkal, vagy csicskalángost osztogathatunk azoknak, akik gaztetteink miatt hívni akarják a rendőrséget.
Ilyen lett tehát a várva várt Watch Dogs. Nagyon szerettem volna lelkesedni érte, de nem sikerült. A lélektelenséget tudnám kiemelni, mint legfőbb negatív tényezőt, mert a többi azért a helyén van. Tartalmas, helyenként eléggé izgalmas, viszonylag szép, de nem tudok egy kövér hetesnél több pontot adni neki. Ha szereted a stílust, akkor nem is lehet kérdés a beszerzése, de szerintem előtte tégy egy próbát vele valahol, mert könnyen ráfaraghatsz.
wegh
11 éve, 7 hónapja és 2 heteMindenhol hasonló kritikákat olvasni róla. Annyira nem vártam, de így tuti, hogy nem veszem meg. 🙁 Pedig lehetett volna ebből a sztoriból nagyot alkotni is…
zender
11 éve, 7 hónapja és 2 heteDe jó hogy a Wolfensteint vettem meg először…😮 Ezt is meg fogom, de megvárok néhány patchet. Úgy látom, ráfér.
wegh
11 éve, 7 hónapja és 2 heteAddigra talán az ára is megy lejjebb egy picit 😉
vendeg
11 éve, 7 hónapja és 2 heteUhhhhh hát jobbat vártam mit ne mondjak. Tényleg eléggé csalódott mindenki, szerintem ez leginkább annak köszönhető, hogy nagyon nagyok voltak az elvásárosok a játékkal szemben.
vendeg
11 éve, 7 hónapja és 2 heteA játékkal az a legnyagyobb baj hogy pár óra után hihetetlenül unalmas. Reméltem hogy a csúsztatási időket arra fordítják, hogy kicsit több akciót pakoljanak bele, változatosabb legyen.
Utoljára hittem a Ubisoftnak, többé nem rendelem elő egyetlen játékukat sem. Átbaszva érzem magam.
vendeg
11 éve, 7 hónapja és 2 hetehát ez a tezst azért már több a sokknál.. látcik hogy titeket is a gta fizet… biztos nem jáccotatok vele túl sokat én már legalább 2 órája tolom de egyszerűen ninsc szó rá annyira tökéletes!! fogadok a repülő tankot se próbáltátok ki pedig az a játék tetöfoka eleddig! a hassel toronyban pedig van egy titkos mech amit ha beheckelsz akkor azzal is lehet menni 🙂 de amúgy minden tökéletes úgyhogy nem is értek egyet a tesztel ez kérem szépen egy 11/10 pontos műalkotás!!! 🙂 az se igaz hogy unalmas mert a városban sétálni nagyon jó moka én pl legaláb 3 percig csak mentem és minden tökéletes. de ugyanez igaz az autokázásra is hogy a halálcsilagot ne is említsem…. a fegyverek és a harz is nagyon jó mert ott van minden ami csak kel pl van bene tánzpisztoj amitöll mindenki elkezd táncollni meg amikor a képességeidet fejleszted akkor már repüllni is lehet bene…. a sztori is tökéletes mert amikor kiderüllt hogy az egész világ csak egy ilúzió és a mátrikszban vagy akkor leeset az állam!!! ajánlom mindenkinek 🙂
vendeg
11 éve, 7 hónapja és 2 heteMindenkit ők fizetnek. Teljesen egyértelmű, azért áll a metacriticen 4,7 ponton, mert annyira szeretik a felhasználók! 😄😄😄😄
vendeg
11 éve, 7 hónapja és 2 heteÉn viszont abszolút egyetértek a teszttel és a tesztelővel. Hamar unalmassá, monotonná válik, a lélektelenség ebben a formában pedig teljesen igaz. Sajnos.🙁
Nem bántam meg hogy megvettem, de remélem, lesz néhány INGYENES DLC hozzá, amivel kompenzálják a játékot.
ipet
11 éve, 7 hónapja és 2 heteKeblemre barátom😄
dzani
11 éve, 7 hónapja és 2 heteAmikor volt ez a bazinagy hype már éreztem hogy nem olyan lesz mint aminek mondják…”2 hónap elég los santosból” jah…nem 😄 Ez a hackelős móka ideig óráig kitart,de aztán rájössz hogy sokal jobban haladsz ha egy küldetést (persze ha nem kötelező) össze vissza hackelve megoldani,hanem szépen levadászni mindenkit magadtól…Játékmenet szempontjából nekem kicsit a GTA IV re hajaz, abból a szempontból hogy egy idő után egyszerűen nem tudsz mit kezdeni a pénzeddel, veszel kocsit meg fegyvert, amiből a fegyvert nagyrészt ingyen szedsz el,vagy valami minijátékkal oldassz ki, a kocsikat meg elég egyszer megvenni tehát ugyan ott vagy.A történet viszont nekem tetszik,nem egy korszakalkotó,de tetszik.Amiben viszont sokszor nevettem el magam mikor az emberek házába betörsz és megfigyeled mit csinálnak, azokból elég vicces szituk is kijönnek😄 A craftolási rendszerért is adnék egy pacsit az ubinak,mert jó lett csak egy picit kevésnek érzem.A magyar nyelv pedig nálam jelentősen javít a játékélményen,Megértewm angolul is,viszont nekem magyarul akkor is jobban átjön az egész.Summa summárum jó játék lett,de nem annyira mint ahogy behype olták…
marco
11 éve, 7 hónapja és 2 heteÉv kommentje nr.1. xd
kpal
11 éve, 7 hónapja és 2 heteTetszik a játék jó elgondolás ,de ha lenne GTA Pc-n akkor ez a játék annak az árnyékában lenne csak .
Bár ennyire bugosan hagyni ,pedig nem egy kis gyártó terméke.
jezzahun
11 éve, 7 hónapja és 2 hetetúúúúúúúllsáááááágooooos hype… ez lett a veszte,ahogy látom sorra adják el az emberek,mert ennyire nem jött be nekik… nice ubisoft… valami el lett tolva,ami sajnos nem a bicikli,hanem a játék…
csak ezt a videót kell megnézni,és máris látszik mi a gond:
http😕/www.youtube.com/watch?v=idA9BEA4Hxs
illegalfreq
11 éve, 7 hónapja és 2 heteSzerintem felesleges a GTA-hoz hasonlítani, csak azért mert open world, és azoknak kb ugyanaz a mechanikája. Ha nem úgy várta az ember mint az állat, akkor nem rossz játék.
tuttu13
11 éve, 7 hónapja és 2 heteMindig a GTA-val kell hasonlítani -.-‘ Ez olyan a COD meg a Battlefield 😎
totyak
11 éve, 7 hónapja és 1 heteÉn a magam részéről úgy voltam a játékkal, hogy jó lesz ez, míg jön a GTA. Engem nem zavarnának a bugok, nem zavarna, ha kicsit monoton, de az nagyon zavar, hogy annyira gépigényesre csinálták meg direkt, hogy minimumon is éppen csak eldöcög nálam. Visszatekintve nagyon jó, hogy nem vettem meg, inkább a Wolfit kéne. Szerintem ez a játék kb. addig érdekes az embereknek, amíg egyszer végigjátsszák, míg a GTA-t már 9 hónapja tolják és nem unnak rá.
kekmedve
11 éve, 7 hónapja és 1 heteAmíg meg nem jelent, és nem láttam róla stream-eket, azt hittem érdekelni fog, de nem 😄
paulmarlow
11 éve, 7 hónapja és 4 napjaMeg hogy nem is WD-ről beszél hanem a Saints Row 4-ről….
De az a helyesírás….az gyönyörű…elküldeném ezt az egész bejegyzést a nyelvtan tanárának, úgy ahogy van. 😄😄😄
gokuvsvegita
11 éve, 7 hónapja és 3 napjaEzt a játékot nagyon fel marketingezték és ezért fogy nagyon az eladásoknál, de minőséget nem kapja meg az ember. Én nem játszottam vele, és nem is tervezem, de hallottam már róla dolgokat. Pl olyan mint az ac 1, le van minden fektetve, de majd a második részben lesz valami belőle.
xpforever
10 éve, 9 hónapja és 4 heteTegnap kezdtem el, eddig nagyon tetszik, ACT 2-nél járok. Egy kis grafika patchet raktam bele, hogy valami köze is legyen az E3-on ígérthez. Izgalmas, változatos küldik, sok lehetőség, pl. egyik kedvencem, hogy átugratok a fölengedett hídon, de a sünök már nem mernek követni. Összességében azt tudom mondani, hogy remek és egy egyedi alapötlet, közepesen jól megvalósítva. De elvileg lesz Watch Dogs 2, arra kíváncsi leszek. A játék másik gondja, hogy optimalizálatlan.