Wanted: Dead teszt

2023. február 14.
102.7451
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
iPet profilja, adatai
iPet
Ha valaki azt mondja nekem, hogy a stúdiónak, ami a Ninja Gaiden és a Dead or Alive sorozatok mögött áll, új játéka érkezik, akkor arra azért csak felfigyelek. Ugyan egyik széria sem tartozik a kedvenceim közé, de az NG-vel anno kifejezetten jókat szórakoztam, mégha a nehézsége azért az ingerküszöböm fölött volt. A DoA pedig kifejezetten korrektül összerakott és átgondolt, cicis néniktől hemzsegő bunyós alkotás, szóval ki ne szeretné? A lényeg, hogy a Wanted: Dead című projektet nagyjából a bejelentés óta fél szemmel figyelemmel kísértem.
 


Persze azt azért lehetett látni, hogy nem ez lesz minden idők legjobb akciójátéka, de a trailerek egy érdekes szettinget, jól variálható katanás/lőfegyveres harcot ígértek, ami meg volt spékelve brutális kivégzésekkel, némi fejlődési rendszerrel, meg amúgy nagyon stílusos és menő hősnővel. Be is futott hozzánk a tesztpéldány viszonylag hamar, így volt rá szűk egy hónapom hogy alaposan górcső alá vessem a cuccot.

Nyilvánvalóan az értékelőben virító számot, valamint a záró gondolatokat már megnéztétek, de igazából semmi sem adja vissza azt a hullámvasutat, amit a tesztelés alatt éreztem. Többször is beszéltem Marcoval, hogy ebből a digitális szemétből tényleg kell-e teszt, de sajnos hajthatatlan volt. És igazából jól tette, mert amikor fröcsögve felhívtam, hogy a kutyám is jobban tud kódolni ennél evés közben, utána mindig jött egy olyan pillanat, amikor őszintén szórakoztatott a stuff. Persze ettől még nem lesz védhető egy csomó minden (az alapok, sajnos), de vannak erős momentumok.

Fű, de nincs kedvem megindulni

Fű, de nincs kedvem megindulni


A felütés, meg a világ kifejezetten érdekes. A távoli jövőben járunk, ahol igazából a szokásosnak mondható dolgok történtek - a robotika fejlődése, hatalmi pólusok átalakulása, satöbbi. Képzeljetek el egy cyberpunk/lo-fi ötvözetet, ahol megfér egymás mellett a kvázi öntudatra ébredt melós android meg az a nyomorult masina, amivel mindenféle plüsst tudsz kihalászni.

Szóval egy ilyen Földön járunk - főhősünk az alapvetően dögös Hannah Stone, aki a Hong Kong-i rendőrség egyik elit alakulatát, a Zombi csapatot dirigálja. Őket küldik a legrázósabb missziókra, amit igazából senki sem vállal be szívesen. Épp békésen kávézgatnak és stírölik a felszolgáló hölgy bájait, amikor jön a telefon, hogy meló van. Egy ismeretlen katonai szervezet rajta ütött a Dyson vállalat (egy robotikával foglalkozó mamut) telephelyén.

Innen indulunk, hogy aztán egy elég sötét összeesküvést próbáljunk meg a játék végére leleplezni. Igen, láttunk már bőven hasonlót, de ettől még egyébként akár lehetne érdekes is, a gond nem itt van. Kezdjük talán a külcsínnel, mert az ugyan látszott, hogy nem ez lesz az új etalon, de azért reménykedtünk egy korrekt kivitelezésben. Nos, ahogy a screenshotokon is láthatjátok, elég görényül fest a cucc. Amolyan PS3 vége jellegű, bár szerintem például az Army of Two meg a Max Payne 3 is köröket ver szerencsétlen Wanted-re. És nem a PC változatokról beszélek.

Na, báttya, mutassad, merre menjek

Na, báttya, mutassad, merre menjek


Az egy dolog, hogy a főbb karakterek még úgy-ahogy kidolgozottak. Hannah-nak például menő a tetoválása, a bal alkarja helyén implant van, de Herzog, a mesterlövész is okésan fest. A pályák teljesen lehangolóak, elnagyoltak, ráadásul semmi változatosság sincs bennük. Rögtön a kezdő helyszínen elalszol: pontosan ugyanolyan szobák egymás után pakolva és a legtöbb generic irodaház így néz ki.

A környezet alig rombolható (az ablakokat be lehet törni és slussz), a különféle effektek pedig kacagtatóak. Persze ez inkább amolyan elkeseredett nevetés. Az olyan nyalánkságokat, mint a fejlett fény-árnyék hatás, szállongó por és minden, ami egy jó atmoszféra megteremtéséhez lenne szükséges, nyugodtan felejtsük el. Sebaj, gondoltam, majd a sérülések, fejlövések és egyéb belezési opciókra elégedetten csettintek, mégiscsak az az esszencia. Nem.

A mozdulatok látványosak, mert Hannah tényleg mutatósan képes véget vetni a delikvensek életének. A gondok azzal vannak, hogy közelebbről egyrészt még rosszabb az összkép, másrészt előbújnak azok az apróbb bugok, amik eredményeképp mondjuk a katana hirtelen eltűnik, nem fejet vágunk le hanem mellkast, satöbbi. A vér persze fröcsög, meg hullanak a testrészek, de köbö annyira élethű, mint amikor ketchup-ot rakunk a pizzánkra. És még mindig nincs vége!

Nahát, a wishes Metal Gear

Nahát, a wishes Metal Gear


Ugyanis az erősen véleményes külcsín mellé a játék olyan szinten darabos, hogy nem akartam elhinni. Egy ilyen jellegű alkotásnál pont az lenne a lényeg, hogy teljesen fluidan, gyorsan reagálva darálhassunk. Ehelyett pedig olyan szaggatott mozgást kapunk amit nézni is fáj. Teljesen mindegy hogy fedezékbe vonulásról, a terepen való mászkálásról vagy kardozásról van szó, egyszerűen nincsenek folyékony animációk.

Kombózás közben nem lehet megállítani a mozdulatot, csak akkor ha a parancs lefutott - ez a stuff nehézsége miatt amúgy duplán szemétség, mert így mindenképp benyelünk némi sérülést. Egy szó mint száz, a külcsín csúfosan elhasal még a nem túl acélos várakozásokkal szemben is. Az egyetlen, ami ebben a szegmensben nem rossz, az a művészeti stílus.

Erre a cyberpunk/lo-fi vonalra nagyon ráerősítenek amúgy a pixeles feliratok, az egészen szép neon színek és persze a synthwave muzsikák. Mondjuk másodpercek alatt visszarántanak minket az átvezetők, amin meg látszódik hogy nincs lipsync. De most térjünk át magára a játékmenetre, mert ott igyekeztek a fejlesztők némileg kirángatni a playert a komfortzónából. Szóval a Wanted egy külső nézetes akciójáték, ez eddig rendben is van.

Ázsiai alteregóm Kara Oke

Ázsiai alteregóm Kara Oke


Használhatunk fedezéket is, mert megszoktuk hogy a lőfegyver hatékonyabb mint a kard - elég hamar megmutatja a stuff hogy itt kénytelenek leszünk variálni a távolsági és közelharci eszközeinket, mert az a két tár, amit a flintához kapunk pillanatok alatt elfogy, köszönhetően az ellenfeleknek, akikbe 20-30 töltényt simán bele kell pumpálnunk hogy megfeküdjenek.

Katanával halálosabbak vagyunk: a négyzet és háromszög nyomogatásával tudunk kombózni (utóbbi a szolgálati pisztolyunkat jelenti), ha pedig kellően megverünk valakit, akkor elkezd fehéren villogni és jöhet a kvázi kivégzés. Ezt kiegészíti a blokkolás és visszatámadás, meg persze a gránát hajigálás. Életerőnket a magunkkal cipelt medikitekkel tornázhatjuk vissza, illetve van valamennyi páncélunk is. Szóval ez eddig egy teljesen átlagos, véres lövöldözés, hol az extra?

Ez leginkább a felépítésben és a nehzéségben keresendő. Minden egyes pálya több szakaszra van osztva. Checkpointok egy lebegő drón formájában akadnak, ami visszatölti mindenünket, a lőszertől kezdve a robbanó cuccokon át a dermákig, mindent. Halál esetén itt ébredünk újra. Ami a szemét dolog, hogy változó ritmusban vannak ezek a pontok elhelyezve. Lesz, amikor ötpercenként kapunk egyet, máskor meg majd egy órán keresztül kell verekednünk hogy végre felbukkanjon a sárga fény.

Nahát, mintha egy új John Wick filmben lennék

Nahát, mintha egy új John Wick filmben lennék


Persze ha meghalunk az etap legvégén, akkor nyilván előröl kell kezdeni az adott szeletet. Arra pedig készüljetek fel hogy a játék piszkosul nehéz tud lenni, ami nem csoda, figyelembe véve az alkotókat. És ez már a legelejétől így van: nem érdekli különsebben hogy épp akkor kezdünk, az első pillanattól kezdve képes megfingatni minket. Én ha jól számoltam hétszer kezdtem újra, mire az első checkpointig elvergődtem.

Ezen persze nem segít a rettenetes kezelhetőség meg a többi mellé ment dolog, amiről már beszéltem. Egyébként a fő mordályunkon kívül még egy stukker lehet nálunk (a pisztolyunk mellett), viszont mindössze pár darabból tudunk "válogatni". Akad egy minimális fejlődési fa is. A legyőzött ellenségek után kapunk xp-t, amit beválthatunk új skillekre. Eggyel több EÜ fecskendő, komolyabb páncél, extra gránát, hosszabb kombó, futásból vágás, satöbbi.

Van pár hasznos, de a legtöbb totál felesleges. Ami még érdekes, hogy a drónnál átvariálhatjuk a fő fegyverünk és a pisztolyunk elemeit. Jobb oldalon látjuk az értékeket, mellette pedig azt, hogy mondjuk egy új váz vagy távcső mit és hogyan befolyásol. Ez amúgy adhatna mélységet az egésznek, de igazából teljesen felesleges foglalkozni vele egy idő után. Sajna a coop lehetősége is kimaradt, pedig az, hogy csapatban kommandózunk, lehetett volna még egy plusz érv a vásárlás mellett.

Most komolyan bajban vagyunk?

Most komolyan bajban vagyunk?


Amire viszont semmilyen formában sem voltam felkészülve, az a (jó értelemben vett) blődség, amivel néha képes előrukkolni. Olyan váltások vannak benne, amit igazából egy Yakuza címtől várnék, de tagadhatatlan, hogy nagyon ülnek. Olyanokra gondolok, mint a teljesen váratlan és idegen anime betétek. Hannah múltját visszaemlékezésekből és különféle papírosokból rakhatjuk össze, ahol pedig több perces anime betétek futnak, ami nagyon cool.

De néha egy adott szakaszt is így mutat be a stuff, mondjuk amikor egy diszkóban akciózunk. Teljesen indokolatlanok, de nagyon jók. Aztán ott vannak a minijátékok. Ehetünk ráment, tolhatunk karaoke-t a 99 luftballonra, használhatjuk az UFO catchert és egy csomó apró, de élvezetes dolog, ami hozzáad a hangulathoz.

Két bevetés között a központi hub-ként szolgáló rendőrörsöt is feltérképezhetjük, ahol meg egy kazalnyi háttérinfót gyűjthetünk be, illetve beszélgethetünk a legtöbb kollégával, akik viccesen kifejtik véleményüket rólunk, az egységünkról meg mindenről, ami eszükbe jut. Ezek azok a momentumok, amikor egy kicsit el tudjuk felejteni az összes egyéb hülyeségét a cuccnak. Sőt, még azt is megkockáztatom, hogy a hasonló intermezzók után jobban élvezzük az akciót.

Nos, hol az első delikvens?

Nos, hol az első delikvens?


Őszintén sajnálom hogy ennyire le kell húzni a Wanted: Dead-et, de egyszerűen annyi helyen megy félre, amit ennyi pénzért nem lehet megbocsájtani neki, főleg lastgen gépen. Adott lenne egy marha jó felütés érdekes és stílusos hőssel, de egyszerűen olyan sok sebből vérzik az esszencia, amit nem lehet megbocsájtani neki.

A tartalom sem túl acélos és ha nem lennének a szórakoztató, testidegen közjátékok, akkor valószínűleg még ennyi pontot sem érdemelne. Kicst olyan bűnös élvezet jellege van a dolognak - ha a fentiektől valamennyire el tudsz tekinteni, akkor nyomott áron érdemes lehet tenni vele egy próbát. Kár érte, mert potenciál van benne.

Wanted: Dead / Tesztplatform: PlayStation 5

ne várj sokat tőle...
  • Stílus: Hack and slash
  • Megjelenés: 2023. február 14.
  • Ár: 24.990 Ft-tól
  • Multiplayer: nincs
  • Érdekes világ
  • Jó értelemben vett blőd ötletek
  • Jópofa művészeti stílus
  • Darabos, akadozó kezelhetőség
  • Az első pillanattól kezdve nehéz
  • Finoman szólva sem szép
  • Hang
    6
  • Grafika
    5
  • Játszhatóság
    4
  • Hangulat
    5
5
Wanted: Dead című projektet nagyjából a bejelentés óta fél szemmel figyelemmel kísértem. '>
Wanted: Dead című projektet nagyjából a bejelentés óta fél szemmel figyelemmel kísértem. '>
5 hozzászólás

Mordorer

2 éve, 6 hónapja és 15 napja

Én azért majd kipróbálom. De nem kapkodok vele.

válasz erre

muki

2 éve, 6 hónapja és 15 napja

Éreztem én ezt sajnos. szomorú smiley Pedig azért voltak jó megmozdulások, trailer, hírek. De majd akcióban megveszem.

válasz erre

Tommy

2 éve, 6 hónapja és 15 napja

Nanebassz. meglepett smiley PC-n is ilyen bugos lehet?

válasz erre

petrovicsz

2 éve, 6 hónapja és 15 napja

Nemár, én ezt vártam!!! meglepett smiley

válasz erre

Ronalddo

2 éve, 6 hónapja és 15 napja

De kár érte. szomorú smiley

válasz erre
Wanted: Dead
24.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások